Árak, akciók kezelése

 

Az eProffIT szoftver az árak kezelése terén is a lehető legnagyobb szabadságfokot biztosítja a – megfelelő jogosultsággal rendelkező – felhasználók részére.
Tetszőleges számú ártípust, ársort lehet definiálni, és alkalmazni. Az ártípusok egyik tulajdonsága a devizanem, amiben az adott típushoz berögzített árakat értelmezni kell. Természetesen a szükséges árfolyamokat is kezeli a szoftver.
Az ártípusok és a készlettípusok között a kapcsolatot a mozgásnemek teremtik meg. Ezek megfelelő paraméterezettségének köszönhetően a kezelőnek már nem kell töprengenie, hogy az adott bizonylat készítésekor melyik ár- és/vagy készlettípust kell alkalmaznia.
Az ártípusokhoz meg lehet határozni kerekítési szabályokat is, így pl. a devizás árak esetében szükséges több tizedes jegynek nem kell megjelennie a Forint-árak esetén.
A bolthálózat központjában meg lehet határozni a hálózat egészére alapértelmezésként érvényes ársorokat (kiskereskedelmi, viszonteladói-1, viszonteladói-2, …). Ugyanakkor lehetőség van arra is, hogy az egyes boltokban – vagy az adott tulajdonságú boltok csoportjában – ettől eltérő, de szintén a központi akaratot tükröző árakat alkalmazzanak.
A jövőbeni árváltozásokat előre rögzíteni lehet, megadva az életbe léptetésük dátumát. Az árak, árváltozások, akciók kezelését az összes többi funkcióhoz hasonlóan, felhasználói jogosultsághoz lehet kapcsolni.
Az árak tömeges változtatására is többféle eszközt biztosít a szoftver. Így például egy adott tulajdonságú termékek csoportjának egyetlen mozdulattal megváltoztatható az ára X%-kal. Egy másik módszer esetében a termékadatokat Excelbe lehet exportálni, majd az abban végrehajtott módosítást követően be lehet importálni az adatokat a szoftver adatbázisába.
A szoftver biztosítja a bizományos szállítók által megadott árak (árközlések) kezelését is. Ezeket az árakat automatikusan felkínálja a szoftver, ha az adott szállítótól történik bevételezés (a bizományos szállítói készlettípusra).
Az eProffIT szoftver az akciók, promóciók rendkívül széles skálájának az alkalmazását támogatja. Ezek definiálása talán még az árképzésnél is nagyobb felelősséggel jár, és a kezelőtől magasabb szintű kereskedelmi és pénzügyi ismereteket igényel. A szoftver által nyújtott lehetőségekről részletesebben a „Kedvezmény-rendszer” menüpontban tájékozódhat.

Szakmai oldalak

hasznos linkek

tovább

Kapcsolat

üzenetküldés
 

tovább

patika-lap.hu

Gyógyszerinformációs és kereskedelmi portál

tovább