Alkalmazási elôirat
Gyógyszerforma3. GYÓGYSZERFORMA Por oldatos infúzióhoz vagy belsőleges oldathoz Fehér vagy csaknem fehér színű steril por. 4. KLINIKAI JELLEMZŐK Hatóanyag2. MINŐSÉGI ÉS MENNYISÉGI ÖSSZETÉTEL Vancocin 500 mg por oldatos infúzióhoz vagy belsőleges oldathoz 500 mg vankomicint tartalmaz (vankomicin-hidroklorid formájában) injekciós üvegenként, ami megfelel 500 000 NE vankomicinnek. Vancocin 1 g por oldatos infúzióhoz vagy belsőleges oldathoz 1,0 g vankomicint tartalmaz (vankomicin-hidroklorid formájában) injekciós üvegenként, ami megfelel 1 000 000 NE vankomicinnek. A segédanyagok teljes listáját lásd a 6.1 pontban. Segédanyag6.1 Segédanyagok felsorolása Sósav, nitrogén. Javallat4.1 Terápiás javallatok Intravénás alkalmazás A vankomicin minden korcsoportban az alábbi fertőzések kezelésére javallott (lásd a 4.2., 4.4. és 5.1. pont): * szövődményes bőr- és lágyrészfertőzések (complicated skin and soft tissue infections, cSSTI) * csont- és ízületi fertőzések * területen szerzett pneumonia (community acquired pneumonia, CAP) * nosocomiális pneumonia (hospital acquired pneumonia, HAP), beleértve a lélegeztető készülék okozta pneumoniát (ventilator-associated pneumonia, VAP) is * infectiv endocarditis A vankomicin perioperativ antibakteriális profilaxisként is alkalmazható minden korcsoportban azoknál a bakteriális endocarditis fokozott kockázatának kitett betegeknél, akiknél nagyobb sebészeti beavatkozásokat végeznek. Per os alkalmazás A vankomicin javallott minden korcsoportban a Clostridioides difficile-fertőzés (CDI) kezelésére (lásd 4.2, 4.4. és 5.1 pont). Figyelembe kell venni az antibakteriális szerek megfelelő alkalmazására vonatkozó hivatalos irányelveket. Adagolás4.2 Adagolás és alkalmazás Adagolás Amikor szükséges, a vankomicint más antibakteriális szerekkel kombinációban kell alkalmazni. Intravénás alkalmazás A kezdő dózist a beteg testtömege alapján kell meghatározni. Az ezt követő dózismódosításokat a célzott terápiás koncentrációk elérése érdekében a szérumkoncentrációk alapján kell meghatározni. A vesefunkciót figyelembe kell venni a későbbi dózisok és az alkalmazási intervallumok meghatározásakor. Felnőttek és 12 évesnél idősebb serdülők: Az ajánlott dózis 15-20 mg/ttkg 8-12 óránként (az egyszeri dózis nem haladhatja meg a 2 g-ot). A súlyos állapotú betegeknél 25-30 mg/ttkg telítő dózis alkalmazható, a vankomicin kívánatos szérumkoncentráció célértékének gyors elérése érdekében. 1 hónapos és 12 éves kor közötti gyermekek: Az ajánlott dózis 10-15 mg/ttkg 6 óránként (lásd 4.4 pont). Érett újszülöttek (a születéstől 27 napos korig) és koraszülöttek (a születéstől a születés várt dátumát követő 27. napig): Az újszülöttek adagolási sémájának meghatározásához neonatológus tanácsát kell kérni. A vankomicin újszülötteknél történő adagolásának egy lehetséges módját a következő táblázat mutatja (lásd 4.4 pont): PMD (hetek) Dózis (mg/ttkg) Alkalmazási intervallum (óra) <29 15 24 29-35 15 12 >35 15 8 PMD: postmenstruációs életkor (az utolsó menstruáció első napja és a szülés között eltelt idő (gesztációs kor), plusz a születés óta eltelt idő (postnatális kor). Perioperatív profilaxis bakteriális endocarditis esetén, minden korcsoportban Az ajánlott kezdő dózis 15 mg/ttkg az érzéstelenítés megkezdése előtt. Az operáció időtartamától függően, szükség lehet újabb vankomicin dózisra. A kezelés időtartama A kezelés javasolt időtartamát az alábbi táblázat mutatja. A kezelés időtartamát a fertőzés típusa és súlyossága, továbbá a beteg terápiás válasza alapján egyénileg kell meghatározni. Javallat A kezelés időtartama Szövődményes bőr- és lágyrészfertőzések - nem nekrotizáló 7-14 nap - nekrotizáló 4-6 hét* Csont- és ízületi fertőzések 4-6 hét** Területen szerzett pneumonia 7-14 nap Nosocomialis pneumonia, beleértve a lélegeztető készülék által okozott pneumoniát is 7-14 nap Infektív endocarditis 4-6 hét*** * Folytatni kell, ameddig további sebtisztításra már nincs szükség, a beteg klinikai állapota javul és 48-72 órán át láztalan. ** Az ízületi protézis fertőzéseinél meg kell fontolni a hosszabb időtartamú per os szuppressziós kezelést. *** A kezelés időtartama és a kombinált kezelés szükségessége az érintett szívbillentyű típusától és a kórokozótól függ. Különleges betegcsoportok: Idősek Alacsonyabb fenntartó dózisra lehet szükség a vesefunkció életkorral járó csökkenése miatt. Vesekárosodás A károsodott vesefunkciójú felnőttek, gyermekek és serdülők esetében megfontolandó, hogy inkább a kezdő dózis kiválasztása után a vankomicin szérumszintjét követve végezzük az adagolást, mintsem előre tervezett séma alapján, különösen a súlyos vesekárosodásban szenvedők, vagy a vesepótló kezelésben (renal replacement therapy, RRT) részesülő betegek esetében, mivel náluk számtalan, változó tényező befolyásolhatja a vankomicin szérumszintjét. Az enyhe vagy közepesen súlyos veseelégtelenségben szenvedő betegnél, a kezdő dózist nem szabad csökkenteni. Súlyos veseelégtelenség esetén inkább javasolt az alkalmazások között eltelt idő meghosszabbítása, mint kisebb napi dózis alkalmazása. Mérlegelni kell azoknak a gyógyszereknek az egyidejű alkalmazását, amelyek csökkenthetik a vankomicin-clearance-t és/vagy erősíthetik nemkívánatos hatásait (lásd 4.4 pont). A vankomicin gyengén dializálható intermittáló hemodialízissel. A "high flux dialízis" (amikor a hemodialízishez poliszulfon membránt használnak), továbbá a folyamatos vesepótló kezelés (CRRT) emeli a vankomicin-clearance-t és általában helyettesítő adagolást tesz szükségessé (intermittáló hemodialízis esetén általában az adott kezelés után). Felnőttek Felnőtt betegeknél a dózis módosítása a becsült glomerulusfiltrációs rátán (eGFR) alapulhat, amelyet a következő képlet határoz meg: Férfiak: a beteg testtömege (kg) × (140 - életkor években) 72 × szérum kreatininszint (mg/dl) Nők: A fenti képlet alapján számított érték 0,85-szöröse. A felnőtt betegek szokásos kezdő dózisa 15-20 mg/ttkg, amely 20-49 ml/perc közötti kreatinin-clearance esetén 24 óránként adható. Súlyos vesekárosodás esetén (kreatinin-clearance <20 ml/perc), vagy ha a beteg vesepótló kezelésben részesül, a további dózisok megfelelő időzítése és mennyisége nagymértékben függnek a vesepótló kezelés fajtájától, és meghatározásakor a vankomicin-szérumszintekből, továbbá a reziduális vesefunkcióból kell kiindulni (lásd 4.4 pont). Amíg a vankomicin szérumszintek eredménye megérkezik, a klinikai állapottól függően megfontolandó a következő dózis kihagyása. Kritikus állapotú, veseelégtelenségben szenvedő betegek esetében, a kezdeti telítő dózist (25-30 mg/ttkg) nem kell csökkenteni. Gyermekek és serdülők A dózismódosítást az 1 éves és annál idősebb gyermekek esetében a becsült glomerulusfiltrációs ráta (eGFR) alapján, a módosított Schwartz-képlet szerint kell elvégezni: eGFR (ml/perc/1,73 m2) = (testmagasság cm × 0,413)/szérum-kreatininszint (mg/dl) eGFR (ml/perc/1,73 m2) = (testmagasság cm × 36,2)/szérum-kreatininszint (mikromol/l) Az 1 év alatti újszülöttek és csecsemők esetében szakértői véleményt kell kérni, mivel a módosított Schwartz-képlet náluk nem alkalmazható. Az alábbi táblázat megközelítő adagolási ajánlásokat tartalmaz a gyermekekre és serdülőkre vonatkozóan, ugyanazon elveket követve, mint a felnőtt betegek esetében. GFR (ml/perc/1,73 m2) iv. dózis Gyakoriság 50-30 15 mg/ttkg 12 óránként 29-10 15 mg/ttkg 24 óránként < 10 10-15 mg/ttkg Ismétlő dózis a gyógyszerszintek alapján* Intermittáló hemodialízis Peritoneális dialízis Folyamatos vesepótló terápia 15 mg/ttkg Ismétlő dózis a gyógyszerszintek alapján* *A későbbi dózisok megfelelő időzítése és mennyisége nagymértékben függ a vesepótló kezelés fajtájától, és az előző dózis hatására kialakult vankomicin szérumszinteken és a reziduális vesefunkción kell alapulnia. Amíg a vankomicin-szérumszint-vizsgálat eredménye megérkezik, a klinikai helyzettől függően megfontolandó a következő dózis kihagyása. Májkárosodás Májelégtelenségben szenvedő betegeknél nincs szükség dózismódosításra. Terhesség Terhes nőknél a terápiás szérumkoncentrációk eléréséhez jelentősen emelt dózisra lehet szükség (lásd 4.6 pont). Obez betegek Obez betegek esetében - a nem obez betegekhez hasonlóan - a kezdő dózist személyre szabottan kell beállítani a teljes testtömeg alapján. Per os alkalmazás Felnőttek és 12 évesnél idősebb serdülők Clostridioides difficile fertőzés (CDI) kezelése: A vankomicin javasolt dózisa 125 mg 6 óránként 10 napon át, a nem súlyos CDI első epizódja esetén. Súlyos és szövődményes betegség esetén a dózis 6 óránként 500 mg-ra emelhető 10 napon keresztül. A maximális napi dózis nem haladhatja meg a 2 g-ot. A fertőzés többszöri kiújulása esetén megfontolható az aktuális CDI-epizód vankomicin-kezelése, naponta négyszer 125 mg-os dózissal 10 napon át, amelyet követhet akár a dózis leépítése, ami a dózis fokozatos csökkentését jelenti napi 125 mg-ig, vagy akár pulzáló kezelés, azaz 125-500 mg/nap 2 3 naponta, legalább 3 héten át. Újszülöttek, csecsemők és gyermekek 12 éves kor alatt A vankomicin ajánlott dózisa 10 mg/ttkg per os, 6 óránként, 10 napig. A maximális napi dózis ne haladja meg a 2 g-ot. A vankomicin-kezelés időtartamát egyénenként, a klinikai lefolyás alapján kell meghatározni. Ha lehetséges, a CDI-t vélhetően kiváltó antibakteriális szer alkalmazását le kell állítani. Gondoskodni kell a megfelelő folyadék- és elektrolitpótlásról. A vankomicin szérumkoncentrációjának monitorozása A terápiás gyógyszerszint-monitorozás (TDM) gyakoriságát a klinikai kép és a terápiás válasz alapján egyedileg kell meghatározni, ami lehet napi mintavétel - amire egyes hemodinamikailag instabil betegeknél lehet szükség - vagy akár a hetente legalább egyszer végzett ellenőrzés, amelyre stabil állapotú, terápiás választ mutató betegeknél kerülhet sor. Ép vesefunkciójú betegeknél a vankomicin szérumkoncentrációját a kezelés második napján, közvetlenül a következő dózis előtt kell ellenőrizni. Az intermittáló hemodialízissel kezelt betegeknél a vankomicin-szintet rendszerint a hemodialízis-kezelések megkezdése előtt kell meghatározni. Per os alkalmazás után a vankomicin szérumkoncentrációját gyulladásos bélbetegségben szenvedő betegeknél monitorozni kell (lásd 4.4 pont). A vankomicin minimális terápiás szintje a vérben normál esetben 10-20 mg/l, a fertőzés helyétől és a kórokozó érzékenységétől függően. A klinikai laboratóriumok általában 15-20 mg/l minimális értékeket ajánlanak, hogy biztosabb legyen a hatás az ?1 mg/l MIC-értékű, érzékenynek nyilvánított patogénekkel szemben (lásd 4.4 és 5.1 pontok). A megfelelő AUC-érték eléréséhez szükséges egyéni dózisigény előrejelzéséhez hasznosak lehetnek a modell alapú módszerek. A modell alapú megközelítést alkalmazhatjuk a személyre szabott kezdeti dózis kiszámításához és a dózisok TDM eredmények alapján történő módosításához (lásd 5.1 pont). Az alkalmazás módja Intravénás alkalmazás Az intravénás vankomicint rendszerint intermittáló infúzió formájában alkalmazzák, az intravénás alkalmazásra ebben a pontban leírt adagolási javaslatok megfelelnek az alkalmazás ezen formájának. A vankomicin csak lassú intravénás infúzió formájában adható, legalább 1 óra időtartam alatt vagy legfeljebb 10 mg/perc sebességgel (amelyik hosszabb ideig tart); megfelelően hígítva (legalább 100 ml 500 mg hatóanyagra, vagy legalább 200 ml 1000 mg-ra) (lásd 4.4 pont). Azok a betegek, akiknél a folyadékbevitelt korlátozni kell, 500 mg/50 ml vagy 1000 mg/100 ml oldatot is kaphatnak, bár ezeknél a magasabb koncentrációknál az infúzióval kapcsolatos nemkívánatos hatások kockázata emelkedhet. Az oldat elkészítésével kapcsolatos további információkat lásd a 6.6 pontban. Megfontolható a vankomicin folyamatos infúzióban történő alkalmazása, például olyan betegeknél, akiknél a vankomicin-clearance instabil. Per os alkalmazás Az egyszeri adagot 0,5 dl desztillált vízben hígítva a beteg megissza. A szokásos ízesítő szirupok segíthetik a szájon át történő alkalmazást. A felhígított oldat orrszondán keresztül is beadható. Ellenjavallat4.3 Ellenjavallatok A készítmény hatóanyagával vagy a 6.1 pontban felsorolt bármely segédanyagával szembeni túlérzékenység (lásd 4.4 pont). A vankomicint nem szabad intramuszkulárisan beadni az alkalmazás helyén kialakuló nekrózis kockázata miatt. Figyelmeztetés4.4 Különleges figyelmeztetések és az alkalmazással kapcsolatos óvintézkedések Túlérzékenységi reakciók Felléphetnek súlyos és esetenként halálos túlérzékenységi reakciók (lásd 4.3 és 4.8 pont). Túlérzékenységi reakciók esetén a vankomicin-kezelést azonnal le kell állítani, és meg kell kezdeni a megfelelő sürgősségi intézkedéseket. Azoknál a betegeknél, akik a vankomicint hosszabb ideig, vagy más, potenciálisan neutropéniát vagy agranulocitózist okozó gyógyszerekkel együtt kapják, rendszeres időközönként ellenőrizni kell a fehérvérsejtszámot. Minden vankomicinnel kezelt betegnél, rendszeres időközönként vérkép- és vizeletvizsgálatot, valamint máj- és vesefunkciós vizsgálatokat kell végezni. A vankomicin csak kellő körültekintés mellett adható a teikoplaninra allergiás betegeknek, mivel allergiás keresztreakciókat jelentettek, beleértve a halálos anafilaxiás sokkot is. Antibakteriális hatásspektrum A vankomicin antibakteriális hatásspektruma a Gram-pozitív mikroorganizmusokra korlátozódik. Nem alkalmas önálló gyógyszerként bizonyos típusú fertőzések kezelésére, kivéve, ha a kórokozóról már kimutatták, hogy érzékeny, vagy erősen gyanítható, hogy a legvalószínűbb kórokozó(k) kezelhetők vankomicinnel. A vankomicin ésszerű alkalmazásánál figyelembe kell vennie a bakteriális hatásspektrumot, a biztonságossági profilt és azt, hogy a standard antibakteriális terápia megfelelő-e az adott beteg számára. Ototoxicitás Átmeneti vagy permanens ototoxicitásról (lásd 4.8 pont) számoltak be a kezelést megelőzően hallásvesztésben szenvedő betegeknél, akik nagy intravénás dózisokat kaptak, illetve, akik egyidejűleg olyan, egyéb olyan ototoxikus hatóanyagot, pl. aminoglikozidot tartalmazó terápiában is részesültek. A vankomicin alkalmazása kerülendő az előzőleg halláscsökkenés miatt kezelt betegeknél is. A süketséget fülcsengés (tinnitus) előzheti meg. Egyéb antibiotikumokkal szerzett tapasztalatok alapján arra lehet következtetni, hogy a hallásvesztés a kezelés felfüggesztése ellenére is tovább progrediálhat. Az ototoxicitás kockázatának csökkentése érdekében a vérszinteket rendszeresen ellenőrizni kell, továbbá ajánlott a hallásfunkciók rendszeres időközönkénti ellenőrzése is. Az idős betegek különösen hajlamosak a halláskárosodásra. Az időseknél a kezelés alatt és után rendszeresen ellenőrizni kell a vestibularis és a hallásfunkciókat. Kerülni kell az egyéb ototoxikus anyagok egyidejű vagy egymást követő alkalmazását. Infúzióval összefüggő reakciók A gyors bólusban (pl. néhány perc alatt) történő beadás súlyos hypotoniát (beleértve a sokkot és ritkán a szívmegállást is), valamint hisztaminszerű reakciót és maculopapulosus vagy erythemás bőrkiütéseket (ún. "red man szindróma" vagy "red neck szindróma") okozhat. A vankomicint a gyors infúzió-beadással kapcsolatos reakciók elkerülése érdekében lassan, hígított (2,5-5,0 mg/ml) infúzióban kell beadni, legfeljebb 10 mg/perces sebességgel, és legalább 60 perc alatt. Az infúzió leállítása rendszerint azonnal megszünteti ezeket a reakciókat. Az infúzióbeadással összefüggő reakciók (hypotonia, bőrpír, erythema, urticaria és pruritus) gyakorisága nő anesztetikumok egyidejű alkalmazása esetén (lásd 4.5 pont). Ez csökkenthető, ha az anesztézia megkezdése előtt a vankomicint legalább 60 perces infúzióban adják be. Bőrt érintő, súlyos mellékhatások Bőrt érintő, súlyos mellékhatásokat, köztük Stevens-Johnson-szindrómát (SJS), toxicus epidermalis necrolysist (TEN), eosinophiliával és szisztémás tünetekkel járó gyógyszerreakciót (DRESS-szindróma) és akut generalizált exanthemás pustulosist (AGEP) jelentettek a vankomicin alkalmazásával kapcsolatban, amelyek életveszélyesek vagy halálos kimenetelűek is lehetnek (lásd 4.8 pont). Ezen reakciók többsége a vankomicin-kezelés megkezdése után néhány napon belül, de legkésőbb nyolc héten belül jelentkezett. A gyógyszer rendelésekor tájékoztatni kell a betegeket a súlyos bőrreakciók jeleiről és tüneteiről, és ezek kialakulását szorosan monitorozni kell. Amennyiben ilyen reakciók kialakulására utaló jeleket vagy tüneteket észlelnek, a vankomicin-kezelést azonnal le kell állítani, és mérlegelni kell másik terápiás lehetőség alkalmazását. Ha a betegnél a vankomicin alkalmazásakor bőrt érintő, súlyos mellékhatás jelentkezik, akkor ez a beteg soha többé nem kezelhető vankomicinnel. Az alkalmazás helyén fellépő reakciók Fájdalom és thrombophlebitis - amely esetenként súlyos fokú lehet - számos betegnél előfordulhat, akik a vankomicint infúzióban kapják. A thrombophlebitis gyakorisága és súlyossága csökkenthető, ha a hatóanyagot lassan, hígított formában (lásd 4.2 pont) alkalmazzák és az infúzió beadásának helyét rendszeresen változtatják. A vankomicin intrathecalis (lumbalis vagy ventricularis) alkalmazásának biztonságossága és hatékonysága nem igazolt. Nephrotoxicitás A vankomicint kellő körültekintéssel kell alkalmazni veseelégtelenségben szenvedő betegeknél, beleértve az anuriás betegeket is, mivel a toxikus hatások kialakulásának kockázata tartósan magas vérkoncentrációk esetén jelentősen megnő. A toxicitás kockázatát a magas vérkoncentráció, illetve a hosszú ideig tartó terápia jelentősen megnöveli. Rendszeresen ellenőrizni kell a vankomicin vérszintjét nagy dózisok és hosszú távú alkalmazás esetén, különösen veseelégtelenségben vagy halláskárosodásban szenvedő betegeknél, továbbá nephrotoxikus vagy ototoxikus gyógyszerekkel történő egyidejű alkalmazás esetén (lásd 4.2 és 4.5 pontok). Szembetegségek Nem engedélyezett a vankomicin intracameralis vagy intravitrealis alkalmazása, beleértve az endophtalmitis megelőzését is. Egyedi esetekben haemorrhagiás occlusiv retinalis vasculitist (HORV) - beleértve a végleges látásvesztést is - figyeltek meg a vankomicin cataracta-műtét alatti vagy utáni, intracameralis vagy intravitrealis alkalmazását követően. Gyermekek és serdülők Az intravénás alkalmazás gyermekekre és serdülőkre vonatkozó jelenlegi ajánlásainak megfelelő alkalmazás - különösen a 12 évesnél fiatalabb gyermekek esetében - sok esetben a vankomicin szubterápiás szintjéhez vezethet. A nagyobb adagban alkalmazott vankomicin biztonságosságát azonban nem állapították meg, és a 60 mg/ttkg/nap-ot meghaladó dózisok nem ajánlhatók általánosan. Koraszülötteknél és csecsemőknél a vesék éretlensége és a vankomicin szérumkoncentrációjának esetleges emelkedése miatt a vankomicin csak kellő óvatossággal alkalmazható. Ennek megfelelően ilyen esetben a vankomicin vérkoncentrációinak szoros monitorozása szükséges. Gyermekeknél vankomicin és anesztetikumok egyidejű alkalmazása erythemával, hisztaminszerű bőrvörösödéssel és anafilaxiás reakciókkal volt összefüggésbe hozható. Ugyanakkor a nefrotoxikus szerekkel, például aminoglikozid antibiotikumokkal, nem-szteroid gyulladásgátlókkal (pl. ibuprofén a ductus arteriosus záródásához) vagy az amfotericin B-vel történő egyidejű alkalmazása fokozza a nephrotoxicitás kockázatát (lásd 4.5 pont), ezért fontos a vankomicin-szérumszint és a vesefunkció monitorozása. Alkalmazás időseknél Az életkor előrehaladtával a glomerulus filtrációs ráta természetes csökkenése a vankomicin-szérumkoncentrációk emelkedését eredményezheti, ha a dózist nem állítják be megfelelően (lásd 4.2 pont). Gyógyszerkölcsönhatások anesztetikumokkal Az anesztetikumok által kiváltott szívizom-depressziót a vankomicin súlyosbíthatja. Anesztézia alatt a dózist megfelelően hígított oldat formájában, lassan kell beadni, szoros cardialis monitorozás mellett. A testhelyzet-változtatásokat kerülni kell az infúzió beadásának végéig, hogy lehetőség legyen a poszturális beállításra (lásd 4.5 pont). Pseudomembranosus enterocolitis Súlyos perzisztáló hasmenés esetén mérlegelni kell az esetlegesen életveszélyes pseudomembranosus colitis lehetőségét (lásd 4.8 pont). Hasmenés elleni gyógyszerek alkalmazása tilos! Superinfectio A vankomicin elhúzódó alkalmazása a hatóanyagra nem érzékeny mikroorganizmusok elszaporodásához vezethet. A beteg gondos megfigyelése elengedhetetlen. Megfelelő intézkedéseket kell tenni, ha a kezelés alatt felülfertőzés következik be. Per os alkalmazás A vankomicin intravénás alkalmazása nem hatásos Clostridioides difficile-fertőzés esetén. Ebben az indikációban a vankomicint per os kell alkalmazni. A Clostridioides difficile kolonizációjának vagy toxinjának vizsgálata nem ajánlott 1 évesnél fiatalabb gyermekeknél a tünetmentes kolonizáció magas aránya miatt, kivéve, ha súlyos hasmenés áll fenn a stasis kockázati tényezőivel, mint pl. Hirschsprung-kór, operált analis atresia vagy egyéb súlyos motilitászavar. Minden esetben keresni kell az alternatív etiológiákat, és meg kell győződni a Clostridioides difficile által okozott enterocolitis fennállásáról. A szisztémás felszívódás lehetősége Az abszorpció fokozott lehet a bélnyálkahártya gyulladásos betegségei esetén vagy a Clostridioides difficile által okozott pseudomembranosus colitisben. Az ilyen betegeknél fennáll a nemkívánatos hatások kockázata, különösen, ha egyidejűleg veseműködési zavar is fennáll. Minél súlyosabb a veseműködési zavar, annál nagyobb a vankomicin parenterális alkalmazásából fakadó mellékhatások kockázata. A vankomicin szérumkoncentrációját monitorozni kell a bélnyálkahártya-gyulladásos betegségben szenvedő betegeknél. Nephrotoxicitás A vesefunkció rendszeres ellenőrzése szükséges a veseműködési zavarban szenvedő betegek kezelésekor, illetve azoknál, akik egyidejűleg aminoglikozidot vagy egyéb nefrotoxikus gyógyszereket kapnak. Ototoxicitás A rendszeres hallásvizsgálat hasznos lehet az ototoxicitás kockázatának minimalizálásához a hallásvesztéssel élő betegeknél, illetve azoknál, akik egyidejűleg ototoxikus hatású gyógyszert, például aminoglikozidot kapnak. Kölcsönhatások bélmotilitás-gátlókkal és protonpumpagátlókkal Kerülni kell a motilitásgátlók alkalmazását, és felül kell vizsgálni a protonpumpagátlók alkalmazását. Gyógyszerrezisztens baktériumok kialakulása A vankomicin per os alkalmazása növeli a vankomicin-rezisztens Enterococcus-populáció kialakulásának kockázatát a gastrointestinalis traktusban. Emiatt a per os vankomicin körültekintő alkalmazása javasolt. 4.7 A készítmény hatásai a gépjárművezetéshez és a gépek kezeléséhez szükséges képességekre A gyógyszer sajátos alkalmazási területéből adódóan a kezelés ideje alatt a gépjárművezetés, veszélyes gépek kezelése nem lehetséges. 4.9 Túladagolás Tüneti kezelés ajánlott, a glomerulusfiltráció fenntartásával. A vankomicin dialízissel nehezen távolítható el. A hemofiltráció és hemoperfúzió poliszulfon gyantával megnöveli a vankomicin clearance értékét. Kölcsönhatás4.5 Gyógyszerkölcsönhatások és egyéb interakciók Vankomicin és egyéb potenciálisan neurotoxikus és/vagy nephrotoxikus gyógyszerek, mint amfotericin B, aminoglikozidok, bacitracin, polimixin B, kolisztin, viomicin, ciszplatin, piperacillin/tazobaktám egyidejű vagy egymás utáni lokális vagy szisztémás alkalmazása, ha indokolt, szigorú ellenőrzést kíván (lásd 4.4 pont). Vankomicin és anesztetikumok egyidejű alkalmazása erythemát, hisztamin felszabaduláshoz hasonló bőrpírt és anafilaktoid reakciót okozhat. Ez csökkenthető, ha a vankomicint 60 perc alatt, az anesztézia megkezdése előtt adják be. Klinikai jelentőségű szinergizmus áll fenn in vitro a vankomicin és az aminoglikozidok között számos Staphylococcus aureus törzzsel, a D-csoportú Streptococcusok nem Enterococcus tagjaival, az Enterococcusokkal és a Streptococcus speciesekkel (viridans csoport) szemben. Vankomicin és rifampicin között is szinergizmust észleltek S. epidermidis-szel szemben. 6.2 Inkompatibilitások A vankomicin oldatok savas kémhatásúak, ami a kicsapódást meggátolja, ezért alkalikus oldatokkal nem szabad összekeverni. Mellékhatás4.8 Nemkívánatos hatások, mellékhatások A biztonságossági profil összefoglalása A leggyakoribb mellékhatások a flebitisz, a pszeudo-allergiás reakciók és a felsőtest kipirulása ("red-neck szindróma"), ami az intravénás vankomicin infúzió túl gyors beadásával függ össze. A vankomicin elhanyagolható mértékben szívódik fel a gasztrointesztinális rendszerből. Súlyos bélnyálkahártya-gyulladás esetén azonban, különösen, ha veseelégtelenség is fennáll, kialakulhatnak olyan mellékhatások, amelyek a vankomicin parenterális alkalmazásakor fordulnak elő. Bőrt érintő, súlyos mellékhatásokat, köztük Stevens-Johnson-szindrómát (SJS), toxicus epidermalis necrolysist (TEN), valamint eosinophiliával és szisztémás tünetekkel járó gyógyszerreakciót (DRESS-szindróma) és akut generalizált exanthemás pustulosist (AGEP) jelentettek a vankomicin alkalmazásával kapcsolatban (lásd 4.4 pont). A mellékhatások táblázatos felsorolása A gyakorisági csoportokon belül a mellékhatások súlyosságuk szerint csökkenő sorrendben szerepelnek. A mellékhatások a MedDRA terminológiának megfelelően és szervrendszerek (system organ class, SOC) szerint kerülnek felsorolásra: nagyon gyakori (? 1/10) gyakori (? 1/100 - < 1/10), nem gyakori (? 1/1000 - <1/100), ritka (? 1/10000 - < 1/1000), nagyon ritka (?1/10000), nem ismert (a gyakoriság a rendelkezésre álló adatokból nem állapítható meg) Szervrendszeri kategóriák Gyakoriság Mellékhatások Vérképzőszervi és nyirokrendszeri betegségek és tünetek Ritka Reverzibilis neutropenia1, agranulocytosis, eosinophilia, thrombocytopenia, pancytopenia. Immunrendszeri betegségek és tünetek Ritka Túlérzékenységi reakciók, anaphylactoid reakciók2 A fül és az egyensúly-érzékelő szerv betegségei és tünetei Nem gyakori Átmeneti vagy tartós hallásvesztés4 Ritka Vertigo, tinnitus3, szédülés Szívbetegségek és a szívvel kapcsolatos tünetek Nagyon ritka Szívmegállás Érbetegségek és tünetek Gyakori Vérnyomáscsökkenés Ritka Vasculitis Légzőrendszeri, mellkasi és mediastinalis rendellenességek Gyakori Dyspnoe, stridor Emésztőrendszeri betegségek és tünetek Ritka Hányinger Nagyon ritka Pseudomembranosus enterocolitis Nem ismert Hányás, hasmenés A bőr- és a bőr alatti szövet betegségei és tünetei Gyakori A felsőtest kipirulása ("red-man szindróma"), exanthema és nyálkahártya-gyulladás, pruritus, urticaria Nagyon ritka Exfoliativ dermatitis, Stevens-Johnson-szindróma, lineáris IgA bullosus dermatosis5, toxicus epidermalis necrolysis (TEN) Nem ismert DRESS szindróma (Drug Reactions with Eosinophilia and Systemic Symptoms - eosinophiliával és szisztémás tünetekkel járó gyógyszerreakciók). AGEP (Acute generalised exanthematous pustulosis - akut generalizált exanthemás pustulosis Vese- és húgyúti betegségek és tünetek Gyakori Veseelégtelenség, ami főként a szérum-kreatinin- vagy szérum-karbamid- koncentráció emelkedésében nyilvánul meg Ritka Interstitialis nephritis, akut veseelégtelenség Nem ismert Akut tubularis necrosis Általános tünetek, az alkalmazás helyén fellépő reakciók Gyakori Phlebitis, felsőtest és arc kipirulása Ritka Gyógyszerláz, hidegrázás, a mellkasi és hátizmok fájdalma és görcse. A kiválasztott mellékhatások leírása 1A reverzibilis neutropenia általában egy vagy több héttel az intravénás kezelés kezdete után, vagy 25 g-ot meghaladó összdózis alkalmazása után jelentkezik. 2A gyorsan adott infúzió alatt vagy közvetlenül utána anafilaxiás /anafilaktoid reakciók következhetnek be, beleértve a sípoló légzést is. Ezek a reakciók a kezelés leállítása után rendszerint 20 perc-2 óra közötti időtartamon belül enyhülnek (lásd 4.2 és 4.4 pont). Intramuszkuláris injekció után nekrózis léphet fel. 3A tinnitus jelentkezése, amely a süketség előjele is lehet, indokolja a kezelés megszakítását. 4Ototoxicitást elsősorban olyan betegeknél jelentettek, akik nagy dózist vagy egyidejűleg más ototoxikus gyógyszereket is kaptak, például aminoglikozidot, illetve azoknál, akik veseműködése vagy hallása már korábban is csökkent volt. 5Ha hólyagos bőrelváltozás gyanúja merül fel, a kezelést le kell állítani és bőrgyógyász szakorvos véleményét kell kikérni. Gyermekek és serdülők A gyermekekre és serdülőkre, illetve a felnőttekre vonatkozó biztonságossági profil általában összhangban van. Nephrotoxicitásról gyermekeknél is beszámoltak, rendszerint más nefrotoxikus gyógyszerekkel, például aminoglikozidokkal együtt alkalmazva. Feltételezett mellékhatások bejelentése A gyógyszer engedélyezését követően lényeges a feltételezett mellékhatások bejelentése, mert ez fontos eszköze annak, hogy a gyógyszer előny/kockázat profilját folyamatosan figyelemmel lehessen kísérni. Az egészségügyi szakembereket kérjük, hogy jelentsék be a feltételezett mellékhatásokat a hatóság részére az V. függelékben található elérhetőségek valamelyikén keresztül. Farmakológia5. FARMAKOLÓGIAI TULAJDONSÁGOK 5.1 Farmakodinámiás tulajdonságok Farmakoterápiás csoport: Egyéb antibakteriális szerek ATC-kód: J01X A01 Hatásmechanizmus A vankomicin triciklusos glikopeptid antibiotikum, amely az érzékeny baktérium sejtfalának bioszintézisét gátolja azáltal, hogy nagy affinitással kötődik a sejtfal prekurzor egységének D-alanil-D-alanin végéhez. A gyógyszer az osztódó mikroorganizmusokra baktericid hatású. Ezenkívül károsítja a bakteriális sejtmembrán permeabilitását és a ribonukleinsav szintézist. Farmakokinetikai/farmakodinámiás összefüggés A vankomicin hatása koncentrációtól független. A hatásosságot előrejelző elsődleges paraméter a koncentráció-idő görbe alatti terület (AUC) és a célorganizmusra vonatkozó minimális gátló koncentráció (MIC) hányadosa. In vitro, állatkísérletes és korlátozott humán adatok alapján a vankomicin klinikai hatásosságának biztosításához szükséges PK/PD célérték a 400 AUC/MIC arány. Amikor a MIC > 1,0 mg/l ennek a célértéknek az eléréséhez a felső tartományba tartozó dózis alkalmazása és magas mélyponti szérumkoncentráció (15-20 mg/l) elérése szükséges (lásd 4.2 pont). Rezisztencia mechanizmus A glikopeptidekkel szembeni szerzett rezisztencia az Enterococcusok között a leggyakoribb, és azoknak a különböző van génkomplexek beépülésén alapul, amelyek módosítják a vankomicinhez gyengén kötődő D-alanil-D-laktáttá vagy D-alanil-D-szerinné alakuló D-alanil-D-alanin célpontot. Egyes országokban nő a rezisztens esetek száma, főleg az Enterococcusoknál; az Enterococcus faecium multirezisztens törzsei különösen aggasztóak. Van gének ritkán találhatók a Staphylococcus aureus-ban, ahol a sejtfal szerkezetében bekövetkező változások "mérsékelt" érzékenységet eredményeznek, amely gyakran heterogén. Úgyszintén beszámoltak a meticillin-rezisztens Staphylococcus-törzsekről (MRSA) csökkent vankomicin-érzékenységgel. A Staphylococcus vankomicin-érzékenységének csökkenésének, illetve rezisztenciájának mechanizmusa mechanizmusa nem tisztázott. Számos genetikai elem és több mutáció szükséges ehhez. Nincs keresztrezisztencia a vankomicin és az egyéb csoportokba tartozó antibiotikumok között. Előfordult keresztrezisztencia más glikopeptid antibiotikumokkal, mint amilyen a teikoplanin. A kezelés során kialakuló szekunder rezisztencia ritka. Szinergizmus Vankomicin és egy aminoglikozid antibiotikum kombinációja szinergista hatású számos Staphylococcus aureus-törzzsel, nem Enterococcus D csoportú Streptococcusokkal, Enterococcusokkal és a Streptococcus viridans csoporttal szemben. Vankomicin és egy cefalosporin kombinációja szinergista hatást gyakorol egyes oxacillin-rezisztens Staphylococcus epidermidis-törzsekre, míg a vankomicin-rifampicin kombináció szinergista hatásúnak bizonyult a Staphylococcus epidermidis, illetve részben szinergista hatásúnak néhány Staphylococcus aureus-törzzsel szemben. Mivel a vankomicin és a cefalosporin kombinációnak antagonista hatása is lehet egyes Staphylococcus epidermidis-törzsekkel szemben, valamint rifampicinnel kombinációban néhány Staphylococcus aureus-törzzsel szemben, ezért hasznos lehet a szinergizmus előzetes vizsgálata. A baktériumkultúrákból mintákat kell venni, hogy azonosítható legyen a kiváltó kórokozó, és meg lehessen határozni a vankomicinnel szembeni érzékenységét. Érzékenységi határértékek A vankomicin olyan Gram-pozitív baktériumokkal szemben hatásos, amilyen például a Staphylococcusok, a Streptococcusok, az Enterococcusok, a Streptococcus pneumoniae és Clostridium-fajok. A Gram-negatív baktériumok rezisztensek a vankomicinre. A szerzett rezisztencia prevalenciája az egyes fajok esetében földrajzilag és időben eltérő lehet, ezért ajánlott beszerezni a rezisztenciaviszonyokra vonatkozó helyi adatokat, különösen súlyos fertőzések kezelésekor. Szükség esetén szakértői véleményt kell kérni, ha a rezisztencia lokális prevalenciája olyan, hogy a készítmény alkalmazása bizonyos típusú fertőzéseknél megkérdőjelezhető. Ezek az adatok csak hozzávetőleges iránymutatást adnak arra vonatkozóan, hogy a mikroorganizmusok érzékenyek-e a vankomicinre. A minimális gátló koncentrációt (MIC) határértékeit az EUCAST (European Committee on Antimicrobial Susceptibility testing) állapította meg az alábbiak szerint: Patogén Érzékeny Rezisztens Staphylococcus aureus1 ? 2 mg/l > 2 mg/l Koaguláz-negatív Staphylococcusok1 ? 4 mg/l > 4 mg/l Enterococcus spp. ? 4 mg/l > 4 mg/l Streptococcus spp. (A, B, C, G csoportok) ? 2 mg/l > 2 mg/l Streptococcus pneumoniae ? 2 mg/l > 2 mg/l Gram-pozitív anaerob patogének ? 2 mg/l > 2 mg/l 1A S. aureus a vankomicin 2 mg/l-es MIC-értékénél a vad típusra jellemző megoszlás határán található, így a klinikai válasz csökkent lehet. Gyakran érzékenynek bizonyuló fajok Gram-pozitív kórokozók Enterococcus faecalis Staphylococcus aureus Meticillin-rezisztens Staphylococcus aureus Koaguláz-negatív Staphylococcusok Streptococcus spp. Streptococcus pneumoniae Enterococcus spp. Staphylococcus spp. Anaerob fajok Clostridium spp. kivéve Clostridium innocuum Eubacterium spp. Peptostreptococcus spp. Azon fajok, amelyek esetében gondot okozhat a szerzett rezisztencia Enterococcus faecium Öröklötten rezisztensek Minden Gram-negatív baktérium Gram-pozitív aerob fajok Erysipelothrix rhusiopathiae Heterofermentatív Lactobacillus Leuconostoc spp Pediococcus spp. Anaerob fajok Clostridium innocuum A vankomicinnel szembeni rezisztencia megjelenése kórházanként eltérő, ezért kapcsolatba kell lépni a helyi mikrobiológiai laboratóriummal a releváns helyi információkért. 5.2 Farmakokinetikai tulajdonságok Felszívódás A vankomicint a szisztémás fertőzések kezelésére intravénásan alkalmazzák. Normál veseműködésű betegeknél a 60 perc alatt beadott infúzióban ismételten alkalmazott 1 g (15 mg/ttkg) intravénás vankomicin közvetlenül a gyógyszer beadása után megközelítőleg 50-60 mg/l, az infúzió leállítása után 2 óra elteltével 20-25 mg/l, 11 óra elteltével 5-10 mg/l átlagos plazmakoncentrációkat eredményezett. Az ismételt adagolás mellett elért plazmaszintek hasonlók ahhoz, amit egyszeri alkalmazás után mértek. A vankomicin általában nem szívódik fel a keringésbe per os alkalmazást követően. Az abszorpció azonban per os alkalmazás esetén is végbemehet a (pseudomembranosus) colitis esetén. Ez a vankomicin felhalmozódásához vezethet, ha a betegnél előzetesen vesekárosodás is fennállt. Eloszlás A testfelületre számított eloszlási térfogat kb. 60 l/1,73 m2 felület. A vankomicin 10-100 mg/l-es szérumkoncentráció esetén megközelítőleg 30-55%-ban kötődik a plazmafehérjékhez, ultrafiltrációval mérve. A vankomicin átjut a placentán és bejut a köldökzsinórvérbe. Nem gyulladt agyhártyák esetén a vankomicin csupán kismértékben jut át a vér-agy gáton. Biotranszformáció A gyógyszer csak kismértékben metabolizálódik. Parenterális beadás után szinte teljes mértékben a mikrobiológiailag aktív formában választódik ki (kb. 75-90% 24 óra alatt) a vesén át, glomerulusfiltrációval. Elimináció A vankomicin eliminációs felezési ideje 4-6 óra az ép veseműködésű betegeknél, és 2,2-3 óra gyermekeknél. A plazma-clearance körülbelül 0,058 l/ttkg/óra, a vese-clearance körülbelül 0,048 l/ttkg/óra. Az első 24 órában a vankomicin beadott dózisának körülbelül 80%-a választódik ki glomeruláris filtrációval a vizeletbe. A veseműködés romlása lassítja a vankomicin kiválasztását. Veseműködés hiánya esetén a felezési idő 7,5 nap. A vankomicin ototoxicitása miatt ilyen esetekben indokolt a plazmakoncentráció monitorozása. A biliaris kiválasztás jelentéktelen (kevesebb, mint a dózis 5%-a). Bár a vankomicint a hemodialízissel vagy a peritoneális dialízissel nem lehet hatékonyan eltávolítani, beszámoltak a vankomicin-clearance növekedéséről hemoperfúzió és hemofiltráció során. Per os alkalmazás után a beadott dózisnak csak egy része ürül a vizelettel. Ezzel ellentétben a vankomicint nagy koncentrációban mutatták ki a székletben (>3100 mg/ttkg a napi 2 g-os adag mellett). Linearitás/nonlinearitás A vankomicin koncentrációja általában arányosan emelkedik a dózis növelésével. A plazmakoncentráció többszörös dózis esetén hasonló az egyszeri alkalmazáskor tapasztalt értékhez. Különleges betegcsoportok Vesekárosodás A vankomicin elsődlegesen a glomerulusfiltrációval ürül ki. Károsodott vesefunkció esetén a vankomicin terminális eliminációs felezési ideje megnyúlik, és a teljestest-clearance lecsökken. Következésképpen az optimális dózist a 4.2. Adagolás és alkalmazás pontban meghatározott ajánlások alapján kell kiszámítani. Májkárosodás A vankomicin farmakokinetikája nem változik májkárosodásban szenvedő betegeknél. Terhesség Terhes nőknél a terápiás szérumkoncentrációk eléréséhez szignifikánsan nagyobb adagra lehet szükség (lásd 4.6 pont). Túlsúlyos betegek A vankomicin eloszlása túlsúlyos betegeknél megváltozhat a megnövekedett eloszlási térfogat, a vese-clearance és a plazmafehérjékhez való kötődés lehetséges változásai miatt. A vankomicin szérumkoncentrációja ezekben a betegcsoportokban meghaladta az egészséges férfiaknál várható értéket (lásd 4.2 pont). Gyermekes és serdülők A vankomicin farmakokinetikája jelentős interindividuális variabilitást mutatott a koraszülöttek és az érett újszülöttek esetében. Újszülötteknél intravénás alkalmazás után a vankomicin eloszlási térfogata 0,38 és 0,97 l/ttkg között változik, ami hasonló a felnőttek értékeihez, míg a clearance 0,63 és 1,4 ml/ttkg/perc között változik. A felezési idő 3,5 és 10 óra között változik, és hosszabb a felnőtteknél mért értéknél, ami megfelel az újszülöttekre jellemző alacsonyabb clearance-értéknek. Csecsemőknél és idősebb gyermekeknél az eloszlási térfogat 0,26 és 1,05 l/ttkg között mozog, míg a clearance 0,33-1,87 ml/ttkg/perc. 5.3 A preklinikai biztonságossági vizsgálatok eredményei Bár karcinogenitásra vonatkozóan hosszú időtartamú állatkísérletes adatok jelenleg nem állnak rendelkezésre, a standard laboratóriumi kísérletek nem utaltak mutagen hatásra. Fertilitással kapcsolatos vizsgálati eredmények még nem ismeretesek. Csomagolás6.5 Csomagolás típusa és kiszerelése Vancocin 500 mg por oldatos infúzióhoz vagy belsőleges oldathoz 1 × 505 mg, ill. 25 × 505 mg töltettömegű, kék színű PP védőkupakkal ellátott, butilgumi-dugóval és rollnizott alumínium kupakkal lezárt színtelen üveg, dobozban. 1 db vagy 25 db üveg dobozban. Vancocin 1 g por oldatos infúzióhoz vagy belsőleges oldathoz 1 × 1,01 g, ill. 25 × 1,01 g töltettömegű, kék színű PP védőkupakkal ellátott, butilgumi-dugóval és rollnizott alumínium kupakkal lezárt, színtelen üveg, dobozban. 1 db vagy 25 db üveg dobozban. 6.6 A megsemmisítésre vonatkozó különleges óvintézkedések és egyéb, a készítmény kezelésével kapcsolatos információk Az infúziós oldat készítése: Intermittáló infúzió az alkalmazás javasolt módja. Az 500 mg-os üveg tartalmát felhasználás előtt 10 ml injekcióhoz való vízben, az 1 g-os üveg tartalmát 20 ml injekcióhoz való vízben kell feloldani. Az ily módon elkészített törzsoldatot 14 napig lehet hűtőszekrényben tárolni. További hígítás (5 mg/ml) szükséges a következő útmutató szerint: az 500 mg vankomicint tartalmazó 10 ml vizes oldatot minimum 100 ml, az 1 g vankomicint tartalmazó 20 ml vizes oldatot minimum 200 ml izotóniás nátrium-klorid infúzióhoz vagy 5%-os glükóz infúzióhoz kell adni. Elkészítés után az anyag hűtőszekrényben 14 napig hatáscsökkenés nélkül tárolható. A vankomicin vizes oldata az alábbi infúziós oldatokban is hígítható: 5%-os glükóz és 0,9% nátrium-klorid Ringer-laktát oldat; Ringer-laktát és 5%-os glükóz; Ringer-acetát oldat. Az infúziót legalább 60 percig tartó iv. infúzióban kell beadni, és megfelelő időközönként megismételni. 5 mg/ml-nél töményebb vankomicin oldatok alkalmazása nem javallt, de kivételesen, ha a folyadékbevitel megszorítása szükséges, akkor ennél nagyobb koncentrációban (max. 10 mg/ml) is alkalmazható, bár ez növelheti a vankomicin infúziós adagolásával kapcsolatba hozható szövődmények veszélyét. Infúziós oldatban a vankomicin hűtőszekrényben 96 óráig tárolható. Beadás előtt a parenterális készítményt meg kell nézni esetleges kicsapódás vagy elszíneződés szempontjából. Megjegyzés: ? (egy kereszt) Osztályozás: II./3 csoport Korlátozott érvényű orvosi rendelvényhez kötött, az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. Törvény 3. §-ának ga) pontja szerinti rendelőintézeti járóbeteg-szakellátást vagy fekvőbeteg-szakellátást nyújtó szolgáltatók által biztosított körülmények között alkalmazható gyógyszer (I). 6.4 Különleges tárolási előírások Legfeljebb 25 °C-on tárolandó. A feloldott gyógyszerre vonatkozó tárolási előírásokat lásd a 6.3 pontban. 6.3 Felhasználhatósági időtartam 2 év. Steril, injekcióhoz való vízzel történő elkészítés után: 14 nap hűtőszekrényben (2-8 °C) tárolva. 7. A FORGALOMBA HOZATALI ENGEDÉLY JOGOSULTJA Onkogen Kft. 1037 Budapest, Bécsi út 77-79. 8. A FORGALOMBA HOZATALI ENGEDÉLY SZÁMA OGYI-T- 363/01 25× (Vancocin 500 mg por oldatos infúzióhoz vagy belsőleges oldathoz) OGYI-T- 363/02 1× (Vancocin 500 mg por oldatos infúzióhoz vagy belsőleges oldathoz) OGYI-T- 363/03 25× (Vancocin 1 g por oldatos infúzióhoz vagy belsőleges oldathoz) OGYI-T- 363/04 1× (Vancocin 1 g por oldatos infúzióhoz vagy belsőleges oldathoz) 9. A FORGALOMBA HOZATALI ENGEDÉLY ELSŐ KIADÁSÁNAK/ MEGÚJÍTÁSÁNAK DÁTUMA A forgalomba hozatali engedély első kiadásának dátuma: 1961. február 2. (Vancocin 500 mg) / 1996. november 22. (Vancocin 1 g) A forgalomba hozatali engedély legutóbbi megújításának dátuma: 2010. augusztus 10. 10. A SZÖVEG ELLENŐRZÉSÉNEK DÁTUMA 2021. március 7. 16 OGYÉI/5550/2021 OGYÉI/5551/2021 Várandósság,szopt.4.6 Termékenység, terhesség és szoptatás Terhesség esetén biztonságos alkalmazása nem bizonyított, ezért terhes nőknél az előny/kockázat arányt alaposan mérlegelni kell. Állatkísérletekben az ajánlott maximális humán dózisnak megfelelő nagyságrendben adagolva teratogén hatás, vagy a magzati fejlődést kedvezőtlenül befolyásoló hatás nem volt igazolható. Terhes nőknél a 2. vagy 3. trimeszterben kis esetszámban alkalmazott vankomicin nem okozott az újszülöttekben egyértelmű hallás- vagy vesekárosodást, bár a vankomicin az umbilicalis vérben kimutatható. Humán teratogen hatásra vonatkozó adatok nem állnak rendelkezésre. Szoptatás: A vankomicin kiválasztódik az anyatejbe, ezért óvatosságra van szükség szoptató anyák vankomicin kezelésekor. Tekintettel a lehetséges mellékhatásokra, mérlegelni kell az anya állapota alapján a szoptatás leállítását vagy esetleg a gyógyszer alkalmazásának abbahagyását. | 
