Gyógyszerelés elemzésTájékoztatóÉszrevételek

Cikk adatlapVissza

VALSOTENS HCT 160MG/25MG FILMTABLETTA 28X (Törzskönyvből törölt)

Forgalombahozatali engedély jogosultja:
Aramis Pharma Kft.
Hatástani csoport:
C09DA Angiotensin ii antagonists and diuretics
Törzskönyvi szám:
OGYI-T-21054/10
Hatóanyagok:
ValsartanumDDD
Hydrochlorothiazidum
Hatáserősség:
+ (egykeresztes), erős hatású (+)
Fogy. ár:
0 Ft
Kiadhatóság:
V Orvosi rendelvényre kiadható gyógyszerkészítmények.
Kiadhatóság jogcíme:
JogcímTámogatás (Ft)Térítési díj (Ft)
Általános0,000,00
Teljes0,000,00
Egyedi engedélyes0,000,00
Tárolás:
Legfeljebb 30 °c-on tárolandó
Főbb veszélyeztetett
csoportok:
Szoptatás során alkalmazása ellenjavallt
Terhesség esetén alkalmazása ellenjavallt
Májbetegség esetén alkalmazása ellenjavallt
Vesebetegség esetén alkalmazása ellenjavallt
18 éves kor alatt nem adható
Járművet vezetni és balesetveszélyes munkát végezni ellenjavallt
Dopping listán szereplő
Alkalmazási elôirat

Hatóanyag

2. MINŐSÉGI ÉS MENNYISÉGI ÖSSZETÉTEL

Valsotens HCT 80 mg/12,5 mg filmtabletta: tablettánként 80 mg valzartánt és 12,5 mg hidroklorotiazidot tartalmaz.
Valsotens HCT 160 mg/12,5 mg filmtabletta: tablettánként 160 mg valzartánt és 12,5 mg hidroklorotiazidot tartalmaz.
Valsotens HCT 160 mg/25 mg filmtabletta: tablettánként 160 mg valzartánt és 25 mg hidroklorotiazidot tartalmaz.

Ismert hatású segédanyagok:
Minden Valsotens HCT 80 mg/12,5 mg filmtabletta 29,72 mg laktóz-monohidrátot és 0,25 mg (szójaolaj tartalmú) lecitint tartalmaz.
Minden Valsotens HCT 160 mg/12.5 mg filmtabletta 71,94 mg laktóz-monohidrátot, 0,5 mg (szójaolaj tartalmú) lecitint és 0,56 mg "Sunset Yellow FCF" (E 110) azofestéket tartalmaz.
Minden Valsotens HCT 160 mg/25 mg filmtabletta 59,44 mg laktóz-monohidrátot és 0,5 mg (szójaolaj tartalmú) lecitint tartalmaz.

A segédanyagok teljes listáját lásd a 6.1 pontban.





Segédanyag

6.1 Segédanyagok felsorolása

Mikrokristályos cellulóz
Laktóz-monohidrát
Kroszkarmellóz-nátrium
Povidon K29-32
Talkum
Magnézium-sztearát
Vímentes kolloid szilícium-dioxid

Filmbevonat
Valsotens HCT 80 mg/12,5 mg filmtabletta
Poli(vinil-alkohol)
Talkum
Titán-dioxid (E 171)
Makrogol 3350
Lecitin (szójaolaj tartalmú) (E 322)
Vörös vas-oxid (E 172)
Sárga vas-oxid (E 172)
Fekete vas-oxid (E 172)

Valsotens HCT 160 mg/12,5 mg filmtabletta
Poli(vinil-alkohol)
Talkum
Titán-dioxid (E 171)
Makrogol 3350
Lecitin (szójaolaj tartalmú) (E 322)
Vörös vas-oxid (E 172)
"Sunset Yellow FCF" aluminínium lakk (E 110)

Valsotens HCT 160 mg/25 mg filmtabletta
Poli(vinil-alkohol)
Talkum
Titán-dioxid (E 171)
Makrogol 3350
Lecitin (szójaolaj tartalmú) (E 322)
Vörös vas-oxid (E 172)
Sárga vas-oxid (E 172)
Fekete vas-oxid (E 172)




Adagolás

4.2 Adagolás és alkalmazás

Adagolás

A Valsotens HCT javasolt adagja egy filmtabletta naponta. Ajánlott az összetevők adagjának külön-külön beállítása. A hypotonia és az egyéb mellékhatások kockázatának csökkentése érdekében az egyes összetevőket minden esetben külön-külön kell a következő dózisig emelni.
Amikor ez klinikailag alkalmas, megfontolható a közvetlen átállás monoterápiáról a fix kombinációra azoknál a betegeknél, akiknek vérnyomása nem kontrollálható megfelelően valzartán vagy hidroklorotiazid monoterápiával azzal a feltétellel, hogy követik az egyes komponensekre vonatkozó, ajánlott dózisbeállítási lépéseket.

A Valsotens HCT-re adott klinikai választ a terápia elindítását követően, illetve akkor kell értékelni, ha a vérnyomás továbbra sem normalizálható, az adagot pedig az elérhető maximális, Valsotens HCT 320 mg/25 mg dózisig lehet emelni.

A vérnyomáscsökkentő hatás ténylegesen 2 héten belül jelentkezik.
A legtöbb betegnél a maximális hatás 4 héten belül figyelhető meg. Egyes betegeknél azonban ehhez 4-8 hetes kezelés is szükséges lehet. Az adagolás beállításakor mindezeket figyelembe kell venni.

Különleges betegcsoportok

Vesekárosodás
Nincs szükség dózismódosításra enyhe vagy közepesen súlyos vesekárosodásban szenvedő betegeknél [glomeruláris filtratiós ráta (GFR) ? 30 ml/perc]. A hidroklorotiazid komponens miatt a Valsotens HCT ellenjavallt súlyos vesekárosodásban (GFR <30 ml/perc) és anuriában (lásd a 4.3, 4.4 és 5.2 pont). A valzartán aliszkirénnel történő egyidejű alkalmazása vesekárosodásban szenvedő betegeknél (GFR <60 ml/perc/1,73 m2) ellenjavallt (lásd 4.3 pont).

Diabetes mellitus
A valzartán aliszkirénnel történő egyidejű alkalmazása cukorbetegségben ellenjavallt (lásd 4.3 pont).

Májkárosodás
Epepangás nélküli enyhe vagy közepesen súlyos májkárosodásban a valzartán adagja nem haladhatja meg a 80 mg-ot (lásd a 4.4 pont). Nincs szükség a hidroklorotiazid dózismódosítására enyhe vagy közepesen súlyos májkárosodásban szenvedő betegeknél A valzartán komponenes miatt a Valsotens HCT ellenjavallt súlyos májkárosodásban szenvedő betegeknél, valamint biliaris cirrhosisban és epepangásba. (lásd 4.3, 4.4 és 5.2 pont).

Idős betegek
Az idős betegeknél nincs szükség dózismódosításra.

Gyermekek és serdülők
A biztonságosságra és hatásosságra vonatkozó adatok hiánya miatt a Valsotens HCT alkalmazása nem javasolt gyermekek és18 év alatti serdülők számára.

Az alkalmazás módja
A Valsotens HCT étellel vagy anélkül is bevehető, a tablettát vízzel kell lenyelni.




Figyelmeztetés

4.4 Különleges figyelmeztetések és az alkalmazással kapcsolatos óvintézkedések

Szérum elektrolit változások
Valzartán
Káliumpótlók, káliummegtakarító diuretikumok, káliumtartalmú sópótló szerek vagy egyéb, a káliumszintet esetleg megemelő gyógyszerek (pl. heparin) egyidejű alkalmazása nem javasolt.
A káliumszint rendszeres, szükség szerinti ellenőrzése ajánlott.

Hidroklorotiazid
Hypokalaemiáról számoltak be a tiazid diuretikumokkal, többek között a hidroklorotiaziddal végzett kezelés során. A szérum kálium gyakori monitorozása ajánlott.
A tiazid diuretikumokkal, többek között a hidroklorotiaziddal végzett terápia hyponatraemia és hypochloraemiás alkalosis kialakulásával hozható összefüggésbe. A tiazidok, többek között a hidroklorotiazid fokozzák a magnézium vizelettel való kiválasztását, ami hypomagnesaemiát eredményezhet. A kalcium kiválasztást a tiazid diuretikumok csökkentik, ami hypercalcaemiához vezethet.
Ahogyan az minden diuretikus terápiában részesülő betegre vonatkozik, a szérum elektrolitok rendszeres meghatározását megfelelő időközönként el kell végezni.

Nátrium és/vagy volumenhiányos betegek
A tiazid diuretikumokat, többek között hidroklorotiazidot kapó betegeket megfigyelés alatt kell tartani a folyadék- vagy elektrolit-egyensúlyzavar klinikai jeleinek tekintetében.

Súlyos nátrium- és/vagy volumenhiányos, pl. nagydózisú diuretikumokkal kezelt betegeknél ritkán tünetekkel járó hypotonia következhet be a Valsotens HCT terápia elindítását követően. A nátrium- vagy volumenhiányt a Valsotens HCT-kezelés elindítása előtt normalizálni kell.

Súlyos, krónikus szívelégtelenségben vagy a renin-angiotenzin-aldoszteron rendszert stimuláló egyéb állapotokban szenvedő betegek
Azoknál a betegeknél, akiknél a vesefunkció a renin-angiotenzin-aldoszteron rendszer aktivitásától függ (pl. súlyos pangásos szívelégtelenségben szenvedőknél), az angiotenzin-konvertáló enzim-gátlókkal történt kezelés oliguriával és/vagy progresszív azotaemiával, valamint ritka esetekben akut veseelégtelenséggel és/vagy halállal volt összefüggésbe hozható.
Szívelégtelenségben szenvedő vagy myocardialis infarctus utáni állapotban lévő betegek kivizsgálása során mindig fel kell mérni a vesefunkciót is. A Valsotens HCT alkalmazása súlyos, krónikus szívelégtelenségben szenvedő betegeknél nem kellően megalapozott.
Ennek megfelelően nem zárható ki, hogy a renin-angiotenzin-aldoszteron rendszer gátlása miatt a Valsotens HCT alkalmazása a vesefunkció károsodásával hozható összefüggésbe. A Valsotens HCT nem alkalmazható ezeknél a betegeknél.

Veseartéria stenosis
A Valsotens HCT nem alkalmazható hypertonia kezelésére az unilaterális vagy bilaterális veseartéria stenosisban vagy a szoliter veseartéria stenosisában, mivel a vér karbamid, illetve a szérum kreatinin értékei emelkedhetnek ezeknél a betegeknél.

Primer hyperaldosteronismus
A primer hyperaldosteronismusban szenvedő betegek nem kezelhetők Valsotens HCT-vel, mivel náluk a renin-angiotenzin rendszer nincs aktivált állapotban.

Aorta- és mitrális billentyű-stenosis, hypertrophiás obstruktiv cardiomyopathia
Mint minden egyéb vazodilatátor esetében, itt is fokozott óvatosság szükséges az aorta-, illetve mitrális billentyű-stenosisban vagy obstruktív hypertrophiás cardiomyopathiában (HOCM) szenvedő betegek kezelésekor.

Vesekárosodás
Nincs szükség dózismódosításra azoknál a vesekárosodásban szenvedő betegeknél, akiknél a GFR ? 30 ml/perc (lásd a 4.2 pont). A szérum kálium-, kreatinin- és karbamidszintek rendszeres monitorozása javasolt, amikor a Valsotens HCT-t vesekárosodásban szenvedő betegeknél alkalmazzák. Az AIIRA-k - köztük a valzartán - vagy ACE-gátlók aliszkirénnel történő egyidejű alkalmazása vesekárosodásban szenvedő betegeknél (GFR <60 ml/perc/1,73 m2) ellenjavallt (lásd 4.3 és 4.5 pont).

Vesetranszplantáció
Jelenleg nem áll rendelkezésre tapasztalat a valzartán/hidroklorotiazid friss vesetranszplantáción átesett betegeknél történő biztonságos alkalmazásáról.

Májkárosodás
A Valsotens HCT csak kellő óvatossággal alkalmazható enyhe, illetve közepesen súlyos, epepangás nélküli májkárosodásban (lásd a 4.2 és 5.2 pontok). A tiazidokat óvatosan kell alkalmazni károsodott májműködésű vagy előrehaladott májbetegségben szenvedő betegeknél, mivel esetükben a folyadék- és elektrolit egyensúly kismértékű változásai májkómát idézhetnek elő.

Anamnézisben szereplő angioödéma
Valzartánnal kezelt betegeknél beszámoltak angioödémáról (beleértve a gége és a glottis duzzanatát, ami a légutak elzáródását okozza és/vagy az arc, az ajkak, a garat és/vagy a nyelv duzzanatát). Közülük néhány beteg esetében már előzőleg is kialakult angioödéma egyéb gyógyszerek (beleértve az ACE-gátlókat) szedése mellett. A Valsotens HCT szedését azonnal abba kell hagyni olyan betegek esetében, akiknél angioödéma alakul ki, és a Valsotens HCT-t nem szabad újra adni (lásd 4.8 pont).

Szisztémás lupus erythematosus
A tiazid diuretikumok, beleértve a hidroklorotiazidot is, a beszámolók szerint a szisztémás lupus erythematosus exacerbatióját vagy aktiválódását idézhetik elő.

Egyéb anyagcserezavarok
A tiazid diuretikumok, többek között a hidroklorotiazid, megváltoztathatják a glükóztoleranciát és megemelhetik a szérum koleszterin-, triglicerid- és húgysavszintet. Diabeteses betegeknél szükségessé válhat az inzulin vagy az orális hypoglykaemias szer adagjának módosítása.
A tiazidok csökkenthetik a vizelettel való kalcium-kiválasztást és a kalcium-metabolizmus zavara nélkül is előidézhetik a szérum kalcium enyhe, átmeneti emelkedését. A jelentős hypercalcaemia lappangó hyperparathyroidismus bizonyítéka lehet. A tiazidok alkalmazását a mellékpajzsmirigy működés vizsgálat előtt fel kell függeszteni.

Fényérzékenység
Fényérzékenységi reakciók eseteiről számoltak be a tiazid diuretikumokkal kapcsolatosan (lásd 4.8 pont). Amennyiben fényérzékenységi reakció következik be a terápia alatt, a kezelést le kell állítani.
Ha a diuretikum ismételt alkalmazása szükséges, a napfénynek vagy mesterséges UVA sugárzásnak kitett területeket megfelelő módon védeni kell.

Nem melanóma típusú bőrrák
A nem melanóma típusú bőrrák (NMSC) [basalsejtes rák (BCC) és laphámsejtes rák (SCC)] megnövekedett kockázatát figyelték meg a hidroklorotiazid (HCTZ) növekvő kumulatív dózisával összefüggésben a Dán Nemzeti Rákregiszteren alapuló két epidemiológiai tanulmányban. Az NMSC lehetséges mechanizmusa a HCTZ fotoszenzitivitást okozó hatása.
A HCTZ-t szedő betegeket tájékoztatni kell az NMSC kockázatáról, valamint arról, hogy rendszeresen ellenőrizzék bőrüket - különös tekintettel az esetleges új elváltozásokra - és haladéktalanul jelentsenek minden gyanús bőrelváltozást. A bőrrák kockázatának minimalizálása érdekében a betegeket tanáccsal kell ellátni a lehetséges megelőző intézkedésekkel, például a napfény és az UV-sugárzás korlátozásával, valamint a napfénynek való kitettség esetén a megfelelő védelem alkalmazásával kapcsolatban. A gyanús bőrelváltozásokat azonnal meg kell vizsgálni, potenciálisan beleértve a biopsziás szövettani vizsgálatokat is. Azoknál a betegeknél, akiknél korábban NMSC-t diagnosztizáltak, a HCTZ használatát felül kell vizsgálni (lásd még 4.8 pont).

Terhesség
ATII-receptor antagonistával történő kezelést terhesség alatt nem szabad elkezdeni. Hacsak az ATII-receptor antagonistával történő folyamatos kezelés nem elengedhetetlen, a terhességet tervező betegeket más, olyan antihipertenzív kezelésre kell átállítani, melynek biztonságossága terhességben alátámasztott. Az ATII-receptor antagonista szedését azonnal abba kell hagyni, amennyiben terhességet állapítottak meg. Szükség esetén más, megfelelő kezelést kell elkezdeni (lásd 4.3 és 4.6 pont).

Általános tudnivalók
Óvatosság szükséges azoknál a betegeknél, akik előzőleg túlérzékenynek mutatkoztak egyéb angiotenzin II-receptor antagonistákkal szemben. A hidroklorotiaziddal szembeni túlérzékenységi reakciók nagyobb valószínűséggel fordulnak elő az allergiás és asztmás betegeknél.

Akut zárt zugú glaucoma
A hidroklorotiazid egy szulfonamid, ami akut átmeneti myopiát és zárt zugú glaucomát okozó idioszinkráziás reakcióval hoztak összefüggésbe. A tünetek közé tartozik a látásélesség csökkenés vagy a szemfájdalom, és ezek jellemző módon a kezelés megkezdése után órákon - heteken belül jelentkeznek. A kezeletlen akut zárt zugú glaucoma végleges látásvesztéshez vezethet.
Az elsődleges kezelés a hidroklorotiazid adásának a lehető leggyorsabban történő abbahagyása. Azonnali gyógyszeres vagy műtéti kezelés mérlegelése lehet szükséges, ha az intraocularis nyomás magas marad. Az akut zárt zugú glaucoma kialakulásának kockázati tényezői közé tartozhat az anamnézisben szereplő szulfonamid- vagy penicillin-allergia.

A renin-angiotenzin-aldoszteron rendszer (RAAS) kettős blokádja
Bizonyíték van rá, hogy az ACE-gátlók, angiotenzin II-receptor blokkolók vagy az aliszkiren egyidejű alkalmazása fokozza a hypotonia, hyperkalaemia és csökkent veseműködés kockázatát (beleértve az akut veseelégtelenséget is), ezért a RAAS ACE-gátlók, angiotenzin II-receptor blokkolók vagy aliszkirén kombinált alkalmazásával történő kettős blokádja nem javasolt (lásd 4.5 és 5.1 pont).
Ha a kettős-blokád kezelést abszolút szükségesnek ítélik, az csak szakorvos felügyeletével, a vesefunkció, elektrolit-szintek és a vérnyomás gyakori és szoros ellenőrzése mellett történhet.
Az ACE-gátlók és angiotenzin II-receptor blokkolók egyidejű alkalmazása diabeteses nephropathiaban szenvedő betegeknél nem javasolt.

Galaktóz intolerancia, laktóz intolerancia, glükóz-galaktóz malabszorpció
Ritka, örökletes galaktóz intoleranciában, laktóz-intoleranciában, glükóz-galaktóz malabszorpcióban szenvedő betegek nem szedhetik ezt a gyógyszert.

Lecitin
A mogyoró- vagy szójaolajra túlérzékeny betegek nem szedhetik ezt a gyógyszert.

"Sunset Yellow FCF" (E 110) azofesték
A Valsotens HCT 160 mg/12,5 mg filmtabletták "Sunset Yellow FCF-2 (E 110) azofestéket is tartalmaznak, ami túlérzékenységi reakciót idézhet elő.


4.7 A készítmény hatásai a gépjárművezetéshez és a gépek kezeléséhez szükséges képességekre

A Valsartan HCT gépjárművezetéshez és gépek kezeléséhez szükséges képességeket befolyásoló hatásait nem vizsgálták. Gépjárművezetéskor és gépek kezelésekor figyelembe kell venni, hogy alkalmanként szédülés, kimerültségérzet előfordulhat.


4.9 Túladagolás

Tünetek
A valzartán túladagolása jelentős hypotoniát eredményezhet, ami az éberségi szint csökkenését, keringés összeomlást és/vagy shockállapotot idézhet elő. Ezeken felül a következő jelek és tünetek jelentkezhetnek a hidroklorotiazid komponens túladagolása miatt: hányinger, szomnolencia, hypovolaemia és cardialis arrhytmiával társuló elektrolitzavarok, továbbá izomspazmus.

Terápia
A terápia kiválasztása a gyógyszer bevételétől eltelt időtől és a tünetek típusától, illetve súlyosságától függ. Az elsődleges cél a keringés stabilizálása.
Hypotonia bekövetkeztekor a beteget vízszintesen a hátára kell fektetni és azonnal gondoskodni kell a só-, illetve volumenpótlásról.
A valzartán az erős plazmakötődés miatt nem távolítható el hemodialízissel; míg a hidroklorotiazid - clearance-e miatt - dialízálható.





Kölcsönhatás

4.5 Gyógyszerkölcsönhatások és egyéb interakciók

Mind a valzartánhoz, mind a hidroklorotiazidhoz köthető interakciók

Egyidejű alkalmazás nem javasolt
Lítium
ACE-gátlók, angiotenzin II-receptor antagonisták vagy tiazidok, köztük a hidroklorotiazid és a lítium egyidejű alkalmazása kapcsán beszámoltak a szérum lítium-koncentráció reverzibilis emelkedéséről és toxicitás kialakulásáról. Mivel a lítium renális clearance-ét a tiazidok csökkentik, Valsotens HCT-kezelés mellett a lítium toxicitás kialakulásának kockázata feltehetően még magasabb. Amennyiben a kombináció mégis szükségesnek bizonyul, javasolt a szérum lítiumszint szoros monitorozása.

Körültekintést igénylő egyidejű alkalmazás
Egyéb vérnyomáscsökkentők
A Valsotens HCT fokozhatja az egyéb vérnyomáscsökkentő tulajdonságokkal rendelkező készítmények (pl. guanetidin, metildopa, vazodilatátorok, ACE-gátlók, AIIRA-k, béta-blokkolók, kalciumcsatorna-blokkolók és direkt renin-inhibitorok [DRI-k]) hatásait.

Presszoraminok (pl. noradrenalin, adrenalin)
Lehetséges a presszoraminokra adott csökkent válasz. Ennek a hatásnak a klinikai jelentősége bizonytalan és nem elegendő ahhoz, hogy eleve kizárja ezek alkalmazását.

Nemszteroid gyulladásgátlók (NSAID-ok), ideértve a szelektív COX-2-gátlókat, az acetilszalicilsavat (> 3 g/nap dózisban) és a nem szelektív NSAID-okat is
A NSAID-ok mind az angiotenzin II antagonisták, mind a hidroklorotiazid vérnyomáscsökkentő hatását gyengíthetik. Ezen túlmenően a Valsotens HCT és NSAID-ok egyidejű alkalmazása a vesefunkciók romlásának fokozott kockázatával, illetve a szérum káliumszint emelkedésével járhat együtt. Ennek megfelelően a kezelés kezdetén javasolt a beteg vesefunkcióinak ellenőrzése és megfelelő hidratációjának biztosítása.

A valzartánnal kapcsolatos interakciók

A renin-angiotenzin aldoszteron rendszer (RAAS) kettős blokádja ARB-kkel, ACE-gátlókkal és aliszkirénnel
A klinikai vizsgálati adatok azt mutatták, hogy a renin-angiotenzin-aldoszteron rendszernek (RAAS) ACE-gátlók, angiotenzin II-receptor blokkolók vagy aliszkirén kombinációjával történő kettős blokádja nagyobb gyakorisággal okoz mellékhatásokat, például hypotoniát, hyperkalaemiát és beszűkült veseműködést (beleértve az akut veseelégtelenséget is), mint a csak egyféle RAAS-ra ható szer alkalmazása (lásd 4.3, 4.4 és 5.1 pont).

Egyidejű alkalmazás nem ajánlott
Káliummegtakarító diuretikumok, káliumpótlók, káliumtartalmú sópótlók és a plazma káliumszintjét esetleg emelő vegyületek
Amennyiben káliumszintet befolyásoló gyógyszerkészítmény alkalmazását a valzartánnal kombinációban tartják szükségesnek, tanácsos a szérum káliumszint monitorozása.

Transzporterek
In vitro eredmények azt mutatják, hogy a valzartán a hepaticus uptake-transzporter OATP1B1/OATP1B3 és a hepaticus efflux-transzporter MRP2 szubsztrátja. A klinikai jelentősége ennek az eredménynek nem ismert. Az uptake-transzporter inhibitorok (pl. rifampicin, ciklosporin) vagy az efflux-transzporter inhibitorok (pl. ritonavir) egyidejű alkalmazása növelheti a valzartán szisztémás expozícióját. Ezekkel a gyógyszerekkel történő egyidejű kezelés megkezdésekor és befejezésekor megfelelő gondossággal kell eljárni.

Nem következik be interakció
Valzartánnal végzett gyógyszerkölcsönhatás vizsgálatokban nem találtak klinikailag jelentős interakciót a következő vegyületekkel: cimetidin, warfarin, furoszemid, digoxin, atenolol, indometacin, hidroklorotiazid, amlodipin, glibenklamid. A digoxin és indometacin kölcsönhatásba léphet a Valsotens HCT hidroklorotiazid komponensével (lásd a hidroklorotiaziddal kapcsolatos interakcióknál).

A hidroklorotiaziddal kapcsolatos interakciók

Körültekintést igénylő egyidejű alkalmazás
A szérum káliumszintet befolyásoló gyógyszerek
A hidroklorotiazid hypokalaemiás hatását növelhetik az egyidejűleg alkalmazott kaliuretikus diuretikumok, kortikoszteroidok, laxatívumok, ACTH, amfotericin, karbenoxolon, penicillin G, szalicilsav és -derivátumok.
Amennyiben ezeket a gyógyszereket hidoklrotiazid-valzartán kombinációval együtt írják fel, ajánlott a szérum kálium szintek monitorozása (lásd a 4.4 pont).

Torsades de pointes előidézésére képes gyógyszerek
* IA osztályú antiarrhythmikumok (pl. kinidin, hidrokinidin, dizopiramid)
* III osztályú antiarrhythmikumok (pl. amiodaron, szotalol, dofetilid, ibutilid)
* Egyes antipszichotikumok (pl. tioridazin, klórpromazin, levomepromazin, trifluoperazin, ciamemazin, szulpirid, szultoprid, amiszulprid, tiaprid, pimozid, haloperidol, droperidol)
* Egyéb készítmények (pl. bepridil, ciszaprid, difemanil, eritromicin i.v., halofantrin, ketanszerin, mizolasztin, pentamidin, sparfloxacin, terfenadin, vinkamin i.v.)
A hypokalemia kockázata miatt a hidroklorotiazidot kellő óvatossággal kell adni azokkal a gyógyszerkészítményekkel, amelyek torsades de pointes bekövetkeztét idézhetik elő.

A szérum nátriumszintet befolyásoló gyógyszerek
A vízhajtók hyponatraemiás hatását felerősítheti az olyan gyógyszerek egyidejű alkalmazása, mint például az antidepresszánsok, antipszichotikumok, antiepileptikumok, stb. Ezeknek a gyógyszereknek a hosszan tartó alkalmazásakor elővigyázatosság javasolt.

Digitálisz glikozidok
A tiazidok által előidézett hypokalaemia vagy hypomagnesaemia nemkívánatos hatásként jelentkezhet, ami kedvező feltételeket teremt a digitálisz-indukálta cardialis arrhythmiákhoz (lásd 4.4 pont).

Kalciumsók és D vitamin
Tiazid diuretikumok, többek között a hidroklorotiazid D vitaminnal vagy kalciumsókkal való egyidejű alkalmazása a szérum kalciumszint emelkedését segítheti elő. A tiazid-típusú diuretikumok kalcium sókkal történő egyidejű alkalmazása a tubuláris kalcium-reabszorpció növelésével hypercalcaemiához vezethet a hypercalcaemiára hajlamos betegeknél (pl. hyperparathyroidismus, rosszindulatú betegségek vagy D-vitamin mediált kórképek).

Antidiabetikumok (orális készítmények és inzulin)
A tiazidok befolyásolhatják a glükóz toleranciát. Szükségessé válhat az antidiabetikum dózisának módosítása.
A metformin kellő óvatossággal alkalmazandó, a hidroklorotiazidhoz köthető, esetleges funkcionális veseelégtelenség által előidézett laktát-acidózis kockázata miatt.

Béta-blokkolók és diazoxid
A tiazid diuretikumok, többek között a hidroklorotiazid, béta-blokkolókkal együtt adva fokozhatják a hyperglykaemia kockázatát. A tiazid diuretikumok, beleértve ebbe a hidroklorotiazidot is erősíthetik a diazoxid hyperglykaemias hatását.

Köszvény kezelésére szolgáló gyógyszerkészítmények (probenecid, szulfinpirazon és allopurinol)
Szükségessé válhat az uricosuriás gyógyszerkészítmények dózisának módosítása, mivel a hidroklorotiazid megemelheti a szérum húgysavszintjét. Szükség lehet a probenecid vagy szulfinpirazon adagjának emelésére. A tiazid diuretikumok, többek között a hidroklorotiazid alkalmazása fokozhatja az allopurinollal szembeni túlérzékenységi reakciók előfordulási gyakoriságát.

Antikolinerg szerek és a tápcsatorna motilitását növelő egyéb gyógyszerek
Az antikolinerg szerek (pl. atropin, biperiden) - nyilvánvalóan a tápcsatorna motilitásának és a gyomorürülés sebességének csökkentése révén - növelhetik a tiazid-típusú diuretikumok biohasznosulását. Ezzel szemben a prokinetikus hatóanyagok, például a ciszaprid, csökkenthetik a tiazid típusú diuretikumok biohasznosulását.

Amantadin
A tiazidok, beleértve a hidroklorotiazidot is, fokozhatják az amantadin által okozott mellékhatások előfordulásának kockázatát.

Ioncserélő gyanták
A tiazid diuretikumok, köztük a hidroklorotiazid, felszívódását csökkenti a kolesztiramin vagy a kolesztipol. Ezért a kölcsönhatások lehetőség szerinti minimalizálása érdekében a hidroklorotiazid és a gyanta adásának szétválasztása javasolt, például a hidroklorotiazidot legalább 4 órával a gyanták adása előtt vagy azt követően 4-6 órával kell alkalmazni.

Citotoxikus szerek (pl. ciklofozamid, metotrexát)
A tiazidok, beleértve a hidroklorotiazidot is, csökkenthetik a citotoxikus szerek (pl. ciklofoszfamid, metotrexát) renalis kiválasztódását és fokozhatják mieloszuppresszív hatásukat.

Nem-depolarizáló vázizom relaxánsok (pl. tubokurarin)
A tiazidok, beleértve a hidroklorotiazidot is, fokozzák a harántcsíkoltizom-relaxánsok, például a kuráre-származékok hatásait.

Ciklosporin
Ciklosporinnal történő egyidejű alkalmazás fokozhatja a hyperuricaemia és a köszvény-típusú szövődmények kockázatát.

Alkohol, barbiturátok vagy narkotikumok
A tiazid diuretikumok és a szintén vérnyomáscsökkentő hatással (pl. a szimpatikus idegrendszeri aktivitás vagy a direkt vazodilatátor aktivitás csökkentése által) rendelkező anyagok egyidejű alkalmazása orthostaticus hypotoniát válthat ki.

Metildopa
Haemolyticus anaemia izolált eseteiről számoltak be a metildopát és hidroklorotiazidot egyidejűleg kapó betegeknél.

Jódtartalmú kontrasztanyagok
Diuretikum okozta dehidrációban fokozott az akut veseelégtelenség kockázata, főként nagydózisú, jódtartalmú készítmények alkalmazásakor. A betegeket a készítmény beadása előtt rehidrálni kell.


6.2 Inkompatibilitások

Nem értelmezhető.




Mellékhatás

4.8 Nemkívánatos hatások, mellékhatások

Azok a mellékhatások, melyek a klinikai vizsgálatok során és a laboratóriumi eredmények alapján gyakrabban fordulnak elő a valzartán plusz hidroklorotiazid kombinációnál, mint a placebo csoportban, illetve az egyedi, forgalomba hozatalt követő jelentések az alábbiakban, szervrendszerek szerint osztályozva kerülnek felsorolásra. Az egyes különálló komponensek által előidézett, de klinikai kísérletekben nem megfigyelt mellékhatások a valzartán/hidroklorotiazid kezelés alatt is előfordulhatnak.

A mellékhatásokat előfordulási gyakoriságuk szerint, az alábbi konvenciók alapján osztályozták: nagyon gyakori (? 1/10); gyakori (? 1/100 - < 1/10); nem gyakori (? 1/1000 - 1/100); ritka (? 1/10 000 - < 1/1000); nagyon ritka (< 1/10 000); nem ismert gyakoriságú (a rendelkezése álló adatok alapján nem lehet megbecsülni). Az egyes gyakorisági kategóriákon belül a mellékhatások csökkenő súlyosság szerint kerülnek megadásra.

1. táblázat. A valzartán/hidroklorotiaziddal kapcsolatos mellékhatások gyakorisága

Anyagcsere- és táplálkozási betegségek és tünetek
Nem gyakori
Dehidráció
Idegrendszeri betegségek és tünetek
Nagyon ritka
Szédülés
Nem gyakori
Paraesthesia
Nem ismert gyakoriságú
Syncope
Szembetegségek és szemészeti tünetek
Nem gyakori
Homályos látás
A fül és az egyensúly-érzékelő szerv betegségei és tünetei
Nem gyakori
Tinnitus
Érbetegségek és tünetek
Nem gyakori
Hypotonia
Légzőrendszeri, mellkasi és mediastinalis betegségek és tünetek
Nem gyakori
Köhögés
Nem ismert gyakoriságú
Nem cardiogén pulmonalis oedema
Emésztőrendszeri betegségek és tünetek
Nagyon ritka
Hasmenés
A csont-és izomrendszer, valamint a kötőszövet betegségei és tünetei
Nem gyakori
Myalgia
Nagyon ritka
Arthralgia
Általános tünetek, az alkalmazás helyén fellépő reakciók
Nem gyakori
Kimerültség
Laboratóriumi vizsgálatok eredményei
Nem ismert gyakoriságú
Emelkedett szérum húgysavszint, emelkedett szérum bilirubin és szérum kreatininszint, hypokalaemia, hyponatraemia, emelkedett vér urea nitrogénszint, neutropenia

Az egyes összetevőkre vonatkozó további információk
A különálló összetevők bármelyikével kapcsolatosan előzőleg jelentett mellékhatások potenciálisan mellékhatásként jelentkezhetnek a Valsotens HCT esetében, még akkor is, ha a klinikai vizsgálatok alatt vagy a forgalomba hozatalt követően nem figyelték meg őket.

2. táblázat. A valzartánnal kapcsolatos mellékhatások gyakorisága

Vérképzőszervi és nyirokrendszeri betegségek és tünetek
Nem ismert gyakoriságú
Csökkent hemoglobin, csökkent hematokrit értékek, neutropenia, thrombocytopenia
Immunrendszeri betegségek és tünetek
Nem ismert gyakoriságú
Egyéb túlérzékenységi/allergiás reakciók, többek között szérumbetegség
Anyagcsere- és táplálkozási betegségek és tünetek
Nem ismert gyakoriságú
A szérum káliumszint emelkedése, hyponatraemia
A fül és az egyensúly-érzékelő szerv betegségei és tünetei
Nem gyakori
Vertigo
Érbetegségek és tünetek
Nem ismert gyakoriságú
Vasculitis
Emésztőrendszeri betegségek és tünetek
Nem gyakori
Hasi fájdalom
Máj- és epebetegségek, illetve tünetek
Nem ismert gyakoriságú
Emelkedett májfunkció értékek.
A bőr és a bőralatti szövet betegségei és tünetei
Nem ismert gyakoriságú
Angioedema, dermatitis bullosa, bőrkiütés, pruritus
Vese- és húgyúti betegségek és tünetek
Nem ismert gyakoriságú
Veseelégtelenség

3. táblázat. A hidroklorotiaziddal kapcsolatos mellékhatások gyakorisága

A hidroklorotiazidot évek óta rendelik az orvosok, gyakran a Valsotens HCT-ben található koncentrációnál magasabb adagokban is. Az alábbi mellékhatásokról a tiazid diuretikumokkal, közöttük hidroklorotiaziddal monoterápiában kezelt betegekkel kapcsolatosan számoltak be.

Jó-, rosszindulatú és nem meghatározott daganatok (beleértve a cisztákat és polipokat is)
Nem ismert
Nem melanóma típusú bőrrák (Basalsejtes rák és Laphámsejtes rák)
Vérképzőszervi és nyirokrendszeri betegségek és tünetek
Ritka
Thrombocytopenia, esetenként purpurával
Nagyon ritka
Agranulocytosis, leukopenia, haemolyticus anaemia, csontvelőelégtelenség
Nem ismert gyakoriságú
Aplasticus anaemia
Immunrendszeri betegségek és tünetek
Nagyon ritka
Túlérzékenységi reakciók
Anyagcsere- és táplálkozási betegségek és tünetek
Nagyon gyakori
Hypokalaemia, emelkedett szérum lipidszintek (főként nagyobb adagoknál)
Gyakori
Hyponatraemia, hypomagnesaemia, hyperuricaemia
Ritka
Hypercalcaemia, hyperglykaemia, glucosuria és a diabeteses anyagcsere-státusz romlása
Nagyon ritka
Hypochloraemiás alkalosis
Pszichiátriai kórképek
Ritka
Depresszió, alvászavarok
Idegrendszeri betegségek és tünetek
Ritka
Fejfájás, szédülés, paraesthesia
Szembetegségek és szemészeti tünetek

Ritka
Látásromlás
Nem ismert gyakoriságú
Akut zárt zugú glaucoma
Szívbetegségek és a szívvel kapcsolatos tünetek
Ritka
Szívritmuszavarok
Érbetegségek és tünetek
Gyakori
Orthostaticus hypotonia
Légzőrendszeri, mellkasi és mediastinalis betegségek és tünetek
Nagyon ritka
Respiratorikus distressz, beleértve a pneumonitist és a pulmonalis oedemát is
Emésztőrendszeri betegségek és tünetek
Gyakori
Étvágytalanság, enyhe hányinger és hányás
Ritka
Székrekedés, emésztőrendszeri diszkomfort érzés, hasmenés
Nagyon ritka
Pancreatitis
Máj- és epebetegségek, illetve tünetek
Ritka
Intrahepaticus cholestasis vagy sárgaság
Vese- és húgyúti betegségek és tünetek
Nem ismert gyakoriságú
Vesekárosodás, heveny veseelégtelenség
A bőr és a bőralatti szövet betegségei és tünetei
Gyakori
Urticaria és egyéb bőrkiütések
Ritka
Fényérzékenység
Nagyon ritka
Necrotizáló vasculitis és toxicus epidermalis necrolysis, a bőr lupus erythematosus-szerű reakciói, bőr lupus erythematosus reaktivációja
Nem ismert gyakoriságú
Erythema multiforme
Általános tünetek, az alkalmazás helyén fellépő reakciók
Nem ismert gyakoriságú
Láz, gyengeség
A csont- és izomrendszer, valamint a kötőszövet betegségei és tünetei
Nem ismert gyakoriságú
Izomgörcs
A nemi szervekkel és az emlőkkel kapcsolatos betegségek és tünetek
Gyakori
Impotencia

Kiválasztott mellékhatások leírása
Nem melanóma típusú bőrrák (NMSC): Epidemiológiai tanulmányokból származó, rendelkezésre álló adatok alapján kumulatív dózisfüggő kapcsolatot figyeltek meg a hidroklorotiazid (HCTZ) és az NMSC között (lásd még 4.4 és 5.1 pont).

Feltételezett mellékhatások bejelentése
A gyógyszer engedélyezését követően lényeges a feltételezett mellékhatások bejelentése, mert ez fontos eszköze annak, hogy a gyógyszer előny/kockázat profilját folyamatosan figyelemmel lehessen kísérni. Az egészségügyi szakembereket kérjük, hogy jelentsék be a feltételezett mellékhatásokat a hatóság részére az V. függelékben található elérhetőségek valamelyikén keresztül.




Farmakológia

5. FARMAKOLÓGIAI TULAJDONSÁGOK

5.1 Farmakodinámiás tulajdonságok

Farmakoterápiás csoport: Angiotenzin II antagonisták és diuretikumok, valzartán és diuretikumok, ATC kód: C09D A03.

Valzartán/hidroklorotiazid
Egy kettős-vak, randomizált, aktív kontrollos vizsgálatban a 12,5 mg hidroklorotiaziddal nem megfelelően kontrollált vérnyomású betegeknél szignifikánsan nagyobb átlagos szisztolés/diasztolés vérnyomáscsökkenés volt megfigyelhető a valzartán/hidroklorotiazid 80 mg/12,5 mg kombinációnál (14,9/11,3 Hgmm), mint a 12,5 mg hidroklorotiazidnál (5,2/2,9 Hgmm) és a 25 mg hidroklorotiazidnál (6,8/5,7 Hgmm). Ezen felül a betegek szignifikánsan nagyobb százaléka reagált (diasztolés vérnyomás < 90 Hgmm vagy a csökkenés ?10 Hgmm) a valzartán/hidroklorotiazid 80 mg/12,5 mg (60%) csoportban, összehasonlítva a 12,5 mg hidroklorotiazid (25%) és 25 mg hidroklorotiazid (27%) arányaival.

Egy kettős-vak, randomizált, aktív kontrollos vizsgálatban a 80 mg valzartánnal nem megfelelően kontrollált vérnyomású betegeknél szignifikánsan nagyobb átlagos szisztolés/diasztolés vérnyomáscsökkenés volt megfigyelhető a valzartán/hidroklorotiazid 80 mg/12,5 mg kombinációnál (9,8/8,2 Hgmm) a valzartán 80 mg-mal (3,9/5,1 Hgmm) és valzartán 160 mg-mal (6,5/6,2 Hgmm) összehasonlítva. Ezen felül, a betegek szignifikánsan nagyobb százaléka reagált (diasztolés vérnyomás < 90 Hgmm vagy a vérnyomáscsökkenés ? 10 Hgmm) a valzartán/hidroklorotiazid 80 mg/12,5 mg csoportban (51%), mint a valzartán 80 mg (36%) és valzartán 160 mg (37%) csoportokban.

Egy kettős-vak, randomizált, placebo-kontrollos, faktoriális felépítésű vizsgálatban a valzartán/hidroklorotiazid különböző dózis-összeállítású kombinációit a különálló komponensekkel összehasonlítva szignifikánsan nagyobb átlagos szisztolés/diasztolés vérnyomáscsökkenés volt megfigyelhető a valzartán/hidroklorotiazid 80 mg/12,5 mg kombinációban (16,5/11,8 Hgmm) a placebóval (1,9/4,1 Hgmm) és akár a 12,5 mg-os hidroklorotiaziddal (7,3/7,2 Hgmm), akár a 80 mg-os valzartánnal (8,8/8,6 Hgmm) összevetve. Ezen felül, a betegek szignifikánsan nagyobb százaléka reagált (diasztolés vérnyomás < 90 Hgmm vagy a vérnyomáscsökkenés ? 10 Hgmm) a valzartán/hidroklorotiazid 80 mg/12,5 mg csoportban (64%), a placebóval (29%) és hidroklorotiaziddal (41%) összehasonlítva.

Egy kettős-vak, randomizált, aktív kontrollos vizsgálatban a 12,5 mg hidroklorotiaziddal nem megfelelően kontrollált vérnyomású betegeknél szignifikánsan nagyobb átlagos szisztolés/diasztolés vérnyomáscsökkenés volt megfigyelhető a valzartán/hidroklorotiazid 160 mg/12,5 mg kombinációnál (12,4/7,5 Hgmm), mint a 25 mg hidroklorotiazidnál (5,6/2,1 Hgmm). Ezen felül a betegek szignifikánsan nagyobb százaléka reagált (vérnyomás < 140/90 Hgmm vagy a szisztolés vérnyomáscsökkenés ? 20 Hgmm, illetve diasztolés vérnyomáscsökkenés ? 10 Hgmm ) a valzartán/hidroklorotiazid 160 mg/12,5 mg (60%) csoportban, összehasonlítva a 25 mg hidroklorotiazid (25%) arányaival.

Egy kettős-vak, randomizált, aktív kontrollos vizsgálatban a 160 mg valzartánnal nem megfelelően kontrollált vérnyomású betegeknél szignifikánsan nagyobb átlagos szisztolés/diasztolés vérnyomáscsökkenés volt megfigyelhető mind a valzartán/hidroklorotiazid 160 mg/25 mg (14,6/11,9 Hgmm), mind a valzartán/hidroklorotiazid 160 mg/12,5 mg (12,4/10, 4 Hgmm) kombinációknál, mint a valzartán 160 mg (8,7/8,8 Hgmm) esetében. A vérnyomáscsökkenésben mért különbségek ugyancsak statisztikailag szignifikánsnak bizonyultak a 160 mg/25 mg, illetve a 160 mg/12.5 mg dózisok között. Ezen felül a betegek szignifikánsan nagyobb százaléka reagált (diasztolés vérnyomás < 90 Hgmm vagy a vérnyomáscsökkenés ? 10 Hgmm) valzartán/hidroklorotiazid 160 mg/25 mg (68%) és a 160 mg/12,5 mg (62%) csoportban, összehasonlítva a 160 mg valzartán (49%) arányaival.

Egy kettős-vak, randomizált, placebo-kontrollos, faktoriális felépítésű vizsgálatban a valzartán/hidroklorotiazid különböző dózis-összeállítású kombinációit a különálló komponensekkel összehasonlítva szignifikánsan nagyobb átlagos szisztolés/diasztolés vérnyomáscsökkenés volt megfigyelhető a valzartán/hidroklorotiazid 160 mg/12,5 mg kombinációban (17,8/13,5 Hgmm) és a 160 mg/25 mg (22,5/15,3 Hgmm) kombinációban a placebóval (1,9/4,1 Hgmm) és az idevonatkozó monoterápiákkal, vagyis hidroklorotiazid 12,5 mg (7,3/7,2 Hgmm), hidroklorotiazid 25 mg (12,7/9,3 Hgmm) és valzartán 160 mg-mal (12,1/9,4 Hgmm) szemben. Ezen felül a betegek szignifikánsan nagyobb százaléka reagált (diasztolés vérnyomás < 90 Hgmm vagy a vérnyomáscsökkenés ? 10 Hgmm) valzartán/hidroklorotiazid 160 mg/25 mg (81%) és a 160 mg/12,5 mg (76%) csoportban, összehasonlítva a placebo (29%) és az idevonatkozó monoterápiák, tehát a hidroklorotiazid 12,5 mg (41%), hidroklorotiazid 25 mg (54%) és valzartán 160 mg (59%) eredményeivel.

Egy kettős-vak, randomizált, aktív kontrollos vizsgálatban a 12,5 mg hidroklorotiaziddal nem megfelelően kontrollált vérnyomású betegeknél szignifikánsan nagyobb átlagos szisztolés/diasztolés vérnyomáscsökkenés volt megfigyelhető a valzartán/hidroklorotiazid 160 mg/12,5 mg kombinációnál (12,4/7,5 Hgmm), mint a 25 mg hidroklorotiazidnál (5,6/2,1 Hgmm). Ezen felül a betegek szignifikánsan nagyobb százaléka reagált (vérnyomás < 140/90 Hgmm vagy a szisztolés vérnyomáscsökkenés ? 20 Hgmm, illetve diasztolés vérnyomáscsökkenés ? 10 Hgmm) a valzartán/hidroklorotiazid 160 mg/12,5 mg (60%) csoportban, összehasonlítva a 25 mg hidroklorotiazid (25%) arányaival.

Egy kettős-vak, randomizált, aktív kontrollos vizsgálatban a 160 mg valzartánnal nem megfelelően kontrollált vérnyomású betegeknél szignifikánsan nagyobb átlagos szisztolés/diasztolés vérnyomáscsökkenés volt megfigyelhető mind a valzartán/hidroklorotiazid 160 mg/25 mg (14,6/11,9 Hgmm), mind a valzartán/hidroklorotiazid 160 mg/12,5 mg (12,4/10, 4 Hgmm) kombinációknál, mint a valzartán 160 mg (8,7/8,8 Hgmm) esetében. A vérnyomáscsökkenésben mért különbségek ugyancsak statisztikailag szignifikánsnak bizonyultak a 160 mg/25 mg, illetve a 160 mg/12,5 mg dózisok között. Ezen felül a betegek szignifikánsan nagyobb százaléka reagált (diasztolés vérnyomás < 90 Hgmm vagy a vérnyomáscsökkenés ? 10 Hgmm) a valzartán/hidroklorotiazid 160 mg/25 mg (68%) és a 160 mg/12,5 mg (62%) csoportban, összehasonlítva a 160 mg valzartán (49%) arányaival.

Egy kettős-vak, randomizált, placebo-kontrollos, faktoriális felépítésű vizsgálatban a valzartán/hidroklorotiazid különböző dózis-összeállítású kombinációit a különálló komponensekkel összehasonlítva szignifikánsan nagyobb átlagos szisztolés/diasztolés vérnyomáscsökkenés volt megfigyelhető a valzartán/hidroklorotiazid 160 mg/12,5 mg kombinációban (17,8/13,5 Hgmm) és a 160 mg/25 mg (22,5/15,3 Hgmm) kombinációban a placebóval (1,9/4,1 Hgmm) és az idevonatkozó monoterápiákkal, vagyis hidroklorotiazid 12,5 mg (7,3/7,2 Hgmm), hidroklorotiazid 25 mg (12,7/9,3 Hgmm) és valzartán 160 mg (12,1/9,4 Hgmm) szemben. Ezen felül a betegek szignifikánsan nagyobb százaléka reagált (diasztolés vérnyomás < 90 Hgmm vagy a vérnyomáscsökkenés ? 10 Hgmm) valzartán/hidroklorotiazid 160 mg/25 mg (81%) és a 160 mg/12,5 mg (76%) csoportban, összehasonlítva a placebo (29%) és az idevonatkozó monoterápiák, tehát a hidroklorotiazid 12,5 mg (41%), hidroklorotiazid 25 mg (54%), és valzartán 160 mg (59%) eredményeivel.

Valzartán/hidroklorotiazid kontrollált klinikai vizsgálataiban a szérum kálium dózisfüggő csökkenése következett be. A szérum kálium csökkenés gyakrabban fordult elő azoknál a betegeknél, akik 25 mg hidroklorotiazidot kaptak, mint azoknál, akik csak 12,5 mg hidroklorotiazidot szedtek. Valzartán/hidroklorotiazid kontrollált klinikai vizsgálatai során a hidroklorotiazid káliumszint csökkentő hatását a valzartán káliummegtakarító tulajdonsága enyhítette.

A valzartán és hidroklorotiazid kombináció cardiovascularis mortalitásra gyakorolt előnyös hatása jelenleg nem ismert.
Epidemiológiai vizsgálatok kimutatták, hogy a tartós hidroklorotiazid-kezelés csökkenti a cardiovascularis mortalitás és morbiditás kockázatát.

Valzartán
A valzartán egy, a hatását per os adagolásban kifejtő, potens és specifikus angiotenzin II (Ang II)-receptor antagonista. Szelektív módon arra az AT1-receptor altípusra hat, amely az angiotenzin II ismert hatásaiért felel. A valzartánnal létrehozott AT1 receptorblokádot követő megemelkedett Ang II plazmaszintek stimulálhatják a nem blokkolt AT2-receptort, amely, úgy tűnik, ellensúlyozza az AT1-receptor hatását. A valzartán nem mutat semmilyen részleges AT1-receptor agonista hatást, továbbá sokkal nagyobb (mintegy 20 000-szeres) affinitással rendelkezik az AT1, mint az AT2-receptorok irányában. A valzartánról nem ismert, hogy a cardiovascularis szabályozásban fontos egyéb hormonreceptorokhoz vagy ioncsatornákhoz kötődik vagy azokat blokkolja.

A valzartán nem gátolja az ACE-t (más néven a kinináz II-t), amely az Ang I-et Ang II-vé alakítja, illetve a bradikinint bontja. Mivel nincs jelen ACE-ra gyakorolt és a bradikinint vagy a P-anyagot (substance P) potencírozó hatás, az angiotenzin II antagonisták esetében nem valószínű köhögés előfordulása. A valzartánt ACE-gátlókkal összehasonlító klinikai vizsgálatokban a száraz köhögés előfordulása szignifikánsan (P < 0,05) kevesebb volt a valzartánt szedő betegeknél, mint az ACE-gátlókkal kezelt pácienseknél (sorrendben 2,6% versus 7,9%). Egy klinikai vizsgálatot olyan betegek részvételével folytattak le, akiknek kórtörténetében az ACE-gátló terápia alatt fellépő száraz köhögés szerepelt; a valzartánnal kezelt kísérleti alanyok 19,5%-ánál, a tiazid-diuretikumokkal kezeltek 19%--ánál fordult elő köhögés, míg az ACE-gátlókat kapóknál ez az arány 68,5% volt (P <0,05).

A valzartán alkalmazása hypertoniás betegeknél a pulzusszámra gyakorolt hatás nélkül csökkenti a vérnyomást. Legtöbb betegnél, egyszeri dózis per os beadását követően a vérnyomáscsökkentő hatás 2 órán belül jelentkezik, maximumát pedig 4-6 órán belül éri el. A vérnyomáscsökkentő hatás az adagolást követő 24 órán túl is fennmarad. Ismételt adagolás mellett a maximális vérnyomáscsökkenés 2-4 héten belül elérhető és a hosszú távú kezelés során végig fennmarad. Hidroklorotiaziddal kombinálva további jelentős vérnyomáscsökkenés érhető el.

A kezelés hirtelen megszakítása nem okoz rebound hypertoniát vagy más nemkívánatos klinikai mellékhatást.
A 2-es típusú diabetesben és microalbuminuriában szenvedő hypertoniás betegeknél a valzartán igazoltan csökkenti az albumin vizelettel történő kiválasztását. A MARVAL (Micro Albuminuria Reduction with Valsartan) vizsgálat a valzartán (80-60 mg/od) hatására bekövetkező vizelettel való albumin-kiválasztás (UAE) csökkenést elemezte az amlodipinnel szemben (5-10 mg/od) 332 fő, olyan 2-es típusú diabeteses betegnél (átlagos életkor: 58 év; 265 férfi), akik microalbuminuriában is szenvedtek (valzartán: 58 mikrogramm/perc; amlodipin: 55,4 mikrogramm/perc), normál vagy magas vérnyomásuk és megtartott vesefunkciójuk volt (vér kreatinin < 120 mikromol/l). A 24. héten az UAE csökkenése (p < 0,001) 42%-os volt (-24,2 mikrogrammm/perc; 95% CI: -40,4 - -19,1) valzartán mellett és megközelítőleg 3% (-1,7 mikrogramm/perc; 95% CI: -5,6 - 14,9) az amlodipin mellett, annak ellenére, hogy a vérnyomáscsökkentés mértéke mindkét csoportban hasonlóan alakult. A Diovan Reduction of Proteinuria (DROP) vizsgálat tovább kutatta a valzartán hatékonyságát a vizelettel történő albumin-kiválasztás (UEA) csökkentése terén. A vizsgálatba 391 hypertoniás (BP = 150/88 Hgmm) beteget vontak be, akik 2-es típusú cukorbetegségben és albuminuriában (átlag = 102 mikrogramm/perc; 20-700 mikrogramm/perc) szenvedtek, de akiknek vesefunkciói megtartottak voltak (átlagos szérum kreatinin = 80 mikromol/l). A betegeket 3 különböző valzartán dózisra (160, 320 és 640 mg/od) randomizálták és 30 hétig kezelték. A vizsgálat célja az volt, hogy meghatározzák az UAE csökkentéshez szükséges, optimális valzartán dózist a 2-es típusú diabetesben szenvedő hypertoniás betegeknél. A 30. héten az UAE százalékban kifejezett értéke jelentősen, 36%-kal csökkent a kiinduláshoz képest a valzartán 160 mg-os adagja mellett (95%CI: 22 - 47%), és 44%-kal a 320 mg-os valzartán dózissal (95%CI: 31 - 54%). Konklúzióként megállapítható, hogy a valzartán 160-320 mg-os dózisa klinikailag jelentős UAE csökkenést idézett elő a 2-es típusú cukorbetegségben szenvedő hypertoniás betegeknél.

Két nagy, randomizált, kontrollos vizsgálatban (ONTARGET (ONgoing Telmisartan Alone and in combination with Ramipril Global Endpoint Trial) és VA NEPHRON-D (The Veterans Affairs Nephropathy in Diabetes)) vizsgálták az ACE-gátló és angiotenzin II-receptor blokkoló kombinált alkalmazását.
Az ONTARGET vizsgálatot olyan betegeken végezték, akiknek a kórtörténetében cardiovascularis vagy cerebrovascularis betegség vagy szervkárosodással járó 2-es típusú diabetes mellitus szerepelt. A VA NEPHRON-D vizsgálatot 2-es típusú diabetesben és diabeteses nephropathiában szenvedő betegeken végezték.
Ezek a vizsgálatok nem mutattak ki szignifikánsan előnyös hatásokat a renalis és/vagy cardiovascularis kimenetel és a mortalitás vonatkozásában, miközben a monoterápia esetén megfigyelthez képest nőtt a hyperkalaemia, akut veseelégtelenség és/vagy hypotonia kockázata. A hasonló farmakodinámiás tulajdonságok alapján ezek az eredmények más ACE-gátlók és angiotenzin II-receptor blokkolók esetében is relevánsak.
Az ACE-gátlók és angiotenzin II-receptor blokkolók egyidejű alkalmazása diabeteses nephropathiaban szenvedő betegeknél így tehát nem javasolt.

Az ALTITUDE (Aliskiren Trial in Type 2 Diabetes Using Cardiovascular and Renal Disease Endpoints) vizsgálat célja az volt, hogy megállapítsák, előnyös-e a standard ACE-gátló vagy angiotenzin II-receptor blokkoló kezelés kiegészítése aliszkirénnel 2-es típusú diabetesben és krónikus vesebetegségben, illetve cardiovascularis betegségben vagy mindkettőben szenvedő betegeknél. A vizsgálatot idő előtt leállították, mert nőtt a mellékhatások kockázata. A cardiovascularis eredetű halál és a stroke szám szerint gyakoribb volt az aliszkirén csoportban, mint a placebo csoportban, és a jelentős mellékhatások, illetve súlyos mellékhatások (hyperkalaemia, hypotonia és veseműködési zavar) is gyakoribbak voltak az aliszkirén csoportban, mint a placebo csoportban.

Hidroklorotiazid
A tiazid diuretikumok támadáspontja elsődlegesen a vese disztális kanyarulatos csatornája. Kimutatták, hogy a vesekéregben található egy nagy affinitású receptor, amely a tiazid diuretikumok elsődleges kötődési helye és egyben a disztális kanyarulatos csatornában folyó NaCl transzport gátlásának helye is. A tiazidok hatása Na+ClŻ szimporter gátlásában nyilvánul meg, ahol vélhetően a ClŻ kötőhely kompetitoraként befolyásolja az elektrolit reabszorpció mechanizmusát azzal, hogy megközelítőleg egyenlő mértékben, direkt módon fokozza a nátrium és klorid kiválasztást, és ezzel a diuretikus hatással indirekt módon csökkenti a plazma volument, aminek következményeként fokozódik a plazma renin aktivitása, az aldoszteron szekréció és a vizelettel történő káliumürülés, továbbá csökken a szérum káliumtartalma is. A renin-aldoszteron kapcsolatot az angiotenzin II mediálja, tehát valzartán egyidejű alkalmazásával a szérum kálium csökkenése kevésbé kifejezett, mint amit a hidroklorozid monoterápiában megfigyeltek.

Nem melanóma típusú bőrrák (NMSC): Epidemiológiai tanulmányokból származó, rendelkezésre álló adatok alapján kumulatív dózisfüggő kapcsolatot figyeltek meg a hidroklorotiazid HCTZ és az NMSC között. Az egyik tanulmány 71 533 BCC-ben és 8 629 SCC-ben szenvedő beteget vizsgált, a hozzájuk tartozó 1 430 833, illetve 172 462 létszámú kontrollcsoportokkal. A magas HCTZ használat (legalább 50 000 mg kumulatív dózis) kapcsolatba hozható volt a következő korrigált esélyhányados (OR) értékekkel: 1,29 (95% CI: 1,23-1,35) a BCC és 3,98 (95% CI: 3,68-4,31) az SCC esetében. Mind a BCC, mind az SCC esetében egyértelmű volt a kumulatív dózis-hatás kapcsolat. Egy másik tanulmány az ajakrák (SCC) és a HCTZ közötti lehetséges összefüggést mutatta ki: 633 ajakrákkal kapcsolatos esetet hasonlítottak össze egy 63 067 létszámú kontrollcsoporttal, kockázatalapú mintavételi stratégia alkalmazásával. Kumulatív dózis-hatás kapcsolatot mutattak ki a következő korrigált OR értékkel: 2,1 (95% CI: 1,7-2,6) megemelkedett 3,9-re (3,0-4,9) magas szintű gyógyszerhasználat esetén (~25 000 mg) és az OR 7,7 (5,7-10,5) volt a legmagasabb kumulatív dózis esetén (~100 000 mg) (lásd még 4.4 pont).

5.2 Farmakokinetikai tulajdonságok

Valzartán/hidroklorotiazid
A valzartánnal együtt adott hidroklorotiazid szisztémás hasznosulása mintegy 30%-kal csökken. A valzartán kinetikáját az egyidejűleg alkalmazott hidroklorotiazid nem befolyásolja jelentősen. Ez a megfigyelt interakció nincs hatással a valzartán és hidroklorotiazid kombinált alkalmazására, mivel kontrollált klinikai vizsgálatokban egyértelműen nagyobb mértékű vérnyomáscsökkentő hatást mutattak ki, mint akár a két hatóanyagnál külön-külön vagy a placebónál.

Valzartán
Felszívódás
Az önmagában adott valzartán per os adagolást követően 2-4 óra alatt éri el a plazma csúcskoncentrációt. Az átlagos abszolút biohasznosulás 23%. Táplálék bevitele a valzartán-expozíciót (az AUC-vel mérve) mintegy 40%-kal, a plazma csúcskoncentrációt (Cmax) pedig körülbelül 50%-kal csökkenti, bár a beadást követő 8 óra múlva a plazma valzartán koncentrációja hasonló a táplálékot magukhoz vevő és a koplaló betegeknél. Az AUC csökkenése azonban nem eredményez klinikailag szignifikáns változást a terápiás hatásban, ezért a valzartán étellel együtt vagy anélkül is bevehető.

Eloszlás:
A valzartán egyensúlyi megoszlási térfogata intravénás beadást követően megközelítőleg 17 liter, ami arra utal, hogy a valzartán szöveti eloszlása nem kiterjedt mértékű. A valzartán nagymértékben (94 - 97%) szérumfehérjékhez, főként albuminhoz kötött.

Biotranszformáció
A valzartán nem megy keresztül nagyfokú biotranszformáción, mivel a dózis csupán 20%-a nyerhető vissza metabolitok formájában. Egy hidroxi-metabolitot alacsony koncentrációban (kevesebb, mint a valzartán AUC 10%-a) azonosítottak a plazmában. Ez a metabolit farmakológiailag inaktív.

Elimináció
A valzartán multiexponenciális lebomlási kinetikát mutat (t1/2alfa <1 óra és t1/2béta kb. 9 óra). A valzartán változatlan formában, elsődlegesen a széklettel (megközelítőleg a dózis 83%-a) és a vizelettel távozik (a dózis megközelítőleg 13%-a). Intravénás alkalmazást követően a valzartán plazma clearance-e 2 l/óra, renalis clearance-e 0,62 l/óra (a teljes clearance mintegy 30%-a). A valzartán felezési ideje 6 óra.

Hidroklorotiazid
Felszívódás
Egy per os adag után a hidroklorotiazid felszívódása gyors (tmax kb. 2 óra). Az átlagos AUC emelkedése lineáris és a terápiás tartományban a dózissal arányos.
A tápláléknak a hidroklorotiazid felszívódására gyakorolt hatásának, ha van ilyen, klinikai jelentősége csekély. A hidroklorotiazid abszolút biohasznosulása per os alkalmazás esetén 70%.

Eloszlás
A látszólagos megoszlási térfogat 4-8 l/ttkg.
A keringő hidroklorotiazid a szérumfehérjékhez kötött (40-70%), főként szérum albuminhoz. A hidroklorotiazid az erythrocytákban megközelítőleg a plazmaszint 3-szoros koncentrációjában van jelen.

Elimináció
A hidroklorotiazid túlnyomórészt változatlan vegyület formájában eliminálódik. A hidroklorotiazid a plazmából a terminális eliminációs fázisban átlagosan 6-15 órás felezési idővel eliminálódik. Ismételt adagolás mellett a hidroklorotiazid kinetikája nem változik, és napi egyszeri adagolás mellett az akkumuláció minimális. A felszívódott dózis több mint 95%-a változatlan vegyület formájában a vizeletben választódik ki. A renalis clearance passzív filtrációból és a renalis tubulusokba történő aktív szekrécióból tevődik össze.

Különleges betegcsoportok

Idős betegek
A fiatalabbakéhoz képest a valzartán kissé magasabb szisztémás expozíciója volt megfigyelhető az időskorú betegeknél, mint a fiataloknál, ennek azonban semmilyen klinikai jelentőségét nem mutatták ki.
Korlátozott számú adatok arra utalnak, hogy a hidroklorotiazid clearance-e csökken mind az egészséges, mind a hypertoniás idős betegeknél, a fiatal egészséges önkéntesekhez képest.

Vesekárosodás
A Valsotens HCT javasolt dózisa mellett nincs szükség az adagolás módosítására azoknál a betegeknél, akiknek a glomeruláris filtrációs rátája (GFR) 30-70 ml/perc.

Súlyos vesekárosodásban szenvedő (GFR <30 ml/perc) és dialysis kezelés alatt álló betegek Valsotens HCT-vel való kezelésére vonatkozóan nem állnak rendelkezésre adatok. A valzartán erős plazmakötődése következtében haemodialysissel nem távolítható el, ezzel szemben a hidroklorotiazid ürülése dialysissel elérhető.

Veseműködési zavar fennállása esetén a hidroklorotiazid átlagos plazma csúcskoncentráció és AUC-értéke emelkedett, és a vizelettel történő kiválasztás aránya csökkent. Az enyhe - közepesen súlyos mértékben beszűkült veseműködésű betegeknél a hidroklorotiazid AUC 3-szoros növekedését figyelték meg. A súlyos mértékben beszűkült veseműködésű betegeknél a hidroklorotiazid AUC 8-szoros növekedését figyelték meg. A hidroklorotiazid alkalmazása ellenjavallt a súlyos vesekárosodásban szenvedő betegeknél (lásd 4.3 pont).

Májkárosodás
Egy farmakokinetikai vizsgálatban enyhe (n = 6), illetve közepesen súlyos májkárosodásban szenvedő betegeknél (n = 5) a valzartán expozíció megkétszereződését figyelték meg az egészséges egyénekhez képest (lásd 4.2 és 4.4 pont).
Nem állnak rendelkezésre adatok a valzartán súlyos májfunkció károsodásban szenvedő betegeknél való alkalmazására vonatkozóan (lásd a 4.3 pont). Májbetegség nem befolyásolja jelentősen a hidroklorotiazid farmakokinetikáját.

5.3 A preklinikai biztonságossági vizsgálatok eredményei

A valzartán-hidroklorotiazid kombináció potenciális toxicitását per os adagolást követően patkányokban és selyemmajmokban tanulmányozták, akár hat hónapig is tartó vizsgálatokban. Nem született olyan eredmény, amely kizárná a terápiás adagok embernél való alkalmazását.

A kombináció krónikus toxicitás vizsgálataiban észlelt változásait valószínűleg a valzartán komponens idézte elő. A toxikológiai célszerv a vese volt, a reakció kifejezettebb volt a selyemmajmoknál, mint a patkányoknál. A kombináció vesekárosodást idézett elő (nephropathia tubularis basophiliával, a plazma urea, plazma kreatinin és szérum kálium emelkedése, fokozott vizelet- és elektrolitürítés a vizelettel, amelyek 30 mg/ttkg/nap valzartán + 9 mg/ttkg/nap hidroklorotiazid dózis mellett következtek be a patkányoknál és 10 + 3 mg/ttkg/nap adagnál a selyemmajmoknál), valószínűleg a megváltozott renalis hemodinamika miatt. Ezek a dózisok patkányoknál, mg/m2 alapon számolva, a valzartánra és hidroklorotiazidra vonatkoztatott maximális javasolt emberi dózis (MRHD) sorrendben 0,9-szeresét, illetve 3,5-szeresét jelentették. A selyemmajmoknál az ugyancsak mg/m2 alapon számolt dózisok a valzartánra és hidroklorotiazidra vonatkoztatott maximális javasolt emberi dózis (MRHD) sorrendben 0,3-szeresét, illetve 1,2-szeresét képviselték. (A kalkulációk egy 60 kg testtömegű betegnek adagolt 320 mg/nap valzartán és 25 mg/nap hidroklorotiazid kombinációját feltételezték).

A valzartán-hidroklorotiazid kombináció nagy dózisai a vörösvértest paraméterek csökkenését eredményezte (erythrocytaszám, hemoglobin és hematokrit, patkányoknál 100 + 31 mg/ttkg/nap, illetve selyemmajmoknál 30 + 9 mg/ttkg/nap adagoktól). Ezek a dózisok patkányoknál, mg/m2 alapon számolva, a valzartánra és hidroklorotiazidra vonatkoztatott maximális javasolt emberi dózis (MRHD) sorrendben 3-szorosát, illetve 12-szeresét jelentették. A selyemmajmoknál az ugyancsak mg/m2 alapon számolt dózisok a valzartánra és hidroklorotiazidra vonatkoztatott maximális javasolt emberi dózis (MRHD) sorrendben 0,9-szeresét, illetve 3,5-szeresét képviselték. (A kalkulációk egy 60 kg testtömegű betegnek adagolt 320 mg/nap valzartán és 25 mg/nap hidroklorotiazid kombinációját feltételezték).

Selyemmajmoknál a gyomor nyálkahártyájának károsodását figyelték meg (30 + 9 mg/ttkg/nap dózistól). A kombináció a vesében az afferens arteriolák hyperplasiáját is előidézte (600 + 188 mg/ttkg/nap dózisban a patkányoknál és 30 + 9 mg/ttkg/nap dózistól a selyemmajmoknál). Ezek az adagok a selyemmajmok esetében a valzartán és hidroklorotiazid mg/m2 alapon számított maximális javasolt humán dózisának (MRHD) sorrendben 0,9-szeresét, illetve 3,5-szeresét jelentik. Patkányoknál ezek az adagok a valzartán és hidroklorotiazid mg/m2 alapon számított maximális javasolt humán dózisának (MRHD) sorrendben 18-szorosának, illetve 73-szorosának felelnek meg. (A kalkulációkhoz per os adagolásban alkalmazott, 320 mg/nap valzartánt és a vele kombinált 25 mg/nap hidroklorotiazidot, valamint egy 60 kg testtömegű beteget vettek alapul).

A fenti hatásokat vélhetően a magas valzartán dózisok farmakológiai hatásai idézik elő (a renin felszabadulás angiotenzin II által indukált gátlásának blokkolása, a renin-termelő sejtek stimulációjával), amelyek az ACE-gátlóknál is előfordulnak. Ezek az eredmények úgy tűnik, nem vonatkoznak a terápiás adagban embereknél alkalmazott valzartánra.

A valzartán-hidroklorotiazid kombinációt nem vizsgálták mutagenitás, kromoszóma törés vagy karcinogenitás tekintetében, mivel nincs bizonyíték arra, hogy a két hatóanyag között interakció jönne létre. A vizsgálatokat azonban külön-külön, valzartánra és hidroklorotiazidra elvégezték. Ezek a vizsgálatok nem mutattak ki mutagenitásra, kromoszóma törésre vagy karcinogenitásra utaló bizonyítékokat.

Patkányoknál az anya számára toxikus dózisokban (600 mg/ttkg/nap), a gestatio utolsó napjaiban, illetve lactatio alatt adott valzartán alacsonyabb túlélési arányt, csökkent testtömeg-gyarapodást és lelassult fejlődést (fülkagyló elkülönülése és hallójárat megnyílása) idéz elő az utódoknál. A patkányoknak adott dózis (600 mg/ttkg/nap) megközelítőleg 18-szorosa a mg/m2-ben mért, javasolt maximális humán dózisnak (a számítások 320 mg/nap per os dózist feltételeznek, 60 kg testtömegű betegre vonatkozóan). Hasonló eredményeket kaptak patkányoknál és nyulaknál a valzartán/hidroklorotiazid kombinációnál. Valzartán/hidroklorotiaziddal, patkányokon, illetve nyulakon végzett embryofoetalis fejlődés (Szegmens II) vizsgálatokban nem találtak teratogenitásra utaló bizonyítékokat, anyai toxicitáshoz köthető foetotoxicitást azonban megfigyeltek.





Csomagolás

6.5 Csomagolás típusa és kiszerelése

7 db, 14 db, 28 db, 30 db, 56 db, 98 db és 280 db filmtabletta PVC/PE/PVDC/Al buborékcsomagolásban és dobozban.

7 db, 14 db, 28 db, 30 db, 56 db, 98 db és 280 db filmtabletta PE tartályban és dobozban.

Nem feltétlenül mindegyik kiszerelés kerül kereskedelmi forgalomba.

6.6 A megsemmisítésre vonatkozó különleges óvintézkedések és egyéb, a készítmény kezelésével kapcsolatos információk

Bármilyen fel nem használt gyógyszer, illetve hulladékanyag megsemmisítését a gyógyszerekre vonatkozó előírások szerint kell végrehajtani.

Megjegyzés: ? (egykeresztes)
Osztályozás: II. csoport
Kizárólag orvosi rendelvényhez kötött gyógyszer (V).



6.4 Különleges tárolási előírások

Buborékcsomagolás: Legfeljebb 30°C-on tárolandó.
Tartály: Ez a gyógyszer nem igényel különleges tárolást.


6.3 Felhasználhatósági időtartam

Buborékcsomagolás: 30 hónap
Tartály: 3 év


7. A FORGALOMBA HOZATALI ENGEDÉLY JOGOSULTJA

Aramis Pharma Kft
1095 Mester u.28
Budapest
Magyarország


8. A FORGALOMBA HOZATALI ENGEDÉLY SZÁMA(I)

Valsotens HCT 80 mg/12,5 mg filmtabletta
OGYI-T-21054/01 14× PVC/PE/PVDC/Al buborékcsomagolás
OGYI-T-21054/02 28× PVC/PE/PVDC/Al buborékcsomagolás
OGYI-T-21054/03 30× PVC/PE/PVDC/Al buborékcsomagolás
OGYI-T-21054/04 56× PVC/PE/PVDC/Al buborékcsomagolás

Valsotens HCT 160 mg/12,5 mg filmtabletta
OGYI-T-21054/05 14× PVC/PE/PVDC/Al buborékcsomagolás
OGYI-T-21054/06 28× PVC/PE/PVDC/Al buborékcsomagolás
OGYI-T-21054/07 30× PVC/PE/PVDC/Al buborékcsomagolás
OGYI-T-21054/08 56× PVC/PE/PVDC/Al buborékcsomagolás

Valsotens HCT 160 mg/25 mg filmtabletta
OGYI-T-21054/09 14× PVC/PE/PVDC/Al buborékcsomagolás
OGYI-T-21054/10 28× PVC/PE/PVDC/Al buborékcsomagolás
OGYI-T-21054/11 30× PVC/PE/PVDC/Al buborékcsomagolás
OGYI-T-21054/12 56× PVC/PE/PVDC/Al buborékcsomagolás


9. A FORGALOMBA HOZATALI ENGEDÉLY ELSŐ KIADÁSÁNAK/ MEGÚJÍTÁSÁNAK DÁTUMA

A forgalomba hozatali engedély első kiadásának dátuma: 2009. november 5.
A forgalomba hozatali engedély legutóbbi megújításának dátuma: 2014. április 23.


10. A SZÖVEG ELLENŐRZÉSÉNEK DÁTUMA

2018. november 16.
3








OGYÉI/60434/2018
OGYÉI/60438/2018
OGYÉI/60441/2018