Alkalmazási elôirat
Gyógyszerforma3. GYÓGYSZERFORMA Filmtabletta. Laresin 10 mg filmtabletta: Fehér, kerek, mindkét oldalán domború felületű, jellemző illatú, egyik oldalán mélynyomású "C13"jelöléssel ellátott filmbevonatú tabletta. Laresin 20 mg filmtabletta: Fehér, kerek, mindkét oldalán domború felületű, jellemző illatú, egyik oldalán mélynyomású "C14"jelöléssel ellátott filmbevonatú tabletta. Laresin 40 mg filmtabletta: Fehér, ovális, mindkét oldalán domború felületű, jellemző illatú, egyik oldalán mélynyomású "C15"jelöléssel ellátott filmbevonatú tabletta. 4. KLINIKAI JELLEMZŐK GyártóMenarini International Operations Luxembourg SA Hatóanyag2. MINŐSÉGI ÉS MENNYISÉGI ÖSSZETÉTEL Laresin 10 mg filmtabletta: 10 mg olmezartán-medoxomilt tartalmaz filmtablettánként. Laresin 20 mg filmtabletta: 20 mg olmezartán-medoxomilt tartalmaz filmtablettánként. Laresin 40 mg filmtabletta: 40 mg olmezartán-medoxomilt tartalmaz filmtablettánként. Ismert hatású segédanyagok: Laresin 10 mg filmtabletta: 61,6 mg laktóz-monohidrátot tartalmaz filmtablettánként. Laresin 20 mg filmtabletta: 123,2 mg laktóz-monohidrátot tartalmaz filmtablettánként. Laresin 40 mg filmtabletta: 246,4 mg laktóz-monohidrátot tartalmaz filmtablettánként. A segédanyagok teljes listáját lásd a 6.1 pontban. Segédanyag6.1 Segédanyagok felsorolása Tablettamag: Magnézium-sztearát, Hidroxipropilcellulóz, Mikrokristályos cellulóz, Kismértékben szubsztituált hidroxipropilcellulóz, Laktóz-monohidrát. Filmbevonat: Titán-dioxid (E 171), Talkum, Hipromellóz 2910. Javallat4.1 Terápiás javallatok Essentialis hypertonia kezelése felnőttekben. Hypertonia kezelése gyermekekben és serdülőkben 6 éves kortól legfeljebb 18 éves korig. Adagolás4.2 Adagolás és alkalmazás Adagolás Felnőttek Az olmezartán-medoxomil kezdeti ajánlott adagja napi egyszeri 10 mg. Olyan betegek esetében, akiknek a vérnyomását ez az adag nem kontrollálja megfelelően, az olmezartán-medoxomil dózisát napi egyszeri 20 mg-ra lehet emelni, ami az optimális adag. Ha további vérnyomáscsökkentésre van szükség, az olmezartán-medoxomil dózisát legfeljebb napi 40 mg-ra lehet emelni, illetve hidroklorotiazid-kezelést lehet mellé rendelni. Az olmezartán-medoxomil magas vérnyomást csökkentő hatását általában a terápia kezdetét követő 2 héten belül lehet tapasztalni, míg a maximális hatás kb. 8 héttel a terápia megkezdését követően alakul ki. Ezt tudni kell, amikor bármely beteg esetében az adagolás megváltoztatását tervezzük. Idősek (65 éves vagy idősebb): Általában nem szükséges az adagolás módosítása időskorú emberek esetében (lásd lent a javasolt adagolást vesekárosodás esetén). Ha a maximális 40 mg/nap adagig történő titrálás szükséges, a vérnyomás szoros monitorozása elengedhetetlen. Vesekárosodás Enyhe, illetve közepesen súlyos vesekárosodásban (kreatinin-clearance 20-60 ml/perc) a maximális adag 20 mg olmezartán-medoxomil naponta egyszer, mivel a magasabb dózisokra vonatkozóan kevés tapasztalat áll rendelkezésre e betegcsoportnál. Az olmezartán-medoxomil alkalmazása súlyos vesekárosodásban (kreatinin-clearance < 20 ml/perc) nem javasolt, mivel csak korlátozott mennyiségű tapasztalat áll rendelkezésre ezzel a betegcsoporttal kapcsolatban (lásd 4.4 és 5.2 pont). Májkárosodás Nem szükséges az adagolási javaslat módosítása enyhe májkárosodás esetén. Közepesen súlyos májkárosodásban szenvedő betegek esetén 10 mg olmezartán-medoxomil napi egyszeri adagolása javasolt, és a maximális napi dózis nem haladhatja meg a 20 mg-ot napi egyszeri adagban. Diuretikumokat és/vagy más antihipertenzív szereket is szedő, májkárosodásban szenvedő betegek vérnyomásának és vesefunkciójának szoros monitorozása szükséges. Súlyos májkárosodásban szenvedő betegek esetében nincsen tapasztalat az olmezartán-medoxomillal, ezért alkalmazása nem javasolt ebben a betegcsoportban. (lásd 4.4 és 5.2 pontok). Az olmezartán-medoxomil nem alkalmazható epevezeték-elzáródásban szenvedő betegek esetén (lásd 4.3 pont). Gyermekek és serdülők Gyermekek és serdülők 6 éves kortól legfeljebb 18 éves korig: Az olmezartán-medoxomil kezdeti ajánlott adagja 6 éves kortól legfeljebb 18 éves korig napi egyszer 10 mg. Olyan gyermekek esetében, akiknek a vérnyomását ez az adag nem kontrollálja megfelelően, az olmezartán-medoxomil dózisát napi egyszer 20 mg-ra lehet emelni. Ha további vérnyomáscsökkentésre van szükség, azoknál a gyermekeknél akiknek a testsúlya ? 35 kg, az olmezartán-medoxomil dózisát legfeljebb napi 40 mg-ra lehet emelni. Azoknál a gyermekeknél, akiknek a testsúlya < 35 kg, az olmezartán-medoxomil dózisa nem haladhatja meg a napi 20 mg-ot. Egyéb gyermekgyógyászati korcsoport: Az olmezartán-medoxomil biztonságosságát és hatásosságát 1-5 év közötti gyermekek esetében még nem határozták meg. A jelenleg rendelkezésre álló adatok a 4.8 és 5.1 pontokban találhatók, de nincs adagolásra vonatkozó javaslat. Az olmezartán-medoxomil nem alkalmazható 1 éves kor alatti gyermekeknél biztonsági aggályok és az erre a korcsoportra vonatkozó adatok hiánya miatt. Az alkalmazás módja A jobb compliance érdekében a Laresin filmtablettát minden nap nagyjából ugyanabban az időben ajánlott beszedni, akár étellel, akár anélkül, például reggeli idején. A tablettát megfelelő mennyiségű folyadékkal (pl. egy pohár vízzel) kell lenyelni. A tablettát nem szabad szétrágni. Ellenjavallat4.3 Ellenjavallatok * A készítmény hatóanyagával vagy a 6.1 pontban felsorolt bármely segédanyagával szembeni túlérzékenység. * A terhesség második és harmadik trimesztere (lásd 4.4 és 4.6. pont). * Epevezeték-elzáródás (lásd 5.2 pont). * A Laresin filmtabletta egyidejű alkalmazása aliszkiréntartalmú készítményekkel ellenjavallt diabetes mellitusban szenvedő vagy károsodott veseműködésű betegeknél (GFR < 60 ml/perc/1,73 m2) (lásd 4.5 és 5.1 pont). Figyelmeztetés4.4 Különleges figyelmeztetések és az alkalmazással kapcsolatos óvintézkedések Intravascularis volumenhiány: Tüneteket okozó alacsony vérnyomás jelentkezhet - különösen az első adag beszedése után - olyan betegekben, akiknek volumen- vagy káliumhiányuk van erőteljes vízhajtó kezelés, sószegény diéta, hasmenés vagy hányás miatt. Ezeket a jelenségeket meg kell szüntetni az olmezartán-medoxomil szedése előtt. A renin-angiotenzin-aldoszteron rendszer fokozott működésével járó további állapotok: Olyan betegek esetében, akiknek a vascularis tónusa és a vesefunkciója mindenekelőtt a renin-angiotenzin-aldoszteron rendszer tevékenységétől függ (pl. súlyos pangásos szívelégtelenség vagy renalis alapbetegség, beleértve a veseartéria-szűkületét is), egyéb, erre a rendszerre ható gyógyszerekkel való kezelés akut alacsony vérnyomást, azotaemiát, oliguriát, illetve - ritkán - akut veseelégtelenséget okozott. A hasonló hatások lehetőségét nem lehet kizárni az angiotenzin II-receptor-antagonisták esetében sem. Renovascularis hypertonia: Súlyos alacsony vérnyomás és veseelégtelenség megnövekedett kockázata áll fenn kétoldali veseartéria-szűkület, illetve egyetlen működő vesénél egyoldali artériaszűkület esetén, a renin-angiotenzin-aldoszteron rendszerre ható készítmények alkalmazása esetén. Károsodott veseműködés és veseátültetés: Vesekárosodásban a szérum kálium- és a kreatininszint rendszeres ellenőrzése javasolt olmezartán-medoxomil-kezelés esetén. Az olmezartán-medoxomil alkalmazása nem ajánlott súlyos vesekárosodásban (a kreatinin-clearance < 20 ml/perc) (lásd 4.2 és 5.2 pont). Nincs tapasztalat az olmezartán-medoxomillal veseátültetés esetén, illetve a veseelégtelenség végső fázisában (azaz a kreatinin-clearance < 12 ml/perc). Károsodott májműködés: Nincs tapasztalat súlyos májkárosodásban szenvedő betegek esetében, ezért az olmezartán-medoxomil alkalmazása ezen betegcsoportban nem javasolt (lásd 4.2 pont adagolási javaslat enyhe vagy közepesen súlyos májkárosodás esetén). Hyperkalaemia: A renin-angiotenzin-aldoszteron rendszert befolyásoló gyógyszerek használata hyperkalaemiát eredményezhet. Időseknél, veseelégtelenségben szenvedő betegeknél, cukorbetegeknél, más, a szérum káliumszintet esetleg emelő gyógyszert egyidejűleg szedő betegeknél és/vagy más egyidejű események esetén a hyperkalaemia halálos is lehet. A renin-angiotenzin-aldoszteron rendszert befolyásoló gyógyszerkészítmény egyidejű alkalmazásának mérlegelése előtt fel kell becsülni az előny/kockázat arányt és más alternatívákat is figyelembe kell venni (lásd az alábbi fejezetet "A renin-angiotenzin-aldoszteron rendszer kettős blokádja (RAAS)". A hyperkalaemia főbb rizikófaktorai, melyeket figyelembe kell venni: * Cukorbetegség, veseelégtelenség, életkor (> 70 év). * A renin-angiotenzin-aldoszteron rendszert befolyásoló és/vagy káliumpótló gyógyszerkészítmény(ek) egyidejű alkalmazása. A következő gyógyszerek, illetve gyógyszercsoportok okozhatnak hyperkalaemiát: káliumtartalmú sópótló készítmények, káliummegtakarító vízhajtók, ACE-gátlók, angiotenzin II-receptor-antagonisták, nem-szteroid gyulladásgátló szerek (beleértve a szelektív COX-2-gátlókat) heparin, immunszuppresszánsok, mint a ciklosporin, ill. takrolimusz, trimetoprim. * Egyidejű események, különösképpen dehidráció, acut cardialis decompensatio, metabolicus acidosis, vesefunkció-romlás, a vese állapotának hirtelen romlása (pl.: fertőző megbetegedések), sejtszétesés (pl.: akut végtagi ischaemia, rhabdomyolysis, kiterjedt trauma). A szérum káliumszint szoros ellenőrzése javasolt a veszélyeztetett betegeknél (lásd 4.5 pont). A renin-angiotenzin-aldoszteron rendszer kettős blokádja (RAAS): Bizonyíték van rá, hogy az ACE-gátlók, angiotenzin II-receptor-blokkolók vagy aliszkirén egyidejű alkalmazása fokozza a hypotonia, hyperkalaemia és csökkent veseműködés (beleértve az akut veseelégtelenség) kockázatát. A RAAS ACE-gátlók, angiotenzin II-receptor-blokkolók vagy aliszkirén kombinált alkalmazásával történő kettős blokádja ezért nem javasolt (lásd 4.5 és 5.1 pont). Ha a kettős blokád-kezelést abszolút szükségesnek ítélik, ez csak szakorvos felügyeletével, a vesefunkció, az elektrolitszintek és a vérnyomás gyakori és szoros ellenőrzése mellett történhet. Az ACE-gátlók és angiotenzin II-receptor-blokkolók nem alkalmazhatók egyidejűleg diabeteses nephropathiában szenvedő betegeknél. Lítium: Hasonlóan egyéb angiotenzin II-receptor-antagonistákhoz, a lítium és az olmezartán-medoxomil kombinációja nem javasolt (lásd 4.5 pont). Mitralis vagy aortabillentyű-szűkület; hypertrophiás obstructiv cardiomyopathia: Hasonlóan egyéb értágítókhoz, különös óvatosság indokolt olyan betegek esetében, akik mitralis vagy aortabillentyű-szűkületben vagy hypertrophiás obstructiv cardiomyopathiában szenvednek. Primaer aldosteronismus: Primaer aldosteronismus okozta hypertonia nem reagál a renin-angiotenzin rendszer gátlása révén ható antihipertenzívumokra. Ezért az olmezartán-medoxomil alkalmazása nem javasolt ilyen betegek esetében. Sprue-szerű enteropathia: Nagyon ritka esetekben olmezartánt szedő betegeknél a terápia megkezdését követő néhány hónap vagy akár néhány év elteltével súlyos, krónikus hasmenésről, jelentős fogyásról számoltak be, amit valószínűleg lokalizált, késleltetett túlérzékenységi reakció okoz. A betegeken végzett bélbiopsziás vizsgálatokkal gyakran a bélbolyhok atrophiája volt kimutatható. Ha egy betegnél ezek a tünetek fellépnek az olmezartán-kezelés ideje alatt és nincs más nyilvánvaló ok, az olmezartán-kezelést azonnal meg kell szakítani és nem szabad újraindítani. Amennyiben a hasmenés nem javul a megszakítást követő egy hét folyamán, további szakorvosi konzultációt (pl.gasztroenterológus) kell fontolóra venni. Etnikai eltérések: Hasonlóan egyéb angiotenzin II-antagonistákhoz, az olmezartán-medoxomil vérnyomáscsökkentő hatása valamivel csekélyebb feketebőrű betegekben, mint nem-feketebőrű betegekben, valószínűleg azért, mert a feketebőrű hypertoniás betegekben az alacsony reninszint gyakrabban fordul elő. Terhesség: ATII-receptor-antagonistával történő kezelést terhesség alatt nem szabad elkezdeni. Hacsak az ATII-receptor-antagonistával történő folyamatos kezelés nem elengedhetetlen, a terhességet tervező betegeket más, olyan antihipertenzív kezelésre kell átállítani, melynek biztonságossága terhességben alátámasztott. Az ATII-receptor-antagonista szedését azonnal abba kell hagyni, amennyiben terhességet állapítottak meg. Szükség esetén más, megfelelő kezelést kell elkezdeni (lásd 4.3 és 4.6 pont). Egyéb: Hasonlóan a többi magas vérnyomás elleni szerhez, a túlzott vérnyomáscsökkenés ischaemiás szívbetegségben vagy ischaemiás agyérrendszeri betegségben szívinfarktushoz vagy szélütéshez vezethet. Ez a gyógyszer laktózt is tartalmaz. Ritkán előforduló, örökletes galaktóz-intoleranciában, laktóz-intoleranciában vagy glükóz-galaktóz malabszorpcióban a készítmény nem szedhető. 4.7 A készítmény hatásai a gépjárművezetéshez és a gépek kezeléséhez szükséges képességekre A Laresin filmtabletta kismértékben vagy közepes mértékben befolyásolja a gépjárművezetéshez és a gépek kezeléséhez szükséges képességeket. Vérnyomáscsökkentők alkalmazásakor előfordulhat szédülés és fáradtságérzés, amely a reakcióképességet csökkentheti. 4.9 Túladagolás Csak korlátozott információ áll rendelkezésünkre az emberi túladagolásról. A túladagolás legvalószínűbb hatása az alacsony vérnyomás. Túladagolás esetén a beteget gondos megfigyelés alatt kell tartani, a kezelésnek tünetinek és támogatónak kell lennie. Nem áll rendelkezésünkre információ az olmezartán dializálhatóságáról. Kölcsönhatás4.5 Gyógyszerkölcsönhatások és egyéb interakciók Egyéb gyógyszerkészítmények hatása az olmezartán-medoxomilra: Egyéb magas vérnyomás elleni gyógyszerek: Az olmezartán-medoxomil vérnyomáscsökkentő hatását növelni lehet egyéb vérnyomáscsökkentő gyógyszerek együttes használatával. ACE-gátlók, angiotenzin II-receptor-blokkolók vagy aliszkirén: A klinikai vizsgálati adatok azt mutatták, hogy a renin-angiotenzin-aldoszteron rendszernek (RAAS) ACE-gátlók, angiotenzin II-receptor-blokkolók vagy aliszkirén kombinációjával történő kettős blokádja nagyobb gyakorisággal okoz mellékhatásokat, például hypotoniát, hyperkalaemiát vagy beszűkült veseműködést (többek között akut veseelégtelenséget), mint csak egyféle RAAS-ra ható szer alkalmazása (lásd 4.3, 4.4 és 5.1 pont). Káliumpótlás és káliummegtakarító vízhajtók: A renin-angiotenzin rendszerre ható egyéb gyógyszerekkel kapcsolatos tapasztalat azt mutatja, hogy ezeknek a gyógyszereknek káliummegtakarító vízhajtóval, káliumpótlással, káliumtartalmú sópótlókkal, illetve egyéb olyan gyógyszerekkel való együttes adása során, amelyek emelhetik a szérum káliumszintet (pl. heparin), a vér káliumszintjének növekedése jelentkezhet (lásd 4.4 pont). Az ilyen szerekkel való együttes alkalmazás ezért nem javasolt. Nem-szteroid gyulladásgátló gyógyszerek (NSAID-ok): Az NSAID-ok (beleértve az acetilszalicilsavat napi 3 grammot meghaladó adagolásban, továbbá a COX-2-inhibitorokat) és az angiotenzin II-receptor-antagonisták szinergikusan hathatnak a glomeruláris filtráció csökkentésében. Az NSAID-ok és az angiotenzin II-antagonisták egyidejű alkalmazása akut veseelégtelenség veszélyével jár. A vesefunkció ellenőrzése a kezelés kezdetekor ugyanúgy javasolt, mint a beteg rendszeres hidrálása. Emellett az együttes alkalmazás csökkenti az angiotenzin II-receptor-antagonista vérnyomáscsökkentő hatását, ami a hatásosság részleges csökkenését okozhatja. Epesavmegkötő koleszevelám: Az epesavmegkötő koleszevelám-hidroklorid egyidejű alkalmazása csökkenti az olmezartán szisztémás expozícióját és plazma csúcskoncentrációját (és csökkenti a t1/2-et). Az olmezartán-medoxomil alkalmazása legalább 4 órával a koleszevelám-hidroklorid bevétele előtt csökkentette a gyógyszerkölcsönhatást. Az olmezartán-medoxomilt legalább 4 órával a koleszevelám-hidroklorid adag alkalmazása előtt vegye be (lásd 5.2 pont). Egyéb gyógyszerek: Antaciddal (alumínium-magnézium-hidroxiddal) való kezelést követően az olmezartán biológiai hasznosulásának csekély csökkenését figyelték meg. A warfarin és a digoxin együttes szedésének nem volt hatása az olmezartán farmakokinetikájára. Az olmezartán-medoxomilnak egyéb gyógyszerkészítményekre gyakorolt hatása: Lítium: A lítiumnak az angiotenzin-konvertáló enziminhibitorokkal és az angiotenzin II-antagonistákkal való együttes alkalmazása során a vér lítiumkoncentrációjának reverzibilis növekedéséről és -toxicitásának fokozódásáról számoltak be. Emiatt az olmezartán-medoxomil és a lítium együttes alkalmazása nem javasolt (lásd 4.4 pont). Ha ennek a kombinációnak a használata szükségesnek bizonyul, javasolt a vér lítium szintjének gondos ellenőrzése. Egyéb gyógyszerek: A klinikai vizsgálatok során az egészséges önkénteseken warfarin, digoxin és antacid (magnézium-alumínium-hidroxid), hidroklorotiazid és pravasztatin került kipróbálásra. Klinikailag releváns interakciókat nem lehetett megfigyelni, és ezen belül különösen az olmezartán-medoxomilnak nem volt lényegi hatása a warfarin farmakokinetikájára, illetve farmakodinamikájára, valamint a digoxin farmakokinetikájára. Az olmezartánnak nincs klinikailag releváns inhibitor hatása az 1A1/2, 2A6, 2C8/9, 2C19, 2D6, 2E1 és 3A4 humán citokróm P450 enzimekre in vitro, és nincs vagy csak minimális indukciós hatása van a patkány citokróm P450 aktivitására. Ez alapján in vivo interakciós kísérleteket az ismert citokróm P450 enziminhibitorokkal és -indukálókkal nem végeztek, illetve nem várhatók klinikailag releváns interakciók az olmezartán és a fenti citokróm P450 enzimek által metabolizált gyógyszerek között. Gyermekek és serdülők Interakciós vizsgálatokat csak felnőttek körében végeztek. Nem ismert, hogy vajon az interakciók hasonlóak-e a felnőttekben tapasztaltakkal. 6.2 Inkompatibilitások Nem értelmezhető. Mellékhatás4.8 Nemkívánatos hatások, mellékhatások A biztonságossági profil összefoglalása: A Laresin filmtabletta kezelés során a leggyakrabban jelentett mellékhatások a fejfájás (7,7%), az influenzaszerű tünetek (4,0%) és a szédülés (3,7%) voltak. Placebokontrollos monoterápiás vizsgálatokban az egyetlen gyógyszermellékhatás, amely egyértelműen a kezeléshez volt köthető, a szédülés (előfordulási gyakorisága az olmezartán-medoxomil esetében 2,5% és a placebo esetében 0,9%) volt. Az olmezartán-medoxomil-csoportban a hypertriglyceridaemia (2,0% vs. 1,1%), illetve az emelkedett kreatin-foszfokináz-szint (1,3% vs. 0,7%) előfordulási gyakorisága szintén valamivel meghaladta a placebocsoportban tapasztalható előfordulási gyakoriságot. A mellékhatások táblázatos felsorolása: Az alábbi táblázatban a Laresin filmtablettával végzett klinikai vizsgálatokból, az engedélyezést követő biztonságossági vizsgálatokból és a spontán jelentésekből származó mellékhatások szerepelnek. A mellékhatások előfordulását az alábbi terminológia szerint osztályozták. Nagyon gyakori (? 1/10), Gyakori (? 1/100 - < 1/10), Nem gyakori (? 1/1000 - < 1/100), Ritka (? 1/10 000 - < 1/1000), Nagyon ritka (< 1/10 000), Nem ismert (a rendelkezésre álló adatok alapján nem állapítható meg). MedDRA szervrendszer szerinti osztályozás Mellékhatások Gyakoriság Vérképzőszervi és nyirokrendszeri betegségek és tünetek Thrombocytopenia Nem gyakori Immunrendszeri betegségek és tünetek Anaphylaxiás reakció Nem gyakori Anyagcsere- és táplálkozási betegségek és tünetek Hypertriglyceridaemia. Gyakori Hyperuricaemia Gyakori Hyperkalaemia Ritka Idegrendszeri betegségek és tünetek Szédülés Gyakori Fejfájás Gyakori A fül és az egyensúly-érzékelő szerv betegségei és tünetei Vertigo Nem gyakori Szívbetegségek és a szívvel kapcsolatos tünetek Angina pectoris Nem gyakori Érbetegségek és tünetek Hypotonia Ritka Légzőrendszeri, mellkasi és mediastinalis betegségek és tünetek Bronchitis Gyakori Pharyngitis Gyakori Köhögés Gyakori Rhinitis Gyakori Emésztőrendszeri betegségek és tünetek Gastroenteritis Gyakori Hasmenés Gyakori Hasi fájdalom Gyakori Hányinger Gyakori Dyspepsia Gyakori Hányás Nem gyakori Sprue-szerű enteropathia (lásd 4.4 pont) Nagyon ritka Máj- és epebetegségek, illetve tünetek Autoimmun hepatitis* Nem ismert A bőr és a bőr alatti szövet betegségei és tünetei Exanthema Nem gyakori Allergiás dermatitis Nem gyakori Urticaria Nem gyakori Kiütés Nem gyakori Viszketés Nem gyakori Angioedema Ritka A csont- és izomrendszer, valamint a kötőszövet betegségei és tünetei Arthritis Gyakori Hátfájás Gyakori Csontfájdalmak Gyakori Myalgia Nem gyakori Izomgörcs Ritka Vese- és húgyúti betegségek és tünetek Haematuria Gyakori Húgyúti fertőzés Gyakori Akut veseelégtelenség Ritka Veseelégtelenség Ritka Általános tünetek, az alkalmazás helyén fellépő reakciók Fájdalom Gyakori Mellkasi fájdalom Gyakori Perifériás ödéma Gyakori Influenzaszerű tünetek Gyakori Fáradtság Gyakori Arcödéma Nem gyakori Asthenia Nem gyakori Rossz közérzet Nem gyakori Letargia Ritka Laboratóriumi és egyéb vizsgálatok eredményei Emelkedett májenzim-értékek Gyakori Emelkedett szérum urea-értékek Gyakori Emelkedett kreatin-foszfokináz-érték Gyakori Emelkedett szérum kreatininszint Ritka * A forgalomba hozatalt követően beszámoltak néhány hónaptól évekig tartó látenciával jelentkező autoimmun hepatitis-esetekről, amelyek az olmezartán-kezelés leállítása után reverzibilisnek bizonyultak. Rhabdomyolysis egyedi eseteit jelentették angiotenzin II-receptor-blokkolókkal történő szedés időbeli kapcsolódása miatt. Kiegészítő információk különleges betegcsoportokban Gyermekek és serdülők Az olmezartán-medoxomil biztonságosságát 2 klinikai vizsgálatban 361 fő, 1 - betöltött 18 év közötti gyermeken és serdülőn tanulmányozták. Míg a nemkívánatos események jellege és súlyossága hasonló, mint a felnőtteknél, az alábbi események gyermekeknél gyakrabban fordulnak elő: - Az orrvérzés, amelyet felnőtteknél még nem jelentettek, gyermekeknél gyakori (azaz ? 1/100 - < 1/10) mellékhatás. - A 3 hetes kettős vak klinikai vizsgálatban a kezeléssel kapcsolatban kialakuló szédülés és fejfájás csaknem megduplázódott a magas olmezartán-medoxomil adaggal kezelt, 6 - betöltött 18 év közötti gyermekek csoportjában. Az olmezartán-medoxomil általános biztonságossági profilja gyermekeken és serdülőkön nem különbözik jelentősen a felnőttekétől. Idős (65 éves vagy ennél idősebb) betegek Idősebb emberek esetében a hypotonia előfordulási gyakorisága a ritkától a nem gyakoriig kissé emelkedett. Feltételezett mellékhatások bejelentése A gyógyszer engedélyezését követően lényeges a feltételezett mellékhatások bejelentése, mert ez fontos eszköze annak, hogy a gyógyszer előny/kockázat profilját folyamatosan figyelemmel lehessen kísérni. Az egészségügyi szakembereket kérjük, hogy jelentsék be a feltételezett mellékhatásokat a hatóság részére az V. függelékben található elérhetőségek valamelyikén keresztül. Farmakológia5. FARMAKOLÓGIAI TULAJDONSÁGOK 5.1 Farmakodinámiás tulajdonságok Farmakoterápiás csoport: Angiotenzin II-antagonisták, ATC-kód: C09C A08 Hatásmechanizmus és farmakodinámiás hatások Az olmezartán-medoxomil hatékony, per os alkalmazható, szelektív angiotenzin II-receptor- (AT1 típusú) antagonista. Várhatóan leállítja az angiotenzin II-nek az AT1-receptor által közvetített minden fajta hatását, függetlenül az angiotenzin II forrásától, illetve szintetizálási útvonalától. Az angiotenzin II (AT1)-receptor szelektív antagonizmusa a plazma reninszint és az angiotenzin I, valamint II koncentrációjának növekedését eredményezi, valamint némi csökkenést a plazma aldoszteron koncentrációban. Az angiotenzin II a renin-angiotenzin-aldoszteron rendszer elsődleges vazoaktív hormonja és az 1. típusú (AT1) receptor útján jelentős szerepet játszik a magas vérnyomás patofiziológiájában. Klinikai hatásosság és biztonságosság Hypertoniában adva az olmezartán-medoxomil dózisfüggő, hosszan tartó csökkenést okoz az artériás vérnyomásban. Nincs bizonyíték arra, hogy az első dózis hatására alacsony vérnyomás, illetve a hosszú távú kezelés során hozzászokás (tachyphylaxia) alakulna ki, vagy arra, hogy vérnyomáskiugrás (rebound) következne be a terápia megszakítása után. A napi egyszeri dózis az olmezartán-medoxomilból hatékonyan és egyenletesen csökkenti a vérnyomást egy 24 órás dózisintervallumon keresztül. A napi egyszeri adagolás hasonló csökkenést idézett elő a vérnyomásban, mint a napi kétszeri adagolás ugyanakkora napi adag mellett. Folyamatos kezelés esetén a vérnyomás maximális csökkenését 8 héttel a terápia megkezdése után lehet elérni, habár a vérnyomáscsökkentő hatás lényegi részét a kezelés második hete után már meg lehet figyelni. Ha hidroklorotiaziddal együtt használják, a vérnyomáscsökkentő hatás összeadódik, és az együttes szedést jól tolerálja a szervezet. Az olmezartán hatását a mortalitásra és a morbiditásra még nem ismerjük. A Randomizált Olmezartán és Diabeteses Microalbuminuria Prevenciós (ROADMAP) vizsgálatba bevont 4447 normoalbuminuriás és legalább egy további cardiovascularis rizikófaktorral rendelkező 2-es típusú diabetesben szenvedő betegen azt vizsgálták, hogy az olmezartán-kezelés késlelteti-e a microalbuminuria kialakulását. Az átlagos 3,2 éves utánkövetési periódus alatt a betegek olmezartánt vagy placebót, valamint (ACE-gátlók vagy ARB-k kivételével) más vérnyomáscsökkentő szereket kaptak. Elsődleges végpontként a vizsgálat jelentős kockázatcsökkenést mutatott ki a microalbuminuria kialakulásáig eltelt idő vonatkozásában, az olmezartán javára. A vérnyomás-különbségekkel való korrigálás után azonban ez a kockázatcsökkenés nem bizonyult statisztikailag szignifikánsnak. Az olmezartáncsoport betegeinek 8,2%-ában (2160-ból 178-ban) és a placebocsoport betegeinek 9,8%-ában (2139-ből 210-ben) fejlődött ki microalbuminuria. Másodlagos végpontként cardiovascularis esemény az olmezartánnal kezelt csoportból 96 betegnél (4,3%) és a placebóval kezelt csoportból 94 betegnél (4,2%) fordult elő. A cardiovascularis mortalitás magasabb volt az olmezartánnal kezelt csoportban (15 beteg; 0,7%) a placebóhoz viszonyítva (3 beteg; 0,1%), jóllehet, a két csoportban hasonló gyakoriságot mutatott a nem-halálos kimenetelű stroke (14 beteg; 0,6% vs. 8 beteg; 0,4%), a nem-halálos kimenetelű myocardialis infarctus (17 beteg; 0,8% vs. 26 beteg; 1,2%) és a nem-cardiovascularis mortalitás (11 beteg; 0,5% vs. 12 beteg; 0,5%) előfordulása. Az össz-mortalitás az olmezartán esetében számszerűen növekedett [26 beteg (1,2%) vs. 15 beteg (0,7%)], melyet a fatális kimenetelű nagyobb számú cardiovascularis eset váltott ki. Az ORIENT (Olmesartan Reducing Incidence of End-stage Renal Disease in Diabetic Nephropathy Trial) vizsgálatban, azt tanulmányozták, hogy az olmezartán-kezelés csökkenti-e a végstádiumú vesebetegség előfordulási gyakoriságát diabeteses nephropathiában szenvedő betegeken. A vizsgálatba bevont randomizált 577 japán és kínai, manifeszt nephropathiában szenvedő 2-es típusú diabeteses betegen megfigyelték az olmezartánnak a renalis és cardiovascularis kimenetelre gyakorolt hatásait. Az átlagos 3,1 éves utánkövetési periódus alatt a betegek olmezartánt vagy placebót, valamint más vérnyomáscsökkentő szereket kaptak, az ACE-gátlókat is beleértve. Az elsődleges összetett végpont (a szérum kreatininszint első megduplázódásáig eltelt idő, végstádiumú vesebetegség, bármilyen eredetű halálozás) az olmezartánnal kezelt csoportból 116 betegnél (41,1%) és a placebóval kezelt csoportból 129 betegnél (45,4%) alakult ki (HR: 0,97 (95%-os CI: 0,75-1,24); p = 0,791). A másodlagos összetett cardiovascularis végpont 40 olmezartánnal kezelt betegnél (14,2%) és 53 placebóval kezelt betegnél (18,7%) fordult elő. Ez a másodlagos összetett cardiovascularis végpont az alábbiakból tevődött össze: cardiovascularis halálozást 10 (3,5%) olmezartánnal kezelt betegnél és 3 (1,1%) placebóval kezelt betegnél, összmortalitást 19 (6,7%) olmezartánnal kezelt betegnél és 20 (7,0%) placebóval kezelt betegnél, nem-halálos kimenetelű stroke-ot 8 (2,8%) olmezartánnal kezelt betegnél és 11 (3,9%) placebóval kezelt betegnél, valamint nem-halálos kimenetelű myocardialis infarctust 3 (1,1%) olmezartánnal kezelt betegnél és 7 (2,5%) placebóval kezelt betegnél észleltek. Gyermekek és serdülők Az olmezartán-medoxomil vérnyomáscsökkentő hatását egy randomizált, kettős vak, placebokontrollos vizsgálatban 302 fő, 6 - betöltött 18 év közötti hypertoniás gyermeken és serdülőn tanulmányozták. A vizsgálati populáció egy 112 betegből álló tisztán feketebőrű kohorszból és egy 190 betegből álló vegyes faji kohorszból állt, az utóbbiak közül 38 feketebőrű beteggel. A hypertonia etiológiája túlnyomórészt essentialis hypertonia volt (87%-ban a feketebőrű kohorszban, 67%-ban a vegyes kohorszban). A 20-35 kg közötti testtömegű betegeket vagy a naponta egyszer 2,5 mg olmezartán-medoxomilt (alacsony dózist) vagy a naponta egyszer 20 mg olmezartán-medoxomilt (nagy dózist) kapó csoportba, míg a ? 35 kg testtömegűeket vagy a naponta egyszer 5 mg olmezartán-medoxomilt (alacsony dózist) vagy a naponta egyszer 40 mg olmezartán-medoxomilt (nagy dózist) kapó csoportba randomizálták. Az olmezartán-medoxomil szignifikánsan csökkentette mind a szisztolés, mind a diasztolés vérnyomást a testtömegre korrigált, dózisfüggő módon. Az olmezartán-medoxomil mind alacsony, mind magas dózisban jelentősen, a kiindulási értékhez viszonyítva 6,6 illetve 11,9 Hgmm-rel csökkentette a szisztolés vérnyomást. Ez a hatás is megfigyelhető volt a 2 hetes randomizált megvonásos fázis alatt is, amikor mind az átlagos szisztolés, mind a diasztolés vérnyomás statisztikailag szignifikáns "rebound" emelkedést mutatott a placebocsoportban, az olmezartáncsoporthoz viszonyítva. A kezelés hatásos volt mind a primaer, mind a secundaer hypertoniában szenvedő pediátriai betegeken. Amint az a felnőtt lakosság körében is megfigyelhető, a vérnyomáscsökkenés mértéke kisebb volt a feketebőrű betegeknél. Ugyanebben a vizsgálatban, 59 fő ? 5 kg testtömegű, 1-5 év közötti beteg napi 0,3 mg/kg olmezartán-medoxomilt kapott, 3 héten át egy nyílt fázisban, majd random módon olmezartán-medoxomilt vagy placebót kapott egy kettős vak fázisban. A kezelés abbahagyása utáni második hét végén az átlagos szisztolés/diasztolés vérnyomás mélypontja 3/3 Hgmm-rel alacsonyabb volt az olmezartán-medoxomil-csoportban; ez a vérnyomáskülönbség nem volt statisztikailag szignifikáns (95%-os CI: -2 - 7 / -1 - 7). Egyéb információk: Két nagy, randomizált, kontrollos vizsgálatban (ONTARGET [ONgoing Telmisartan Alone and in combination with Ramipril Global Endpoint Trial] és VA NEPHRON-D [The Veterans Affairs Nephropathy in Diabetes]) vizsgálták az ACE-gátló és angiotenzin II-receptor-blokkoló kombinált alkalmazását. Az ONTARGET vizsgálatot olyan betegeken végezték, akiknek a kórtörténetében cardiovascularis vagy cerebrovascularis betegség, vagy szervkárosodással járó 2-es típusú diabetes mellitus szerepelt. A VA NEPHRON-D vizsgálatot 2-es típusú diabetesben és diabeteses nephropathiában szenvedő betegeken végezték. Ezek a vizsgálatok nem mutattak ki szignifikánsan előnyös hatásokat a renalis és/vagy cardiovascularis kimenetel és a mortalitás vonatkozásában, miközben a monoterápia esetén megfigyelthez képest nőtt a hyperkalaemia, akut veseelégtelenség és/vagy hypotonia kockázata. A hasonló farmakodinámiás tulajdonságok alapján ezek az eredmények más ACE-gátlók és angiotenzin II-receptor-blokkolók esetében is relevánsak. Ezért az ACE-gátlók és angiotenzin II-receptor-blokkolók nem adhatók együtt diabeteses nephropathiában szenvedő betegeknek. Az ALTITUDE (Aliskiren Trial in Type 2 Diabetes Using Cardiovascular and Renal Disease Endpoints) vizsgálat célja az volt, hogy megállapítsák, előnyös-e a standard ACE-gátló- vagy angiotenzin II-receptor-blokkoló-kezelés kiegészítése aliszkirénnel 2-es típusú diabetesben és krónikus vesebetegségben, illetve cardiovascularis betegségben vagy mindkettőben szenvedő betegeknél. A vizsgálatot idő előtt leállították, mert nőtt a mellékhatások kockázata. A cardiovascularis eredetű halál és a stroke szám szerint gyakoribb volt az aliszkiréncsoportban, mint a placebocsoportban, és a jelentős mellékhatások, illetve súlyos mellékhatások (hyperkalaemia, hypotonia és veseműködési zavar) is gyakoribbak voltak az aliszkiréncsoportban, mint a placebocsoportban. 5.2 Farmakokinetikai tulajdonságok Felszívódás és eloszlás Az olmezartán-medoxomil egy prodrug. A gastrointestinalis traktusból való abszorpció közben a bél nyálkahártyájában és a máj felé tartó vérben található észterázok gyorsan alakítják át a farmakológiailag aktív metabolittá, olmezartánná. Sem intakt olmezartán-medoxomilt, sem intakt medoxomil oldalláncot nem lehetett kimutatni a plazmában vagy az exkrétumokban. Az olmezartánnak tabletta formában az átlagos abszolút biológiai hasznosulása 25,6% volt. Az olmezartán átlagos plazma csúcskoncentrációja (Cmax) 2 órán belül jelentkezik az olmezartán-medoxomil per os alkalmazását követően, és az olmezartán plazmakoncentrációja mintegy 80 mg-os egyszeri per os bevitt adagig közel lineárisan emelkedik. Az étel minimális hatást gyakorol az olmezartán biológiai hasznosulására, ezért az olmezartán-medoxomilt be lehet étellel vagy anélkül is venni. Nemtől függő, klinikailag releváns különbségeket az olmezartán farmakokinetikájában nem lehetett megfigyelni. Az olmezartán erősen kötődik a plazmaproteinekhez (99,7%), de annak a lehetősége, hogy klinikailag szignifikáns proteinhez kötött kiszorítási interakció jelentkezne az olmezartán és egyéb erősen kötődő, vele együtt szedett gyógyszerek között, alacsony (ezt igazolja az olmezartán-medoxomil és a warfarin között fellépő klinikailag szignifikáns interakció hiánya). Az olmezartán kötődése a vérsejtekhez elhanyagolható. Az átlagos megoszlási térfogat intravénás bevitel esetén alacsony (16-29 liter). Biotranszformáció és elimináció A teljes plazmaclearance tipikusan 1,3 l/óra (CV, 19%) volt, viszonylag lassú a hepatikus vérárammal (mintegy 30 l/óra) összehasonlítva. A 14C jelölésű olmezartán-medoxomil egyszeri per os bevitelét követően a bevitt radioaktivitás 10-16%-a került a vizeletbe (túlnyomó részt a dózis bevitelét követő 24 órán belül), míg a visszanyert radioaktivitás fennmaradó része a széklettel ürült ki. A 25,6%-os szisztémás elérhetősége alapján ki lehetett számolni, hogy az abszorbeált olmezartán vesén keresztül (mintegy 40%) és hepatobiliáris kiválasztással (mintegy 60%) is ürül. Az összes visszanyert radioaktivitást olmezartánként lehetett azonosítani. Egyéb lényeges metabolitot nem lehet kimutatni. Az olmezartán enterohepatikus körforgása minimális. Tekintettel arra, hogy az olmezartán nagy része az epe útján kerül kiválasztásra, epeúti elzáródásban alkalmazása ellenjavallt (lásd 4.3 pont). Az olmezartán terminális eliminációs felezési ideje 10-15 óra között változik többszöri per os bevitel után. Az egyensúlyi állapotot az első néhány dózis után érte el, és további akkumuláció nem volt bizonyítható 14 nap folyamatos bevitelt követően. A renalis clearance kb. 0,5-0,7 l/óra volt, és független volt az adagolástól. Különleges betegcsoportok farmakokinetikája Gyermekek és serdülők Az olmezartán farmakokinetikáját 1-16 év közötti hipertóniás gyermek-és serdülő betegeken tanulmányozták. Az olmezartán clearance-e a gyermek és serdülő betegek esetében hasonló volt a felnőtt betegekben mért testtömegre korrigált értékekhez. Nem állnak rendelkezésre farmakokinetikai információk a vesekárosodott gyermekek és serdülők esetében. Idősek (65 éves vagy idősebb): Hypertoniás betegekben, egyensúlyi állapotban az AUC kb. 35%-kal volt nagyobb időseknél (65-75 év), és kb. 44%-kal volt nagyobb aggkorú emberek esetében (75 év felett), összehasonlítva a fiatalabb korcsoporttal. Ez, legalábbis részben, összefüggésben lehet ezen betegcsoport esetében a vesefunkció átlagos csökkenésével. Vesekárosodás: Az AUC egyensúlyi állapotban 62, 82, illetve 179%-kal növekedett meg enyhe, közepesen súlyos, illetve súlyos vesekárosodásban, az egészséges kontrollcsoporttal összehasonlítva (lásd 4.2 és 4.4 pontokat). Májkárosodás: Egyszeri per os bevételt követően az olmezartán AUC-értékek 6, illetve 65%-kal voltak magasabbak enyhe, illetve közepesen súlyos májkárosodásban, mint a megfelelő egészséges kontrollcsoportban. Az olmezartán le nem kötött hányada 2 órával a bevitel után az egészségesekben, az enyhe és a közepesen súlyos májkárosodásban szenvedő betegekben 0,26%, 0,34%, illetve 0,41% volt. Ismételt adagolás esetén, közepesen súlyos májkárosodásban szenvedő betegeknél az olmezartán átlagos AUC ismét 65%-kal volt magasabb, mint a megfelelő egészséges kontrollcsoportban. Az olmezartán átlagos Cmax-értékek hasonlóak voltak májkárosodásban szenvedő betegek és egészséges emberek esetében. Az olmezartán-medoxomilt nem vizsgálták súlyos májkárosodásban (lásd 4.2 és 4.4. pontokat). Gyógyszerkölcsönhatások Epesavmegkötő koleszevelám: 40 mg olmezartán-medoxomil és 3750 mg koleszevelám-hidroklorid egyidejű alkalmazása egészséges egyéneknél 28%-kal csökkentette az olmezartán Cmax és 39%-kal az olmezartán AUC értékét. Kisebb hatás volt megfigyelhető, ha az olmezartán-medoxomilt 4 órával a koleszevelám-hidroklorid bevétele előtt alkalmazták, ekkor a Cmax értéke 4%-kal, az AUC értéke pedig 15%-kal csökkent. Az olmezartán eliminációs félideje 50-52%-kal csökkent, függetlenül attól, hogy az olmezartán-medoxomilt egyidejűleg vagy 4 órával a koleszevelám-hidroklorid bevétele előtt alkalmazták (lásd 4.5 pont). 5.3 A preklinikai biztonságossági vizsgálatok eredményei A patkányokban és kutyákban végrehajtott krónikus toxicitási kísérletekben az olmezartán-medoxomil a többi AT1-receptor-antagonistához és az ACE-inhibitorokhoz hasonló hatásokat mutatott: megnövekedett a vér karbamid (BUN) és kreatinin szintje (mert a vesékben funkcionális változásokat okozott az AT1-receptorok blokkolása); a szív tömegének csökkenése; a vörösvértest-paraméterek csökkenése (vörösvértestszám, hemoglobin, hematokrit); a vesekárosodás szövettani jelei láthatók (a vese epithelium regeneratív léziója, a bazálmembrán megvastagodása, a tubulusok dilatációja). Ezek a káros hatások, amelyeket az olmezartán-medoxomil farmakológiai működése okozott, előfordultak egyéb AT1-receptor-antagonisták és az ACE-inhibitorok preklinikai vizsgálataiban, és ezek csökkenthetők nátrium-klorid egyidejű per os adagolásával. Mindkét fajnál meg lehetett figyelni a plazma reninaktivitás növekedését és a vese juxtaglomerularis sejtjeinek hypertrophiáját/hyperplasiáját. Ezek a változások, amelyek az ACE-inhibitorok és egyéb AT1-receptor-antagonisták tipikus hatásai, úgy tűnik, nem rendelkeznek klinikai relevanciával. Egyéb AT1-receptor-antagonistákhoz hasonlóan az olmezartán-medoxomil növeli a kromoszóma-törések előfordulását in vitro sejtkultúrákban. Nem lehetett releváns hatásokat megfigyelni a különböző in vivo kísérletekben, ahol olmezartán-medoxomilt nagyon nagy, akár 2000 mg/ttkg-os per os dózisokban alkalmaztak. Az összehasonlító genotoxicitási tesztelés végső adatai arra utalnak, hogy az olmezartán nagy valószínűséggel nem fejt ki genotoxikus hatást a klinikai használat feltételei között. Az olmezartán-medoxomil nem volt karcinogén sem a patkányok esetében 2 éves karcinogenitási vizsgálat eredményeként, sem egerek esetében, amelyeket két 6 hónapos karcinogenicitási vizsgálatnak vetettek alá, ahol transzgenikus modelleket használtak. Patkányokban elvégzett reproduktív vizsgálatokban az olmezartán-medoxomil nem hatott a termékenységre, és nincs bizonyíték teratogén hatásokra. Hasonlóan egyéb angiotenzin II-antagonistákhoz az utódok túlélése csökkent az olmezartán-medoxomil hatására, és a vesék kehelytágulatát lehetett megfigyelni, ha az anyaállat a terhesség kései szakaszában, illetve a szoptatás során ki volt téve a gyógyszer hatásának. Egyéb magas vérnyomás elleni szerekhez hasonlóan az olmezartán-medoxomil toxikusabbnak bizonyult a vemhes nyulak számára, mint a vemhes patkányok számára, mindazonáltal foetotoxicus hatásra utaló jel nem volt. Csomagolás6.5 Csomagolás típusa és kiszerelése 14 db, 28 db, 56 db, 98 db és 280 db filmtabletta PA/Al/PVC//Al buborékcsomagolásban és dobozban. Nem feltétlenül mindegyik kiszerelés kerül kereskedelmi forgalomba. 6.6 A megsemmisítésre vonatkozó különleges óvintézkedések A megsemmisítésre vonatkozóan nincsenek különleges előírások. Megjegyzés: ? (egykeresztes) Osztályozás: II. csoport Kizárólag orvosi rendelvényhez kötött gyógyszer (V). Bármilyen fel nem használt gyógyszer, illetve hulladékanyag megsemmisítését a gyógyszerekre vonatkozó előírások szerint kell végrehajtani. 6.4 Különleges tárolási előírások Legfeljebb 25 °C-on tárolandó. 6.3 Felhasználhatósági időtartam 3 év 7. A FORGALOMBA HOZATALI ENGEDÉLY JOGOSULTJA Menarini International Operations Luxembourg S.A. 1, Avenue de la Gare 1611 Luxemburg Luxemburg 8. A FORGALOMBA HOZATALI ENGEDÉLY SZÁMAI Laresin 10 mg filmtabletta: OGYI-T-9810/01 14 db OGYI-T-9810/02 28 db OGYI-T-9810/03 56 db OGYI-T-9810/04 98 db OGYI-T-9810/05 280 db Laresin 20 mg filmtabletta: OGYI-T-9810/06 14 db OGYI-T-9810/07 28 db OGYI-T-9810/08 56 db OGYI-T-9810/09 98 db OGYI-T-9810/10 280 db Laresin 40 mg filmtabletta: OGYI-T-9810/11 14 db OGYI-T-9810/12 28 db OGYI-T-9810/13 56 db OGYI-T-9810/14 98 db OGYI-T-9810/15 280 db 9. A FORGALOMBA HOZATALI ENGEDÉLY ELSŐ KIADÁSÁNAK/ MEGÚJÍTÁSÁNAK DÁTUMA A forgalomba hozatali engedély első kiadásának dátuma: 2004. október 18. A forgalomba hozatali engedély legutóbbi megújításának dátuma: 2009. november.19. 10. A SZÖVEG ELLENŐRZÉSÉNEK DÁTUMA 2022. április 17. 14 OGYÉI/14695/2022 OGYÉI/14696/2022 OGYÉI/14699/2022 Várandósság,szopt.4.6 Termékenység, terhesség és szoptatás Terhesség Az ATII-receptor-antagonista alkalmazása a terhesség első trimeszterében nem javasolt (lásd 4.4 pont). Az ATII-receptor-antagonista alkalmazása ellenjavallt a terhesség második és harmadik trimeszterében (lásd 4.3 és 4.4 pont). Az ACE-gátlók első trimeszterben történő szedését követő teratogén kockázatra vonatkozó epidemiológiai adatok nem egyértelműek, a kockázat kismértékű növekedése azonban nem zárható ki. Bár az ATII-antagonisták teratogén kockázatára vonatkozóan nem állnak rendelkezésre kontrollált epidemiológiai adatok, feltételezhető, hogy a kockázat erre a gyógyszercsoportra vonatkozóan is hasonló. Hacsak az ATII-receptor-antagonistával történő folyamatos kezelés nem elengedhetetlen, a terhességet tervező betegeket más, olyan antihipertenzív kezelésre kell átállítani, melynek biztonságossága terhességben alátámasztott. Az ATII-receptor-antagonista-kezelést azonnal abba kell hagyni, amennyiben terhességet állapítottak meg. Szükség esetén más, megfelelő kezelést kell elkezdeni. Ismert, hogy az ATII-receptor-antagonista második és harmadik trimeszterben történő szedése emberen magzatkárosodást (csökkent veseműködés, oligohydramnion, a koponya csontosodásának visszamaradása) és neonatalis toxicitást (veseelégtelenség, hypotonia, hyperkalaemia) okoz (lásd 5.3 pont). Amennyiben az ATII-receptor-antagonista szedése a terhesség második, illetve harmadik trimeszterében történt, a vese és a koponya ultrahangos ellenőrzése javasolt. ATII-receptor-antagonistát szedő anyák csecsemőit fokozottan meg kell figyelni hypotonia kialakulása szempontjából (lásd 4.3 és 4.4 pont). Szoptatás Az olmezartán kiválasztódik a szoptatós patkányok tejébe, de nem ismert, hogy vajon az olmezartán kiválasztódik-e az emberi anyatejbe is. Mivel nem áll rendelkezésre adat a Laresin filmtabletta szoptatáskor történő alkalmazására vonatkozóan, a készítmény adása nem javasolt. Szoptatás alatt - különösen újszülött vagy koraszülött szoptatása esetén - olyan készítményt kell előnyben részesíteni, amelynek szoptatásra vonatkozó biztonságossági profilja jobban alátámasztott. |