Alkalmazási elôirat
Gyógyszerforma3. GYÓGYSZERFORMA Filmtabletta Irprestan 75 mg filmtabletta Fehér, ovális, mindkét oldalán domború felületű filmbevonatú, 5,2 × 10 mm tabletta egyik oldalán mélynyomású "I", a másik oldalán "75" jelzéssel ellátva. Irprestan 150 mg filmtabletta Fehér, ovális, mindkét oldalán domború felületű filmbevonatú, 6,5 × 12,7 mm tabletta egyik oldalán mélynyomású "I", a másik oldalán "150" jelzéssel ellátva. Irprestan 300 mg filmtabletta Fehér, ovális, mindkét oldalán domború felületű filmbevonatú, 8,2 × 16,0 mm tabletta egyik oldalán mélynyomású "I", a másik oldalán "300" jelzéssel ellátva. 4. KLINIKAI JELLEMZŐK GyártóActavis Group PTC ehf. Hatóanyag2. MINŐSÉGI ÉS MENNYISÉGI ÖSSZETÉTEL Irprestan 75 mg filmtabletta: 75 mg irbezartánt tartalmaz filmtablettánként. Irprestan 150 mg filmtabletta: 150 mg irbezartánt tartalmaz filmtablettánként. Irprestan 300 mg filmtabletta: 300 mg irbezartánt tartalmaz filmtablettánként. Ismert hatású segédanyag: nátrium A segédanyagok teljes listáját lásd a 6.1 pontban. Segédanyag6.1 Segédanyagok felsorolása Tablettamag: kroszkarmellóz-nátrium mikrokristályos cellulóz hipromellóz mannit magnézium-sztearát vízmentes kolloid szilícium-dioxid Tablettabevonat: hidroxipropilcellulóz hipromellóz makrogol 6000 titán-dioxid (E171) Javallat4.1 Terápiás javallatok Essentialis hypertonia kezelése felnőtteknél. Hypertoniában és 2-es típusú diabetes mellitusban szenvedő felnőtt betegek vesebetegségének kezelése a vérnyomáscsökkentő gyógyszeres terápia részeként (lásd 4.3, 4.4, 4.5 és 5.1 pont). Adagolás4.2 Adagolás és alkalmazás Adagolás Az általában javasolt kezdő és fenntartó dózis 150 mg naponta egyszer. A naponta egyszer 150 mg dózisban alkalmazott Irprestan rendszerint jobb 24 órás vérnyomáskontrollt biztosít, mint a 75 mg-os adag. A kezelés indításakor azonban, főként hemodializált betegeknél és 75 éven felülieknél, megfontolható a 75 mg-os adag alkalmazása. Azoknál a betegeknél, akiknél a napi egyszeri 150 mg nem biztosít megfelelő kontrollt, az Irprestan dózisa 300 mg-ra emelhető vagy más vérnyomáscsökkentők is hozzáadhatók a kezelési sémához. Főként a diuretikumokról, pl. a hidroklorotiazidról mutatták ki, hogy irbezartánnal együtt alkalmazva additív hatást fejtenek ki (lásd 4.3, 4.4, 4.5 és 5.1 pont). 2-es típusú diabetesben szenvedő hypertoniás betegeknél a terápiát naponta egyszer 150 mg irbezartánnal ajánlott kezdeni, majd a dózist egészen a napi 300 mg-ig, a vesebetegség kezelésére ajánlott fenntartó dózisig lehet emelni. Az irbezartán 2-es típusú diabetesben szenvedő hypertoniás betegek veseműködésére gyakorolt előnyös hatása azokon a vizsgálatokon alapszik, melyek során az irbezartánt szükség szerint egyéb vérnyomáscsökkentő szerekhez hozzáadva érték el a kitűzött vérnyomásérték beállítását (lásd 4.3, 4.4, 4.5 és 5.1 pont). Vesekárosodás Vesekárosodásban szenvedő betegeknél nincs szükség dózismódosításra. Alacsonyabb (75 mg-os) kezdő dózis megfontolandó a hemodialízis kezelésben részesülő betegeknél (lásd 4.4 pont). Májkárosodás Enyhe és mérsékelt májkárosodásban nincs szükség dózismódosításra. Súlyos májkárosodásban szenvedő betegekkel kapcsolatosan nem állnak rendelkezésre klinikai tapasztalatok. Idősek Meggondolható ugyan a 75 mg-os kezdő dózis a 75 év feletti betegek kezelésekor, általában azonban nem szükséges a dózismódosítás az idős betegeknél. Gyermekek és serdülők Az irbezartán biztonságosságát és hatásosságát 0-18 éves gyermekek esetében nem igazolták. A jelenleg hozzáférhető adatok a 4.8, 5.1 és 5.2 pontokban kerülnek ismertetésre, de adagolási ajánlások nem adhatók. Az alkalmazás módja A tablettát egészben, megfelelő mennyiségű folyadékkal (pl. egy pohár vízzel) kell lenyelni. A tabletta étellel vagy anélkül is bevehető. Ellenjavallat4.3 Ellenjavallatok A készítmény hatóanyagával vagy a 6.1 pontban felsorolt bármely segédanyagával szembeni túlérzékenység. Terhesség második és harmadik trimesztere (lásd 4.4 és 4.6 pont). Az Irprestan egyidejű alkalmazása aliszkirén tartalmú készítményekkel ellenjavallt diabetes mellitusban vagy vesekárosodásban szenvedő betegeknél (GFR <60 ml/perc/1,73 m2) (lásd 4.5 és 5.1 pont). Figyelmeztetés4.4 Különleges figyelmeztetések és az alkalmazással kapcsolatos óvintézkedések Intravascularis volumenhiány Különösen az első dózis beadása után tünetekkel járó hypotensio léphet fel az intenzív diuretikus terápia, sószegény étrend, hasmenés, illetve hányás miatt volumen- vagy sóhiányban szenvedő betegeknél. Ezeket az állapotokat az Irprestan-terápia előtt rendezni kell. Renovascularis hypertonia A renin-angiotenzin-aldoszteron rendszert befolyásoló készítményekkel végzett kezelés megnöveli a súlyos hypotonia és a veseelégtelenség kialakulásának kockázatát azoknál a betegeknél, akik bilaterális artéria renalis stenosisban vagy a szoliter vese artéria stenosisában szenvednek. Ilyen eseteket ugyan nem dokumentáltak az irbezartánnal kapcsolatosan, de hasonló hatás várható az angiotenzin-II-receptor-antagonisták alkalmazásakor. Vesekárosodás és vesetranszplantáció A kálium és kreatinin szérumszintjeinek rendszeres ellenőrzése javasolt, ha az Irprestan-t károsodott veseműködésű betegeknél alkalmazzák. Az irbezartán nemrégiben vesetranszplantáción átesett betegeknél való alkalmazásáról nincs tapasztalat. 2-es típusú diabetesben és vesebetegségben szenvedő hypertoniás betegek Az irbezartán renalis és cardiovascularis eseményekre gyakorolt hatása nem volt egységes azokban az alcsoportokban, amelyeket egy, előrehaladott vesebetegségben szenvedő betegek bevonásával végzett analízis során vizsgáltak. Az eredmények különösen a nők és a nem fehér bőrszínű betegek esetében tűntek kevésbé kedvezőnek (lásd 5.1 pont). A renin-angiotenzin-aldoszteron rendszer (RAAS) kettős blokádja Bizonyíték van arra, hogy az ACE-gátlók, angiotenzin II receptor blokkolók vagy aliszkirén egyidejű alkalmazása fokozza a hypotonia, hyperkalaemia és csökkent veseműködés (beleértve az akut veseelégtelenség) kockázatát. A RAAS ACE-gátlók, angiotenzin II receptor blokkolók vagy aliszkirén kombinált alkalmazásával történő kettős blokádja ezért nem javasolt (lásd 4.5 és 5.1 pont). Ha a kettős-blokád kezelést abszolút szükségesnek ítélik, ez csak szakorvos felügyeletével, a vesefunkció, elektrolitszintek és a vérnyomás gyakori és szoros ellenőrzése mellett történhet. Az ACE-gátlók és angiotenzin II receptor blokkolók nem alkalmazhatók egyidejűleg diabeteses nephropathiában szenvedő betegeknél. Hyperkalaemia A renin-angiotenzin-aldoszteron rendszert befolyásoló egyéb készítményekhez hasonlóan az Irprestan-terápia is előidézhet hyperkalaemiát, különösen vesekárosodás, diabeteses vesebetegség által okozott, igazolt proteinuria és/vagy szívelégtelenség jelenlétében. A kockázati csoportba tartozó betegek káliumszintjének szoros monitorozása javasolt (lásd 4.5 pont). Hypoglykaemia Az irbezartán hypoglykaemiát okozhat, különösen diabetesben szenvedő betegeknél. Inzulinnal vagy antidiabetikumokkal kezelt betegeknél mérlegelni kell a megfelelő vércukorszint-ellenőrzést és amennyiben indokolt, az inzulin vagy az antidiabetikum dózismódosítása szükséges lehet (lásd 4.5 pont). Lítium Lítium és Irprestan kombinációja nem javasolt (lásd 4.5 pont). Aorta- és mitralis billentyűstenosis, obstructív hypertrophiás cardiomyopathia Más vasodilatatorokhoz hasonlóan fokozott óvatosság szükséges aorta- illetve mitralis billentyűstenosisban vagy obstructív hypertrophiás cardiomyopathiában szenvedő betegek kezelésekor. Primer aldosteronismus A primer aldosteronismusban szenvedő betegek általában nem reagálnak a renin-angiotenzin rendszer gátlásán keresztül ható vérnyomáscsökkentő gyógyszerkészítményekre, ezért számukra az Irprestan alkalmazása nem javasolt. Általános tudnivalók Azoknál a betegeknél, akiknek értónusa és vesefunkciója elsődlegesen a renin-angiotenzin-aldoszteron rendszer működésétől függ (pl. súlyos, pangásos szívelégtelenségben vagy alapbetegségként vesebetegségben - ideértve az artéria renalis stenosisát is - szenvedő betegeknél) az angiotenzin konvertáló enzim inhibitorok vagy a rendszerre ható angiotenzin-II-receptor antagonisták alkalmazása akut hypotensiot, azotaemiát, oliguriát vagy ritkán akut veseelégtelenséget válthat ki (lásd 4.5 pont). Csakúgy, mint bármely más antihipertenzív készítmény esetében, az ischaemias cardiopathiában vagy ischaemias cardiovascularis megbetegedésben szenvedő betegeknél a vérnyomás nagymértékű csökkenése myocardialis infarctust vagy stroke kialakulásához vezethet. Ahogyan azt az angiotenzin konvertáló enzim inhibitoroknál megfigyelték, az irbezartán és a többi angiotenzin antagonista vérnyomáscsökkentő hatása egyértelműen gyengébbnek mutatkozott a fekete bőrű betegeknél, mint a nem fekete bőrűeknél, valószínűleg azért, mert a fekete bőrű hypertoniás betegpopulációban nagyobb arányban találhatók alacsony reninszinttel rendelkező egyének (lásd 5.1 pont). Gyermekek és serdülők Az irbezartán hatását 6-16 év közötti életkorú gyermekgyógyászati betegeknél vizsgálták ugyan, de a jelenlegi adatok nem elégségesek ahhoz, hogy a készítmény alkalmazását további hozzáférhető adatok nélkül ki lehessen terjeszteni gyermekekre is (lásd 4.8, 5.1 és 5.2 pont). Terhesség ATII- receptor-antagonistával történő kezelést terhesség alatt nem szabad elkezdeni. Hacsak az ATII-receptor-antagonistával történő folyamatos kezelés nem elengedhetetlen, a terhességet tervező betegeket más, olyan antihipertenzív kezelésre kell átállítani, melynek biztonságossága terhességben alátámasztott. Az ATII-receptor-antagonista szedését azonnal abba kell hagyni, amennyiben terhességet állapítottak meg. Szükség esetén más, megfelelő kezelést kell elkezdeni (lásd 4.3 és 4.6 pont). Segédanyag A készítmény kevesebb mint 1 mmol (23 mg) nátriumot tartalmaz filmtablettánként, azaz gyakorlatilag "nátriummentes". 4.7 A készítmény hatásai a gépjárművezetéshez és a gépek kezeléséhez szükséges képességekre Farmakodinámiás tulajdonságai alapján nem valószínű, hogy az irbezartán befolyásolja a gépjárművezetéshez és a gépek kezeléséhez szükséges képességeket. Gépjárművezetéskor és gépek kezelésekor figyelembe kell venni, hogy a terápia alatt előfordulhat szédülés vagy levertség. 4.9 Túladagolás Tünetek: A 8 héten keresztül akár 900 mg/nap expozíciónak kitett felnőttekkel szerzett tapasztalatok alapján a készítmény nem okozott toxicitást. A túladagolás legvalószínűbb tünetei a hypotensio és tachycardia; bradycardia ugyancsak előfordulhat a túladagolás miatt. Kezelés: Nem állnak rendelkezésre az irbezartán túladagolásának kezelésével kapcsolatos specifikus információk. A beteget szigorú megfigyelés alatt kell tartani, tüneti és szupportív kezelést kell alkalmazni. A javasolt beavatkozások többek között a hánytatás és/vagy gyomormosás. Aktív szén alkalmazása hasznos lehet a túladagolás kezelésében. Az irbezartán nem távolítható el hemodialízissel. Kölcsönhatás4.5 Gyógyszerkölcsönhatások és egyéb interakciók Diuretikumok és egyéb vérnyomáscsökkentő készítmények Az egyéb vérnyomáscsökkentők fokozhatják az irbezartán hipotenzív hatását; ennek ellenére az irbezartán biztonságosan alkalmazható olyan antihipertenzív szerekkel, mint amilyenek a béta-blokkolók, hosszú hatású kalciumcsatorna-blokkolók és tiazid diuretikumok. A nagydózisú diuretikumokkal végzett előzetes kezelés az Irprestan-terápia elindításakor volumenhiányos állapothoz és a hypotensio fokozott kockázatához vezethet (lásd 4.4 pont). Káliumpótlók és káliummegtakarító diuretikumok A renin-angiotenzin rendszert befolyásoló egyéb gyógyszerkészítmények alkalmazásával kapcsolatos tapasztalatok alapján a káliummegtakarító diuretikumok, káliumpótlók, kálium-tartalmú sópótlók, illetve egyéb, a szérum káliumszintjét növelő gyógyszerkészítmények (pl. heparin) használata a szérum káliumszintjének emelkedéséhez vezethet, ezért együttes alkalmazásuk nem javasolt (lásd 4.4 pont). Lítium Lítium és angiotenzin konvertáló enzim inhibitorok egyidejű alkalmazása során a szérum lítium koncentrációjának reverzíbilis emelkedése és toxicitás volt megfigyelhető. Hasonló hatásokról ritkán az irbezartánnal kapcsolatosan is beszámoltak. Ezért a kombináció nem javasolt (lásd 4.4 pont). Amennyiben az együttes alkalmazás mégis szükségesnek bizonyul, ajánlott a szérum lítiumszint gondos ellenőrzése. Nem-szteroid gyulladásgátlók Az antihipertenzív hatás csökkenése észlelhető angiotenzin-II-antagonisták és nem-szteroid gyulladásgátlók (pl. szelektív COX-2 inhibitorok, acetilszalicilsav [>3 g/nap] és nem szelektív NSAID-ok) együttes alkalmazásakor. Egyéb ACE-gátlókhoz hasonlóan angiotenzin-II-antagonisták és a NSAID-ok egyidejű alkalmazása a vesefunkciók romlásának fokozott kockázatához vezethet, amibe beletartozik az esetleg bekövetkező akut veseelégtelenség és a szérum káliumszint megemelkedése is, főként az eredendően is gyenge vesefunkcióval rendelkező betegek esetében. A kombináció ilyen esetekben csak kellő óvatossággal adható, különösen időseknél. Biztosítani kell a betegek megfelelő hidratáltságát, továbbá gondolni kell a vesefunkciók ellenőrzésére a kezelés elindításakor és azt követően időszakonként a kezelés teljes ideje alatt. Repaglinid Az irbezartán gátolhatja az OATP1B1 transzportert. Egy klinikai vizsgálatban arról számoltak be, hogy az irbezartán a repaglinid (OATP1B1 szubsztrát) Cmax értékét 1,8-szorosra, az AUC-értékét pedig 1,3-szorosra növelte, amikor az irbezartánt 1 órával a repaglinid előtt alkalmazták. Egy másik vizsgálatban nem számoltak be releváns farmakokinetikai kölcsönhatásról a két gyógyszer egyidejű alkalmazásakor. Ezért szükséges lehet az antidiabetikus kezelés, mint például a repaglinid adagjának módosítása (lásd 4.4 pont). További információk az irbezartán kölcsönhatásairól Klinikai vizsgálatokban az irbezartán farmakokinetikáját a hidroklorotiazid nem befolyásolta. Az irbezartánt főként a CYP2C9 metabolizálja, de kisebb mértékű metabolizmus glükuronidáción keresztül is végbemegy. Nem figyeltek meg jelentős farmakokinetikai vagy farmakodinámiás interakciókat, amikor irbezartánt a szintén CYP2C9 által metabolizált warfarinnal alkalmazták együtt. Nem vizsgálták, hogy a CYP2C9 induktorok, pl. a rifampicin milyen hatást gyakorolnak az irbezartán farmakokinetikájára. A digoxin farmakokinetikáját nem változtatta meg az egyidejűleg alkalmazott irbezartán. Aliszkirén tartalmú készítmények vagy ACE-gátlók A klinikai vizsgálati adatok azt mutatták, hogy a renin-angiotenzin-aldoszteron rendszernek (RAAS) ACE-gátlók, angiotenzin II receptor blokkolók vagy aliszkirén kombinációjával történő kettős blokádja nagyobb gyakorisággal okoz mellékhatásokat, például hypotoniát, hyperkalaemiát vagy csökkent veseműködést (többek között akut veseelégtelenséget), mint csak egyféle RAAS-ra ható szer alkalmazása (lásd 4.3, 4.4 és 5.1 pont). 6.2 Inkompatibilitások Nem értelmezhető. Mellékhatás4.8 Nemkívánatos hatások, mellékhatások Hypertoniás betegek placebokontrollos vizsgálatában a mellékhatások összesített előfordulási gyakorisága nem különbözött az irbezartán (56,2%) és a placebocsoportban (56,5%). Klinikai vagy laboratóriumi mellékhatások miatt ritkábban kellett a kezelést felfüggeszteni az irbezartánnal kezelt betegeknél (3,3%), mint a placebo-terápiában részesülőknél (4,5%). A mellékhatások előfordulása (a javasolt dózistartományon belül) dózistól, nemtől, kortól, rassztól, illetve a kezelés időtartamától is független volt. Normál veseműködés mellett microalbuminuriában szenvedő, hypertoniás diabeteses betegek esetében orthostaticus szédülésről, és orthostaticus hypotensioról számoltak be a betegek 0,5%-ánál (vagyis nem gyakran), ami mégis nagyobb arányú volt, mint a placebocsoportban. Az alábbi táblázatban 1965, irbezartán-kezelésben részesült hypertoniás beteg bevonásával lefolytatott, placebokontrollos vizsgálatok során tapasztalt mellékhatások szerepelnek. A csillaggal (*) jelzett definíciók olyan további mellékhatásokra utalnak, amelyekről a krónikus veseelégtelenségben és proteinuriában szenvedő, hypertoniás diabeteses betegek több mint 2%-ánál számoltak be a placebocsoportnál észleltnél magasabb arányban. Az alábbi mellékhatások a következő konvenció szerinti osztályozás alapján kerülnek ismertetésre: nagyon gyakori ( ? 1/10), gyakori (? 1/100 - < 1/10), nem gyakori ( ? 1/1000 - < 1/100), ritka (? 1/10 000 - < 1/1000), nagyon ritka (< 1/10 000), nem ismert ( a gyakoriság a rendelkezésre álló adatokból nem állapítható meg). Az egyes gyakorisági kategóriákon belül a mellékhatások csökkenő súlyosság szerint kerülnek megadásra. A forgalomba hozatalt követő tapasztalatok alapján jelentett további mellékhatások szintén felsorolásra kerülnek. Ezek a mellékhatások spontán jelentésekből származnak. Vérképzőszervi és nyirokrendszeri betegségek és tünetek Nem ismert: anaemia, thrombocytopenia Immunrendszeri betegségek és tünetek Nem ismert: túlérzékenységi reakciók, pl. angiooedema, bőrkiütések, urticaria, anafilaxiás reakció, anafilaxiás sokk Anyagcsere- és táplálkozási betegségek és tünetek Nem ismert: hyperkalaemia, hypoglykaemia Idegrendszeri betegségek és tünetek Gyakori: szédülés, orthostaticus szédülés* Nem ismert: vertigo, fejfájás A fül és az egyensúly-érzékelő szerv betegségei és tünetei Nem ismert: tinnitus Szívbetegségek és a szívvel kapcsolatos tünetek Nem gyakori: tachycardia Érbetegségek és tünetek Gyakori: orthostaticus hypotensio* Nem gyakori: kipirulás Légzőrendszeri, mellkasi és mediastinalis betegségek és tünetek Nem gyakori: köhögés Emésztőrendszeri betegségek és tünetek Gyakori: hányinger/hányás Nem gyakori: hasmenés, dyspepsia/gyomorégés Nem ismert: dysgeusia Máj- és epebetegségek illetve tünetek Nem gyakori: sárgaság Nem ismert: hepatitis, kóros májműködés A bőr és a bőralatti szövet betegségei és tünetei Nem ismert: leukocytoclasticus vasculitis A csont- és izomrendszer valamint a kötőszövet betegségei és tünetei Gyakori: csont- és izomrendszeri fájdalom* Nem ismert: arthralgia, myalgia (bizonyos esetekben emelkedett plazma kreatinkináz-szintekkel kísérten), izomgörcsök Vese- és húgyúti betegségek és tünetek: Nem ismert: veseműködés károsodás - beleértve a veseelégtelenség eseteit is - előfordult a kockázatnak kitett betegeknél (lásd 4.4 pont) A nemi szervekkel és az emlőkkel kapcsolatos betegségek és tünetek Nem gyakori: szexuális funkciózavar Általános tünetek, az alkalmazás helyén fellépő reakciók Gyakori: kimerültség Nem gyakori: mellkasi fájdalom Laboratóriumi és egyéb vizsgálatok eredményei Nagyon gyakori: Hyperkalaemia* gyakrabban fordult elő az irbezartánnal kezelt diabeteses betegeknél, mint a placebocsoportban. A microalbuminuria mellett normál vesefunkcióval rendelkező, hypertoniás diabeteses betegeknél hyperkalaemia (? 5,5 mEq/L) 29,4%-ban fordult elő a 300 mg irbezartánnal kezelt csoportban, és 22%-ban a placebocsoportban. Krónikus veseelégtelenségben és igazolt proteinuriában szenvedő, hypertoniás diabeteses betegeknél hyperkalaemia (? 5,5 mEq/L) a betegek 46,3%-ánál következett be az irbezartán, és 26,3%-nál a placebocsoportban. Gyakori: a plazma kreatinkináz szignifikáns emelkedését gyakran megfigyelték (1,7%) az irbezartánnal kezelt betegeknél. Az emelkedett értékek egyike sem volt összefüggésbe hozható valamilyen azonosítható klinikai csont-izomrendszeri eseménnyel. Az irbezartánnal kezelt, diabeteses alapon kialakult, előrehaladott vesebetegségben szenvedő betegek 1,7%-ánál mutattak ki csökkent haemoglobinszintet*, amelyek azonban klinikailag nem voltak jelentősek. Gyermekek Hat és tizenhat év közötti korcsoportba tartozó, 318 hypertoniás gyermek és serdülő randomizált vizsgálatában a következő, gyógyszerhez kapcsolódó mellékhatásokat tapasztalták a háromhetes, kettős vak fázisban: felfájás (7,9%), hypotensio (2,2%), szédülés (1,9%), köhögés (0,9%). Ugyanezen vizsgálat 26 hetes nyílt periódusában a leggyakoribb laboratóriumi eltérés a kreatininszint emelkedése (6,5%) és a kezelt gyermekek 2%-ánál megfigyelt CK érték emelkedés volt. Feltételezett mellékhatások bejelentése A gyógyszer engedélyezését követően lényeges a feltételezett mellékhatások bejelentése, mert ez fontos eszköze annak, hogy a gyógyszer előny/kockázat profilját folyamatosan figyelemmel lehessen kísérni. Az egészségügyi szakembereket kérjük, hogy jelentsék be a feltételezett mellékhatásokat a hatóság részére az V. függelékben található elérhetőségek valamelyikén keresztül. Farmakológia5. FARMAKOLÓGIAI TULAJDONSÁGOK 5.1 Farmakodinámiás tulajdonságok Farmakoterápiás csoport: Angiotenzin-II-antagonisták önmagukban ATC kód: C09C A04. Hatásmechanizmus Az irbezartán egy potens, per os adagolandó, szelektív angiotenzin-II-receptor (AT1 típusú) antagonista. Várhatóan blokkolja az angiotenzin-II, AT1 receptor által közvetített minden hatását, függetlenül az angiotenzin-II-szintézisének eredetétől vagy útjától. Az angiotenzin-II (AT1) receptorok szelektív antagonizmusa következtében emelkedik a plazma renin és angiotenzin-II szintje és csökken a plazma aldoszteron koncentrációja. A szérum káliumszintet az irbezartán önmagában, a javasolt dózisokban alkalmazva nem befolyásolja jelentős mértékben. Az irbezartán nem gátolja az angiotenzin-II-t termelő és a bradykinint inaktív metabolitokká lebontó ACE (kinináz II) enzimet. Az irbezartán működéséhez nincs szükség metabolikus aktivációra. Klinikai hatásosság Hypertonia Az irbezartán a szívfrekvencia minimális változtatása mellett csökkenti a vérnyomást. A vérnyomás csökkenése napi egyszeri adagolásban dózisfüggő, 300 mg adagok fölött a tendencia egy plató kialakulása felé mutat. A naponta egyszer alkalmazott 150-300 mg dózisok a vérnyomást álló és ülő helyzetben a legalacsonyabb szint mellett is (azaz 24 órával a bevétel után) átlagosan 8-13/5-8 Hgmm-rel (szisztolés/diasztolés) nagyobb mértékben csökkentik, mint a placebo. A vérnyomás maximális csökkenése a beadást követő 3-6 óra múlva érhető el és a vérnyomáscsökkentő hatás legalább 24 órán keresztül fennmarad. A 24. órában a vérnyomáscsökkenés a javasolt adagok melletti diasztolés és szisztolés csúcshatás 60-70%-ának felelt meg. A napi egyszeri 150 mg-os irbezartán legkisebb és 24 órás átlagos hatása hasonló az ugyanakkora összdózis napi két adagban történő bevétele esetén megfigyelt hatáshoz. Az irbezartán vérnyomáscsökkentő hatása l-2 héten belül jelentkezik, míg a maximális hatás a kezelés kezdete után 4-6 héttel alakul ki. Az antihipertenzív hatás tartós kezelés során is fennmarad. A kezelés leállítását követően a vérnyomás fokozatosan visszatér a kiindulási értékre. Rebound hypertonia nem volt megfigyelhető. Az irbezartán és a tiazid típusú diuretikumok vérnyomáscsökkentő hatása összeadódik. Azoknál a betegeknél, akiknek vérnyomását az önmagában alkalmazott irbezartánnal nem lehet megfelelően szabályozni, az irbezartán napi adagjához adott alacsony dózisú (12,5 mg) hidroklorotiazid további, minimálisan 7-10/3-6 Hgmm (szisztolés/diasztolés) placebóra korrigált vérnyomáscsökkenést eredményez. Az Irprestan hatékonyságát nem befolyásolja a beteg életkora vagy neme. Más, a renin-angiotenzin rendszert befolyásoló, gyógyszerekhez hasonlóan, a fekete bőrű hypertoniás betegek észlelhetően kevésbé reagálnak irbezartán monoterápiára. Ha az irbezartánt alacsony dózisú hidroklorotiaziddal (pl. napi 12,5 mg) együtt alkalmazzák, a fekete bőrű egyéneknél tapasztalt antihipertenzív válasz megközelíti a fehérbőrű betegekét. Nem jelentkezik a szérum húgysavszintre és a húgysav szekrécióra gyakorolt, klinikailag számottevő hatás. Két nagy, randomizált, kontrollos vizsgálatban (ONTARGET (ONgoing Telmisartan Alone and in combination with Ramipril Global Endpoint Trial) és VA NEPHRON-D (The Veterans Affairs Nephropathy in Diabetes)) vizsgálták az ACE-gátló és angiotenzin II receptor blokkoló kombinált alkalmazását. Az ONTARGET vizsgálatot olyan betegeken végezték, akiknek a kórtörténetében kardiovaszkuláris vagy cerebrovascularis betegség, vagy szervkárosodással járó II típusú diabetes mellitus szerepelt. A VA NEPHRON-D vizsgálatot II típusú diabetesben és diabeteses nephropathiában szenvedő betegeken végezték. Ezek a vizsgálatok nem mutattak ki szignifikánsan előnyös hatásokat a renalis és/vagy cardiovascularis kimenetel és a mortalitás vonatkozásában, miközben a monoterápia esetén megfigyelthez képest nőtt a hiperkalémia, akut veseelégtelenség és/vagy hypotonia kockázata. A hasonló farmakodinámiás tulajdonságok alapján ezek az eredmények más ACE-gátlók és angiotenzin II receptor blokkolók esetében is relevánsak. Ezért az ACE-gátlók és angiotenzin II receptor blokkolók nem adhatók együtt diabeteses nephropathiában szenvedő betegeknek. Az ALTITUDE (Aliskiren Trial in Type 2 Diabetes Using Cardiovascular and Renal Disease Endpoints) vizsgálat célja az volt, hogy megállapítsák, előnyös-e a standard ACE-gátló vagy angiotenzin II receptor blokkoló kezelés kiegészítése aliszkirennel II típusú diabetesben és krónikus vesebetegségben, illetve cardiovascularis betegségben vagy mindkettőben szenvedő betegeknél. A vizsgálatot idő előtt leállították, mert nőtt a mellékhatások kockázata. A cardiovascularis eredetű halál és a stroke szám szerint gyakoribb volt az aliszkirén csoportban, mint a placebocsoportban, és a jelentős mellékhatások illetve súlyos mellékhatások (hyperkalaemia, hypotonia és veseműködési zavar) is gyakoribbak voltak az aliszkirén csoportban, mint a placebocsoportban. Gyermekek és serdülők Az irbezartán 0,5 mg/ttkg (alacsony), 1,5 mg/ttkg (közepes) és 4,5 mg/ttkg (magas) céldózisokra beállított adagolásával elért vérnyomáscsökkenést vizsgálták egy háromhetes periódus során 318, hypertoniás, vagy a hypertonia kockázatának kitett (diabeteses beteg vagy hypertonia a családi kórtörténetben), 6-16 év közötti korú gyermeknél, illetve serdülőnél. A háromhetes periódus végén a primer hatékonysági változó, az ülő helyzetben mért legalacsonyabb szisztolés vérnyomás (SeSBP) kiindulási értékhez viszonyított átlagos csökkenése 11,7 Hgmm (alacsony dózis), 9,3 Hgmm (közepes dózis) és 13,2 Hgmm volt. A dózisok hatékonysága között nem mutatkozott szignifikáns különbség. Az ülő helyzetben mért legalacsonyabb diasztolés vérnyomás (SeDBP) korrigált, átlagos változásai a következők voltak: 3,8 Hgmm (alacsony dózis), 3,2 Hgmm (közepes dózis) és 5,6 Hgmm (magas dózis). Az ezt követő, újabb kéthetes periódusban a betegeket ismét randomizálták és vagy a hatóanyagot tartalmazó gyógyszerrel vagy placebóval kezelték. A placebót kapó betegek SeSBP és SeDBP vérnyomás emelkedése 2,4 Hgmm, illetve 2,0 Hgmm volt, összehasonlítva az irbezartán bármely dózisával kezelt betegeknél mért, sorrendben +0,1 és -0,3 Hgmm-es változásokkal (lásd 4.2 pont). Hypertonia és vesekárosodással társuló 2-es típusú diabetes Az Irbesartan Diabetic Nephropathy Trial (IDNT) vizsgálat szerint az irbezartán krónikus veseelégtelenségben és igazolt proteinuriában szenvedő betegeknél csökkenti a vesebetegség progresszióját. Az IDNT vizsgálat egy kettős vak, kontrollos morbiditás és mortalitás vizsgálat volt, amelynek során az irbezartánt amlodipinnel és placebóval hasonlították össze. A vizsgálatba bevont, 2-es típusú diabetesben szenvedő, 1715, hypertoniás betegnél, akiknél a proteinuria mértéke ?900 mg/nap, a szérum kreatininszint pedig 1,0-3,0 mg/dl volt, az irbezartán hosszú távú (átlagosan 2,6 évig tartó) hatását vizsgálták a vesebetegség progressziója és a bármely okból bekövetkező mortalitás tekintetében. A betegek vagy 75 mg-tól 300 mg-ig titrált fenntartó adag irbezartánt vagy 2,5-10 mg amlodipint vagy tolerálhatóságnak megfelelő placebót kaptak. A betegeket minden csoportban általában 2-4 féle antihipertenzív szerrel kezelték (pl. diuretikum, béta-blokkoló, alfa-blokkoló), annak érdekében, hogy elérhető legyen a célvérnyomás ?135/85 Hgmm értéke vagy a kiindulási> 160 Hgmm szisztolés érték 10 Hgmm-es csökkenése. Ezt a célvérnyomást placebocsoportban a betegek hatvan százaléka (60%), az irbezartán csoportban 76%-a, míg az amlodipin csoportban 78%-a érte el. Az irbezartán szignifikánsan csökkentette a relatív kockázatot az elsődleges kombinált végpontok, azaz a szérum kreatinin megduplázódása, a végstádiumú vesebetegség (ESRD), vagy az bármely okból bekövetkező mortalitás vonatkozásában. Az irbezartán csoportban a kezelt betegek hozzávetőlegesen 33%-a érte el az elsődleges összetett renalis végpontot, összehasonlítva a placebocsoport 39%-ával illetve az amlodipin csoport 41%-ával [20% relatív kockázatcsökkenés a placebóhoz (p=0,024) és 23% relatív kockázatcsökkenés az amlodipinhez (p=0,006) viszonyítva]. Az elsődleges végpont különálló komponenseinek analízise során a bármely okból bekövetkező mortalitást illetően nem észleltek hatást, míg az ESRD redukcióját illetően pozitív trend volt megfigyelhető, továbbá szignifikáns csökkenést találtak a szérum kreatinin megduplázódásának vonatkozásában is. A kezelés hatékonyságának értékelésekor a nem, rassz, életkor, a diabetes fennállásának időtartama, kiindulási vérnyomás, szérum kreatinin és az albumin-kiválasztás szerinti felosztásban vizsgálták az alcsoportokat. A teljes vizsgálati populáció 32%-át képviselő nőknél illetve 26%-át képviselő fekete bőrű betegeknél nem volt egyértelmű a renalis hatékonyság, bár a konfidencia intervallumok ezt nem zárták ki. A másodlagos végpontoknak számító fatális és nem fatális cardiovascularis eseményeket tekintve és a teljes populációt figyelembe véve, nem volt különbség a három csoport között, bár a nők körében növekedett, míg a férfiaknál csökkent a nem fatális MI előfordulási gyakorisága az irbezartán csoportban a placebóhoz viszonyítva. A nem fatális MI és stroke előfordulási gyakoriságának növekedése volt észlelhető az irbezartán csoport nőbetegeinél az amlodipin csoporthoz viszonyítva, míg a szívelégtelenség miatti hospitalizáció a teljes populáció vonatkozásában csökkent. Mindazonáltal nem áll rendelkezésre megfelelő magyarázat a nők körében észlelt eredményt illetően. Az "Irbezartán hatása a 2-es típusú diabetes mellitusban szenvedő hypertoniás betegek microalbuminuriájára" (Effects of Irbesartan on Microalbuminuria in Hypertensive Patients With type 2 Diabetes Mellitus, vagyis IRMA 2) vizsgálat kimutatta, hogy 300 mg irbezartán a microalbuminuriás betegeknél késlelteti az igazolt proteinuria progresszóját. Az IRMA 2 egy placebokontrollos, kettős vak morbiditás vizsgálat volt, amelyet 590, microalbuminuriával (30-300 mg/nap) együtt járó, 2-es típusú diabetesben szenvedő, de normál vesefunkcióval (szérum kreatinin 1,5 mg/dl férfiban és 1,1 mg/dl nőkben) rendelkező beteg bevonásával végeztek el. A vizsgálat az irbezartán a klinikai (igazolt) proteinuria (a vizeletbe történő albumin kiválasztás mértéke [UAER]>300 mg/nap és a kiindulási UAER értékhez viszonyított legalább 30%-os növekedés) progressziójára gyakorolt hosszú távú (2 év) hatását vizsgálta. Az előre meghatározott célvérnyomás ?135/85 Hgmm volt. Amennyiben szükségesnek mutatkozott a betegek más vérnyomáscsökkentőt is kaptak (ACE-gátló, angiotenzin II receptorblokkoló és dihidropiridin kalciumcsatorna-blokkoló kivételével) a célvérnyomás elérése érdekében. Bár az összes kezelési csoportban, hasonló vérnyomás volt elérhető, mégis a 300 mg irbezartánt alkalmazó csoportban kevesebb (5,2%) beteg jutott el az igazolt proteinuria végpontig mint a placebo (14,9%) illetve a 150 mg irbezartánt kapó csoportban (9,7%), ami 70%-os relatív kockázatcsökkenést jelentett a magasabb irbezartán dózis javára a placebóhoz képest (p=0,0004). A kezelés első három hónapjában ezt az eredményt a megfigyelések szerint nem kísérte a glomerulus filtrációs ráta (GFR) javulása. A klinikai proteinuria progressziójának lassulása már az első három hónap során jelentkezett és a teljes 2 éves periódus alatt folytatódott. A normoalbuminuriás (<30 mg/nap) állapothoz való visszatérés nagyobb arányban fordult elő a 300 mg irbezartánnal kezelt csoportban (34%), mint a placebocsoportban (21%). A renin-amgiotenzin-aldoszteron rendszer (RAAS) kettős blokádja Két nagy, randomizált, kontrollos vizsgálatban (ONTARGET (ONgoing Telmisartan Alone and in combination with Ramipril Global Endpoint Trial) és VA NEPHRON-D (The Veterans Affairs Nephropathy in Diabetes)) vizsgálták az ACE-gátló és angiotenzin II receptor blokkoló kombinált alkalmazását. Az ONTARGET vizsgálatot olyan betegeken végezték, akiknek a kórtörténetében kardiovaszkuláris vagy cerebrovaszkuláris betegség, vagy szervkárosodással járó II típusú diabetes mellitus szerepelt. A VA NEPHRON-D vizsgálatot II típusú diabetesben és diabeteses nephropathiában szenvedő betegeken végezték. Ezek a vizsgálatok nem mutattak ki szignifikánsan előnyös hatásokat a renális és/vagy kardiovaszkuláris kimenetel és a mortalitás vonatkozásában, miközben a monoterápia esetén megfigyelthez képest nőtt a hiperkalémia, akut veseelégtelenség és/vagy hipotónia kockázata. A hasonló farmakodinámiás tulajdonságok alapján ezek az eredmények más ACE-gátlók és angiotenzin II receptor blokkolók esetében is relevánsak. Az ACE-gátlók és angiotenzin II receptor blokkolók egyidejű alkalmazása diabeteses nephropathiaban szenvedő betegeknél így tehát nem javasolt. Az ALTITUDE (Aliskiren Trial in Type 2 Diabetes Using Cardiovascular and Renal Disease Endpoints) vizsgálat célja az volt, hogy megállapítsák, előnyös-e a standard ACE-gátló- vagy angiotenzin II receptor blokkoló-kezelés kiegészítése aliszkirénnel II típusú diabetesben és krónikus vesebetegségben, illetve kardiovaszkuláris betegségben vagy mindkettőben szenvedő betegeknél. A vizsgálatot idő előtt leállították, mert nőtt a mellékhatások kockázata. A kardiovaszkuláris eredetű halál és a stroke szám szerint gyakoribb volt az aliszkirén csoportban, mint a placebocsoportban, és a jelentős mellékhatások illetve súlyos mellékhatások (hiperkalémia, hipotónia és veseműködési zavar) is gyakoribbak voltak az aliszkirén csoportban, mint a placebocsoportban. 5.2 Farmakokinetikai tulajdonságok Felszívódás Per os adagolást követően az irbezartán jól felszívódik: abszolút biohasznosulása a vizsgálatok szerint kb. 60-80%. Táplálék egyidejű felvétele nem befolyásolja jelentős mértékben az irbezartán biohasznosulását. Eloszlás Plazmafehérjéhez kötődése kb. 96%-os, a vér alakos elemeihez elhanyagolható mértékben kötődik. Megoszlási térfogata 53-93 liter. Biotranszformáció 14C izotóppal jelzett irbezartán per os vagy intravénás beadását követően a plazma keringő radioaktivitásának 80-85%-a volt a változatlan irbezartánnak tulajdonítható. Az irbezartánt a máj glükuronid konjugáció és oxidáció útján metabolizálja. A fő keringő metabolit az irbezartán glükuronid (kb. 6%). In vitro vizsgálatok szerint az irbezartánt elsősorban a citokróm P450 CYP2C9 enzim oxidálja; a CYP3A4 izoenzim hatása elhanyagolható. Linearitás/nem linearitás Az irbezartán a 10 és 600 mg közötti dózistartományban lineáris és dózisarányos farmakokinetikát mutat. Kevésbé arányos növekedést figyeltek meg a 600 mg (a maximális javasolt adag kétszerese) feletti adagok orális abszorpciója után; ennek mechanizmusa nem ismert. A plazmakoncentráció a csúcsértéket per os alkalmazást követően 1,5-2 óra múlva éri el. A teljes-test és veseclearance értéke sorrendben 157-176 ml/perc és 3-3,5 ml/perc. Az irbezartán terminális eliminációs felezési ideje 11-15 óra. Az egyensúlyi plazmakoncentráció a napi egyszeri dózissal végzett kezelés elindítása után 3 nap múlva érhető el. Napi egyszeri, ismételt adagolást követően az irbezartán limitált akkumulációja (<20%) figyelhető meg a plazmában. Egy vizsgálatban kissé magasabb irbezartán plazmakoncentrációkat mértek hypertoniás nőbetegekben. Az irbezartán felezési idejében és akkumulációjában azonban nem volt különbség. Nőbetegek esetében nincs szükség dózismódosításra. Az irbezartán AUC és cmax értékei ugyancsak magasabbak voltak idős (65 év feletti) betegeknél, mint fiatal (18-40 év közötti) egyéneknél. A terminális felezési idő azonban nem változott jelentős mértékben. Dózismódosításra idős betegek esetében sincs szükség. Elimináció Az irbezartán és metabolitjai mind biliaris, mind renalis úton kiválasztódnak. 14C izotóppal jelzett irbezartán per os vagy intravénás adagolása után a radioaktivitás kb. 20 %-a nyerhető vissza a vizeletből, míg a többi a székletből. A dózis kevesebb mint 2%-a ürül a vizelettel változatlan irbezartán formájában. Gyermekek Az irbezartán farmakokinetikáját 23, hypertoniás gyermeken vizsgálták napi egyszeri és napi többszöri dózis (2 mg/ttkg) beadása után, amelynek során a gyermekek naponta maximum 150 mg-ot kaptak 4 héten keresztül. A 23 gyermek közül 21 gyermeknél lehetett a farmakokinetikát a felnőttekéhez hasonlítani (tizenkét gyermek 12 év feletti, kilenc gyermek 6 és 12 év közötti volt). Az eredmények azt mutatták, hogy a cmax, AUC és clearance értékek összevethetők azoknak a felnőtt betegeknek az adataival, akik naponta 150 mg irbezartánt kaptak. Napi egyszeri dózis ismételt beadását követően az irbezartán korlátozott mértékű (18%) akkumulációját figyelték meg a plazmában. Vesekárosodás Vesekárosodásban szenvedő vagy hemodialízis kezelésben részesülő betegeknél az irbezartán farmakokinetikai paraméterei nem változnak szignifikáns mértékben. Az irbezartán hemodialízissel nem távolítható el. Májkárosodás Enyhe vagy mérsékelt cirrhosisban az irbezartán farmakokinetikai paraméterei nem változnak szignifikáns mértékben. Súlyos májkárosodásban szenvedő betegekkel nem végeztek vizsgálatokat. 5.3 A preklinikai biztonságossági vizsgálatok eredményei Klinikailag releváns dózisok mellett nem mutattak ki a szervezetre vagy egyes célszervekre gyakorolt toxikus hatást. Nem klinikai biztonságossági vizsgálatokban az irbezartán nagy dózisai (? 250 mg/ttkg/nap patkányokban és ? 100 mg/ttkg/nap makákókban) a vörösvérsejt paraméterek (erythrocyták, haemoglobin, haematocrit) csökkenését okozták. Nagyon magas adagokban (?500 mg/ttkg/nap) a készítmény patkányokban és makákókban a vese degenerativ elváltozásait idézte elő (interstitialis nephritis, tubularis distensio, basophil tubulusok, a plazma karbamid és kreatinin koncentrációjának emelkedése), amelyeket a gyógyszer hipotenzív hatása melletti másodlagos hatásként bekövetkezett, csökkent veseperfúziónak tulajdonítanak. Ezen felül az irbezartán a juxtaglomeruláris sejtek hyperplasiáját/hypertrophiáját okozta (patkányokban ? 90 mg/ttkg/nap, makákókban ? 10 mg/ttkg/nap adagban). Mindezeket a változásokat az irbezartán farmakológiai hatásának tulajdonították. Az irbezartán embereknél alkalmazott terápiás adagjai mellett vélhetően nincs jelentősége a renalis juxtaglomerularis sejtek hyperplasiájának/hypertrophiájának. Mutagenitásra, klasztogenitásra vagy karcinogenitásra utaló bizonyítékokat nem találtak. A termékenység és a szaporodási teljesítmény nem változott a hím és nőstény patkányokkal végzett vizsgálatokban, még akkor sem, amikor a per os irbezartánt bizonyos szülői toxicitást, illetve a legnagyobb adagokra vonatkozóan, mortalitást előidéző dózisokban (50-650 mg/ttkg/nap) adták. Nem figyeltek meg a corpus luteum számra, beágyazódásra vagy az élő magzatokra gyakorolt jelentős hatásokat. Az irbezartán nem befolyásolta az utódok túlélését, fejlődését vagy szaporodását. Állatkísérletes vizsgálatokban az izotóppal jelzett irbezartán kimutatható a patkány és nyúl magzatokban. Az irbezartán kiválasztódik a szoptató patkányok anyatejébe. Állatokon végzett vizsgálatokban az irbezartán patkány foetusokban átmeneti toxikus hatásokat okozott (fokozott vesemedence cavitatio, hydroureter vagy subcutan oedema), amelyek születés után megszűntek. Nyulaknál, az anyákra jelentősen toxikus, akár halálos adagok hatására bekövetkező abortuszt vagy korai felszívódást észleltek. Teratogén hatást sem patkánynál, sem nyúlnál nem figyeltek meg. Csomagolás6.5 Csomagolás típusa és kiszerelése Buborékcsomagolás (PVC/PVdC/Al), Tablettatartály (HDPE) deszikkánssal és LDPE zárókupakkal. Kiszerelések: Buborékcsomagolás: Irprestan 75 mg filmtabletta: 14, 28, 30, 56, 84, 90, 98 tabletta. Irprestan 150 mg filmtabletta: 14, 28, 30, 56, 84, 90, 98 tabletta. Irprestan 300 mg filmtabletta: 14, 28, 30, 56, 84, 90, 98 tabletta. Tablettatartály: Irprestan 75 mg filmtabletta: 30, 60, 250 tabletta. Irprestan 150 mg filmtabletta: 30, 60, 250 tabletta. Irprestan 300 mg filmtabletta: 30, 60, 250 tabletta. Nem feltétlenül mindegyik kiszerelés kerül kereskedelmi forgalomba. 6.6 A megsemmisítésre vonatkozó különleges óvintézkedések és egyéb, a készítmény kezelésével kapcsolatos információk. Bármilyen fel nem használt gyógyszer, illetve hulladékanyag megsemmisítését a gyógyszerekre vonatkozó előírások szerint kell végrehajtani. Megjegyzés: ? (egy keresztes) Kiadhatóság: II. csoport Kizárólag orvosi rendelvényhez kötött gyógyszer. (V) 6.4 Különleges tárolási előírások Ez a gyógyszer nem igényel különleges tárolást 6.3 Felhasználhatósági időtartam 2 év 7. A FORGALOMBA HOZATALI ENGEDÉLY JOGOSULTJA Actavis Group PTC ehf Dalshraun 1 220 Hafnarfjordur Izland 8. A FORGALOMBA HOZATALI ENGEDÉLY SZÁMA(I) OGYI-T-21064/01 (Irprestan 75 mg filmtabletta 28x) OGYI-T-21064/02 (Irprestan 75 mg filmtabletta 30x) OGYI-T-21064/03 (Irprestan 75 mg filmtabletta 56x) OGYI-T-21064/04 (Irprestan 75 mg filmtabletta 90x) OGYI-T-21064/05 (Irprestan 150 mg filmtabletta 28x) OGYI-T-21064/06 (Irprestan 150 mg filmtabletta 30x) OGYI-T-21064/07 (Irprestan 150 mg filmtabletta 56x) OGYI-T-21064/08 (Irprestan 150 mg filmtabletta 90x) OGYI-T-21064/09 (Irprestan 300 mg filmtabletta 28x) OGYI-T-21064/10 (Irprestan 300 mg filmtabletta 30x) OGYI-T-21064/11 (Irprestan 300 mg filmtabletta 56x) OGYI-T-21064/12 (Irprestan 300 mg filmtabletta 90x) 9. A FORGALOMBA HOZATALI ENGEDÉLY ELSŐ KIADÁSÁNAK/ MEGÚJÍTÁSÁNAK DÁTUMA A forgalomba hozatali engedély első kiadásának dátuma: 2009. november 13. A forgalomba hozatali engedély legutóbbi megújításának dátuma: 2015. január 28. 10. A SZÖVEG ELLENŐRZÉSÉNEK DÁTUMA 2023. május 22. 15 OGYÉI/35360/2023 OGYÉI/35361/2023 OGYÉI/35362/2023 Várandósság,szopt.4.6 Termékenység, terhesség és szoptatás Terhesség Az ATII-receptor-antagonista alkalmazása a terhesség első trimeszterében nem javasolt (lásd 4.4 pont). Az ATII-receptor-antagonista alkalmazása ellenjavallt a terhesség második és harmadik trimeszterében (lásd 4.3 és 4.4 pont). Az ACE-gátlók első trimeszterben történő szedését követő teratogén kockázatra vonatkozó epidemiológiai adatok nem egyértelműek, a kockázat kismértékű növekedése azonban nem zárható ki. Bár az angiotenzin-II-antagonisták (AIIRA-k) teratogén kockázatára vonatkozóan nem állnak rendelkezésre kontrollált epidemiológiai adatok, feltételezhető, hogy a kockázat erre a gyógyszercsoportra vonatkozóan is hasonló. Hacsak az AIIRA-val történő folyamatos kezelés nem elengedhetetlen, a terhességet tervező betegeket más, olyan antihypertensiv kezelésre kell átállítani, melynek biztonságossága terhességben alátámasztott. Az AIIRA-kezelést azonnal abba kell hagyni, amennyiben terhességet állapítottak meg. Szükség esetén más, megfelelő kezelést kell elkezdeni. Ismert, hogy az AIIRA-k második és harmadik trimeszterben történő szedése emberen magzatkárosodást (csökkent veseműködés, oligohydramnion, koponya csontosodásának visszamaradása) és neonatalis toxicitást (veseelégtelenség, hypotonia, hyperkalaemia) okoz (lásd 5.3 pont). Amennyiben az ATII-receptor-antagonista szedése a terhesség második, illetve harmadik trimeszterében történt, a vese és a koponya ultrahangos ellenőrzése javasolt. AIIRA-t szedő anyák csecsemőit fokozottan meg kell figyelni hypotensio kialakulása szempontjából (lásd 4.3, 4.4 pont). Szoptatás Mivel nem áll rendelkezésre adat az Irprestan szoptatáskor történő alkalmazására vonatkozóan, a készítmény adása nem javasolt. Szoptatás alatt - különösen újszülött vagy koraszülött szoptatása esetén - olyan készítményt kell előnyben részesíteni, amelynek szoptatásra vonatkozó biztonságossági profilja jobban alátámasztott. Nem ismert, hogy az irbezartán vagy metabolitjai kiválasztódnak-e a humán anyatejbe. A rendelkezésre álló, patkányokból származó farmakodinámiás/toxikológiai adatok az irbezartán és metaboltjainak anyatejbe történő kiválasztódását mutatták (részleteket lásd az 5.3 pontban). Termékenység Az irbezartán nem befolyásolta a kezelt patkányok és utódaik termékenységét, ha a gyógyszert legfeljebb a szülői toxicitás első jeleit kiváló dózisszintig alkalmazták (lásd 5.3 pont). | 
